Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 30 (245. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3390 szöveget módosítani akartuk. Tudniillik ha azt akarjuk, hogy a kormány a jelen törvény hatálybalépésétől számított legfeljebb hat hónapon belül nyújtsa be az O rszággyűlésnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a szabályozni kívánt törvényi tárgyakat szabályozzák, akkor erre a kormány természetesen nem felhatalmazást kap, hiszen erre neki amúgy is megvan az alkotmányos felhatalmazása, a törvénynek köteleznie ke llene a kormányt arra, hogy hat hónapon belül nyújtsa be ezeket a szabályokat. Én is egyetértek azzal, hiszen azért is írtam alá ezt a módosító indítványt, amit Molnár Gyula képviselőtársam mondott, különösen azzal, amely az a) pontban lévő, az informatika i biztonság követelményeit szabályozó jogszabályokról rendelkezik; egyetértek azzal, hogy ezeket csak törvényben szabad szabályozni. A biztonság, tisztelt képviselőtársaim valamilyen módon mindig a szabadság korlátozását jelenti. Attól leszek én nagyobb bi ztonságban, hogy valakiknek a törvény valamilyen tevékenységet megtilt, olyat, amely az én biztonságomat veszélyeztetheti. Ott, ahol szabadságok, szabadságjogok korlátozásáról van szó, semmilyen módon nem lehet kormány- vagy miniszteri rendeletben rendelke zni, ott szükségképpen és mindenképpen törvényben kell rendelkezni, esetleg még az is elképzelhető, hogy kétharmados törvényben kell valami ilyesmiről rendelkezni. Ez természetesen az adott szabályozás tárgykörétől függ, de hogy nem engedhető az meg, hogy a kormány vagy a miniszterek szabadon mazsolázgassanak azok között a jogok között, amelyekkel én elektronikus közhálón rendelkezem, és mások vélt vagy valós biztonságának érdekében tiltsanak meg nekem dolgokat, olyanokat, amelyekre explicit felhatalmazást törvénytől nem kaptak, én ezt semmiképpen nem helyeselném. Külön nyomatékot ad annak, hogy a megfogalmazásunk sajnos helytelen, és a kormány nem felhatalmazást kap - és ebben a tárgyban majd csatlakozó módosító indítványt is szeretnénk benyújtani, vagy biz ottsági módosító indítvány benyújtására szeretnénk a bizottságot felkérni, hogy nem felhatalmazást kap, hanem köteles a kormány benyújtani , az, amit az elektronikus aláírásról szóló törvény nyomán tapasztaltunk. Akkor azt javasoltuk, hogy ne egyszerűen f elhatalmazást kapjanak a miniszterek és a kormány arra, hogy mikor milyen rendeleteket alkossanak meg, hanem legyenek kötelesek meghatározott határidőig azokat a rendelkezéseket megalkotni, amelyek az elektronikus aláírás használatával kapcsolatos szabályo kat tartalmazzák. Mi történt, tisztelt képviselőtársaim? Ha egy másik sapkámat felteszem, Budapest VII. kerületének polgármestere vagyok, a VII. kerületben 2002. január 1jétől szeretnénk bevezetni az online ügyintézést, vagyis azt, hogy aki akar, az az e lektronikus aláírása felhasználásával otthonról, a számítógépéről este fél tizenegykor elintézhesse azokat a hivatali ügyeit, amelyeket az elektronikus aláírásról szóló törvény elintézni neki megenged - házasságot nem köthet, de építési engedély iránti kér elmet elvileg benyújthat. A hivatal a következő hetekben infrastrukturális, működési szempontból kész lesz arra, hogy ezt az online ügyintézést elfogadja, de nem tudja megtenni, mert a kormány, illetve az illetékes miniszterek nem alkották meg azokat a re ndeleteket, amelyek ezt lehetővé tennék. Hiába tehetné meg a polgár a VII. kerületben, ha szándéka van rá, mert a hivatal erre kész lenne, hogy a lakcímváltozását elektronikus úton jelentse be, ezt nem teheti meg, mert ma is egy meghatározott nyomtatványt kell hozzá kitöltenie, amit nem enged az idevonatkozó miniszteri rendelet elektronikus úton a számítógépről letölteni. Tehát nem tudja megtenni, hiába szeretné a polgár, hiába kész rá a hivatal, az idevonatkozó miniszteri rendeletek módosítása hiányában ez ma csak egy elvi lehetőség lesz a VII. kerületben január 2ától, gyakorlatban nem tudja addig megtenni a polgár, ameddig meg nem születnek ezek a rendeletek. Én tehát azért gondolom, hogy ezt a paragrafust módosítani kellene, nem felhatalmazni kellene a k ormányt, hanem kötelezni arra, hogy meghatározott időn belül a szóban forgó jogszabályokat megalkotásra terjessze az Országgyűlés elé, mert látjuk azt, hogy az élet időnként gyorsabban halad, mint ahogy a kormány, illetőleg a miniszterek a jogkörükbe utalt szabályozási rendeleteket előkészítenék, megalkotnák, közzétennék. Jó volna, ha az elektronikus kereskedelemről szóló