Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 11 (247. szám) - Göndör István (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Kinek van ehhez joga és hatalma?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János):
3673 Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályának az engedélyt módosító határozata tehát ezen kérelmen és az azt alátámasz tó jogerős hatósági határozaton alapult. Az engedély módosításának időpontjában hatályos jogszabály nem írta elő, hogy az engedély módosítása kizárólag az engedély tulajdonosának kérelmére történhet. A Kiskomáromi Árpád Vezér Termelők Szövetkezete, miután értesült az engedély módosításáról, beadvánnyal fordult a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Tájékoztattuk, hogy a Zala Tőzeg 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet kérelmére, a kérelemben mellékelt bányászati jog átruházásáról szól ó szerződés, valamint a bányakapitányság jogerős határozata alapján módosítottuk az engedélyt. (14.30) Az engedélymódosító határozat ellen az Árpád Vezér Termelők Szövetkezete hivatalos fellebbezéssel nem élt. (Folyamatos zaj.) Időközben az Árpád Vezér Ter melők Szövetkezete keresetet nyújtott be a nagykanizsai városi bírósághoz a Zala Tőzeg 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezettel kötött bányászati jog átruházása tárgyú szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. (Az elnök megkocogtatja a cseng őt.) A bíróság részítéletében elutasította a keresetet. Megállapította, hogy a Zalakomár II. Tőzeg védnevű bányatelken a bányászati jog a Zalatőzeg 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezetet illeti meg. Mindezek alapján az Árpád Vezér Termelők Szövetke zete a bányászati jog hiányában nem termelheti ki az engedélyezett tőzeget, és nem állíthat elő belőle virágföldet, így a forgalomba hozatali és felhasználási engedély módosítása semmilyen gazdasági hátrányban nem részesítette. A két szövetkezet között jel enleg is tartó polgári peres eljárás jogerős határozattal történő lezárását követően a minisztérium intézkedni fog a termékek további forgalomba hozatali feltételeiről. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tiszte lt Országgyűlés! Egy kicsit nagyobb csendet kérnék, mert alig lehet hallani a miniszteri választ. Megkérdezem Göndör István képviselő urat, elfogadjae az interpellációra adott választ. Figyelmet kérnék! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát sajnos nem tudom elfogadni. Azt fogadtam volna el, ha a válaszában azt mondja el, hogy az eredeti engedélyes jogait helyreállították, mert - ahogy ön is említette - itt egy peres eljárás van folyamatban. Érdekes módon nem nevezhető még jogutódnak sem, a konkurens cég minden további nélkül a saját nevére átíratta az engedélyeket és megszerzett engedélyeket. Folyamatban van a peres eljárás, amelyhez a minisztérium meglevő engedélye, amelyre már korábban hivatkoztam, csak közrejátszott és segítséget adott. Arra kérem a képviselőtársaimat, ne fogadjuk el ezt a választ, mert ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálni. Ez már azt jelenti, hogy holnapután bárkinek a lakását olyan valaki, aki szemet vetett rá, átírathatja a saját nevére. Kérem, hogy vizsgáljuk meg ezt az ügyet, és ne fogadjuk el a választ. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az interpellációra adott vá laszt, ezért kérdezem, hogy az Országgyűlés elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 149 igen szavazattal, 58 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.