Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 12 (248. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Országimázs Központ" című politikai vita - DR. SZANYI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
3827 DR. SZANYI TIBOR (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház ! Az országról mára kialakult képet a mai valóság adja. Azt, hogy ez a kép jobb vagy más legyen, mindenképpen az adózók fizetik meg - sok esetben duplán. Ha például a közbiztonságra gondolunk - és én erről szeretnék beszélni , akkor bizonyosan kétszer fiz etünk, egyszer akkor, amikor javaink rámennek a közbiztonság hiányára, másodszor pedig akkor, amikor a kormány a beszedett adókat nem a köz javára vagy biztonságára, hanem arra a hamis fájdalomcsillapítóra fordítja, ami az országimázs kozmetikázásának mai happy endes, gurulómilliárdos formájában jelenik meg. Az ország lakossága s ennek részeként jómagam olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol a nyugdíjasoknak nem kell rettegniük otthon, ha váratlanul kopognak az ajtón vagy megszólal a csengő, ahol a közül etek emberei jó előre jelzik a lakásokban, házakban teendő látogatásaikat, hogy a védtelen idősek, kismamák, gyermekek szólhassanak valakinek, akire baj esetén számíthatnak, és ahol a lakótelepek, társasházak lépcsőházai nem hangosak szinte hetente a betör éseket elszenvedő családok jajveszékeléseitől. Hadd utaljak vissza Pásztohy András szocialista képviselő szavaira. Olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a falvak, tanyák népének nem hajtják el szinte nap mint nap az állataikat, és nem szedik össze a d olgos kezek termését a bűnös kezek. Ahol télen az üres nyaralókat nem törik fel, és nem dúlják össze a minden kacatot értékesítő szabadcsapatok, s ahol a háromszáz kiló alatti köztárgyak is a helyükön maradnak. Mi, szocialisták, olyan Magyarországon szeret nénk élni, ahol a rendőr nemcsak órák vagy napszakok múltán helyszínel, hanem még - úgymond - időben is a tetthelyre ér. Ahol megnevezhetők a rajtakapott tettesek, mert hihető, hogy a hatóságok védelme erősebb lesz, mint az esetleges bosszúvágy. S ahol a r endőr, ha bárkit igazoltat vagy megállít, akkor nem a "ki tudja, mekkora bírság és miért?" kérdés jut az emberek eszébe, hanem a segítség vagy a figyelmeztetés szándékát érzékelik. Mi, szocialisták, olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a külföldi tur ista nem védtelen és szabad prédája sem az útonállóknak, sem a csalárd kedvű szolgáltatóknak, sem pedig a hatóságok ilyenolyan valódi vagy hamis képviselőinek. Ahol az adófizetők pénze a külföldiek hozzánk látogatásának előmozdítását szolgálja, s nem honf itársaink vagy bárki más kábítását vagy ingyencirkuszát. S ahol a vállalkozások a saját teljesítményeikben bízhatnak, és nem a "kit s mivel kell megkenni" című társasjátékot reklámozzák nekik, avagy ahol a politikai véleményeket nem az APEHhal kell tisztá zni, és ahol a magánbeszélgetések közben az emberek nem veszik le a mobiltelefonok hátlapját. Olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol cigány, zsidó és minden kisebbség ugyanolyan emelt fővel járkálhat, mint azok, akiknek az álla a kelleténél magasabban v an, ahol a randalírozók lecsillapíthatók, és ahol a médiában tilos az uszítás, a gyűlöletkeltés, ám ha mégis akad ilyen, azok a lapok, azok a műsorok nem tartoznak a miniszterelnök kinyilvánított kedvencei közé. Tisztelt Ház! Mi, szocialisták, ilyen ország ot szeretnénk, és ezt meg is fogjuk csinálni. Jövendő miniszterelnökünk - egyébként Medgyessy Péter - pedig sem oda, sem visszacsapás jelleggel nem fogja a rendőrséget a politikai terror eszközeként használni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Hende Csaba államtitkár úr. DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közbiztonság és a bűnözés helyzete került szóba Szanyi Tibor képvisel ő úr beszédében. Engedje meg a tisztelt Ház, hogy ezzel kapcsolatban kifejezzem azt a meggyőződésem, hogy a polgári kormány büntetőpolitikája rendkívül sikeres volt, rendkívüli eredményeket hozott. (Bauer Tamás: Teljes csőd!) Bauer képviselő urat arra kére m, hogy hallgassa meg a számokat, csupán néhány statisztikai adatot szeretnék ismertetni.