Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 30 (245. szám) - A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János):
3398 De, hogy visszatérjek konkrétan a részletes vita tárgyához, a kétmillió forint biztosítása éppen ezért a kisebb pártok számára jelent több esélyt, mert a legnagyobb kormánypártnak és a legnagyobb ellenzéki pártnak pozíciójábó l eredően van meg az a lehetősége, hogy a médiában bizonyos fajta túlreprezentációt élvez, ami nincs meg a kisebb pártoknak. A kisebb pártoknak pontosan a nagyobb kampánykeret jelenthet ebben a különbségtételben valamilyen esélykompenzációs lehetőséget. Ez egy további ok a mellett, ami az eredeti javaslat elfogadása mellett szól, és Bauer (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) képviselő úr és Hankó Faragó Miklós közös javaslatának elvetését indokolja. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szi li Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Kénytelen vagyok észrevételt fűzni ahhoz, amit az előző kétpercesében Salamon László mondott. Nevezetesen ahhoz, hogy a Fidesznek még nem volt módja kormánypártként kampányolni. A Fidesz olyan ügyes, hogy volt. Egyszerűen azért, mert 199394ben, noha nem volt kormánypárt, megállapodásokat kötött az akkori legnagyobb kormánypárttal - Salamon képviselő úr jelenlegi pártja Salamon képviselő úr akkori pártjával , és a közös székházügyben mind a két pártot sok száz milliós összeghez juttatták. Hogy ebből mennyit költöttek kampányra, és mennyit vittek haza, azt persze nem lehet tudni, nem is akarok ebbe belemenni, de nagyon gazdag kampányt folytatott a Fidesz 199394ben - nem sok eredménnyel. Tehát nekik volt ebben tapasztalatuk, nem kell ebben mentegetőzni. (Az elnöki széket dr. Áder János, az Országg yűlés elnöke foglalja el.) Az SZDSZ pedig a kormánypártként folytatott kampány után kényszerült a székházának az eladására; úgyhogy olyan nagyon nem gazdagodott meg abból, hogy kormánypártként kampányolt, inkább az ellenkezője történt szegénnyel. Tisztelt Képviselőtársaim! Az az érv pedig, amit legutóbb Salamon képviselő úr fölhozott, hogy a kisebb pártoknak kedvez, mert a nagy pártoknak természetes előnyük van - a vezető kormánypártnak és a vezető ellenzéki pártnak , Salamon képviselő úr, ez demokratikus országokban nem így van. Ha ön, mondjuk, a német, a holland vagy más viszonyokat látná, akkor tudná, hogy bizony ott a kisebb pártokat is tisztességesen szerepelteti a közmédia. Csak nálunk van olyan szabály, hogy elő van írva a közmédiának, hogy fideszess el szemben csak MSZPst szabad hívni, és ha nem MSZPst hívnak, akkor a fideszes el sem megy. Így irányítja a Fidesz a közmédiát, és ennek a következménye ez a dolog. Más országokban ez egyáltalán nem így van, Salamon képviselő úr! Köszönöm szépen. ELNÖK ( dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Még további kétpercesek lesznek, de hadd mondjam azt, hogy maradjon mindenki a tárgynál. Tehát az, hogy a közmédia vonatkozásában kinek milyen magánvéleménye van, az nem tárgya ennek az előterjesztésnek. Lehet, hogy ez bármilyen korábbi felszólalással kapcsolatban hangzott el válaszként, ez akkor is igaz, ha a másik oldalon hangzott el. Azt kérem, hogy a választójogi törvényről, méghozzá a három paragrafust érintő módosításról beszéljünk csak. Ez tárgya a mai részlete s vitának, nem több és nem kevesebb. Úgyhogy mindenki maradjon a tárgynál, különben figyelmeztetés és utána pedig szómegvonás fog következni. Tehát erre szeretnék mindenkit előzetesen figyelmeztetni. Lehet, hogy az előző levezető elnök, az alelnök asszony kicsit liberálisabb vagy szabadabb volt a levezetésben, de én ilyen értelemben szigorúan fogom használni és alkalmazni a Házszabály rendelkezéseit. Keller László következik, kétperces hozzászólásra. (9.40)