Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 11 (247. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a legfőbb ügyészhez - "Fenntartja-e azt a véleményét, hogy a BRFK 136-IV-1183/1999. számú büntetőügyében és a hozzá kapcsolódó visszásságokban a felelősségre vonásra nem kerülhet sor?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: - ELNÖK (dr. Áder János):
3669 okok at is, amelyek miatt az ügyben személyre szóló büntetőjogi felelősségre vonásra nem kerülhetett sor. Megismétlem, hogy az az eljárás egy magánszemély feljelentésére indult, a nyomozás feladata az írásbeli válaszomban részletezett ügyletek, tehát kifejezett en azoknak az ügyleteknek a törvényessége, illetve e törvényesség tisztázása volt. A nyomozás során azt állapították meg, hogy a pályáztatás alkalmával jogszabálysértés nem történt, a pályázat ugyanis nyilvános volt, azt közjegyző felügyelte, a pályázatot a legkedvezőbb ajánlatot tévő nyerte el, és végül a bírálók döntését a feljelentett személyek nem befolyásolhatták. A fentiekből következik, hogy a nyomozó hatóság törvényesen állapította meg azt, hogy az ügyben a hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja nem állapítható meg, pontosabban: bűntett nem állapítható meg, ezért a nyomozás során gyanúsítottként senkit nem lehetett felelősségre vonni. Fenntartom tehát az írásbeli válaszomban részletezett álláspontomat, hogy ebben a büntetőügyben a rendelkezésre ál ló adatok alapján büntetőjogi felelősségre vonásra nincs törvényes alap. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ebben az általam kifogásolt ügyben 4 milliárd forint névértékű állami bankvagyon került át egy magáncéghez, és ezen túl ez a tanácsadó magáncég még készpénzben 624 millió forintos kifizetésben is részesült. Ehhez képest a Tocsikügy egy laza lányregény! It t egy napra vetítve 12 millió forintos névértékű tanácsadói díjazás történik meg. Legfőbb ügyész úr, a napokban levelet kaptam egy állampolgártól. A következőket idézném önnek: "A bankok, köztük a Dunabank vezető tisztségviselői az úgynevezett bankkonszoli dációs időszakban az ön által feltárt és bemutatott módszereken túl a rendezésre kapott pénzt (Közbeszólás az MSZP soraiból: Pintér Sándor!) , illetve annak jó részét zsebre vágták, sőt a trükkjeikbe be nem avatott, legtöbbször vétlen mellékszereplőket is k ifosztották." Az a véleményünk, hogy a Legfőbb Ügyészség egy ilyen visszás bankkonszolidációs ügy fölött nem hunyhat szemet. Legfőbb ügyész úr, én várom az önök intézkedését, az információkat két héttel ezelőtt, illetve most a rendelkezésükre bocsátottam. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Polt Péter legfőbb ügyész úrnak. DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész : Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr kérdése egy konkrét befejezett nyomozásra vonatkozott. Az én válaszom is er re a konkrét befejezett nyomozásra utalt, amikor azt mondtam - ezt szeretném hangsúlyozni , hogy abban a körben, amire a nyomozás irányult, büntetőjogi felelősséget nem lehetett megállapítani. Természetesen - mint ahogy minden más büntetőügyben, amely a n yomozás során megszüntetésre kerül - nyitva áll az a lehetőség, hogy ha olyan új tények, körülmények merülnek fel, amelyek a korábbi nyomozás tárgyát nem képezték, az eljáró hatóság ezt a nyomozást újraindítsa, az új nyomozást lefolytassa, és ehhez képest állapítsa meg, hogy történte bűncselekmény, vagy pedig sem. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések végére értünk.