Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 30 (245. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MOLNÁR GYULA (MSZP):
3386 Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy Szabó Zoltán képviselő úr még két percben kért felszólalási lehető séget, így megadom számára a szót kétperces időkeretben. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Lezsák képviselőtársamnak erre az utolsó mondatára szeretnék csak reagálni. Azt gondolom, valami félreértés van abban, amit elmondott. Mi nem azt óhajtottuk, hogy az adószámot, egy kereskedelmi szolgáltatás nyújtójának adószámát az, aki a kereskedelmi szolgáltatást igénybe veszi, ne ismerhesse meg. Világos, hogy ha én beülök a taxiba, utazom, és a végén kapok egy számlát, azon rajta van a fuvaro zó neve, telephelye és adószáma. Ennyiben a dolog teljesen világos. A taxis azonban nem írja ki az adószámát a gépkocsi elejére. Tehát ha én igénybe veszem azt a szolgáltatást, kvázi számlát kapok róla, akkor igenis legyen azonosítható, hogy kitől vettem i génybe ezt a szolgáltatást, adózási szempontból és minden egyéb, fogyasztóvédelmi szempontból. De pusztán azért, mert valaki kínálja a szolgáltatását a világhálón, ne legyen köteles előre bejelenteni azt, hogy neki mi az adószáma, hogy én adószám alapján v álogassak, hogy ki az, akinek a szolgáltatását igénybe veszem, vagy ki az, akiét nem. Tehát mi úgy gondoltuk, hogy az adószám egy korlátozott nyilvánosságú adat, olyan adat, amelyet jogában á ll mindenkinek megismerni, aki a szolgáltató szolgáltatását igénybe veszi, de amelynek közzétételére a szolgáltató csak úgy általánosságban nem kötelezhető. Tehát mi a bejelentkezéskori kötelező adószám közzétételét javasoltuk kivenni a 23. ajánlási pontba n szereplő javaslatunkban, és nem azt javasoltuk, hogy egyáltalán ne lehessen megismerni azt, hogy ki az, akitől én a közhálón valamiféle szolgáltatást vásároltam, igénybe vettem. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. F igyelemmel arra, hogy több képviselőtársam nem jelezte felszólalási szándékát, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 4349. pontjai szerint. Elsőként megadom a szót Molnár Gyula képviselő úrnak, a Magyar Szoci alista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. MOLNÁR GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ismét azt tehetem, hogy csatlakozom Lezsák képviselőtársam mondandójához, ug yanis a hozzászólása egy részében már ezt a szakaszt is érintő kérdéseket vetett fel. Magam is úgy gondolom, nagyon fontos, tisztázandó dilemma, hogy a kormány előterjesztése alapján azt a megközelítést használjuke, miszerint az állampolgároknak jelezniük kell azt, hogy nem kívánják a későbbiekben kapni ezeket a reklámküldeményeket, avagy pedig az ennél erősebb és általunk támogatott javaslatot fogadjuk el, miszerint csak az kapjon, aki kifejezetten kéri ezeket a reklámokat. Azt gondolom, ma még Magyarorsz ágon a mobiltelefonokon, az interneten nem annyira elterjedtek ezek a reklámok. Azt mondják nyugateurópai ismerősök, hogy léteznek már olyan térségek, helyek, hogy ha az ember bekapcsolja a mobiltelefonját és pici tárkapacitású az üzenetrögzítője, mondjuk , 1520, akkor könnyen lehet, hogy a kéretlen SMSüzenetekkel ez a 1520 hely már néhány percen belül meg is telik, ha valaki nem figyel oda. És valóban, a mai világban, amikor a számítógépvírusok terjedésének egyik fontos eszköze a levél, az elektronikus levél, azt gondolom, nagyon fontos az, hogy az ember pontosan tudja azt, hogy kitől, milyen formában próbál meg információkhoz jutni, ennek mi a pontos tárgya és ki a küldője, tehát hogy a saját maga rendszerét ilyen szempontból védje.