Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 30 (245. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3381 Ennek a következetes végigvitele az, amire Molnár Gyula képviselőtársammal számos módosító indítványt nyújtottunk be, és ami meggyőződésünk szerint a törvényt nemcsak jobbá teszi, de azzá teszi, ami valóban. Ehhez k épest szükségmegoldás az, amit a 12. ajánlási pontban olvashatnak a képviselőtársaim, az tehát, hogy a "többnyire" szónak a definícióból való kioperálásával a törvény hatályát kizárólag a visszterhes szolgáltatásokra terjesztjük ki. Ezt a kormány nem támog atta, és azt kell mondanom, hogy abban az érvelésben, amelyet a kormány képviselője a bizottság ülésén előadott, látok is rációt. Mi magunk is úgy gondoljuk, hogy a kétféle módosítóindítványcsomag közül szerencsésebb volna az előbbi, szerencsésebb volna a zt támogatni és elfogadni, és úgy elfogadni a törvényt azután, mint ami kizárólag az elektronikus kereskedelemre szorítkozik, és arról alkot törvényt, amiről törvényt szeretne alkotni. Ha azonban valamilyen okból, mondjuk, például az Európai Unió szabványa ira hivatkozva, bár a magam részéről nem hiszem, hogy a kormány képviselője ne kívánta volna szem előtt tartani az Európai Unió szabványait, de ha erre hivatkozva azt állítja bárki, hogy ilyen törvényt nem lehet alkotni - még egyszer mondom, én nem hiszem el, hogy ilyen törvényt ne lehetne alkotni, de - mindenesetre ennek a törvényalkotásnak gátját képezné az, ha a Házban helyet foglaló képviselők többsége nem tudná ezt elfogadni. Erre a szükségesetre nyújtottuk be ezt a 12. ajánlási pontban szereplő módosí tó indítványt, amely az egész törvény hatályát kizárólag a visszterhes szolgáltatásokra kívánja fenntartani. Csak alátámasztani tudom azt, amit Molnár Gyula képviselőtársam a fizikai szolgáltató és a tartalomszolgáltató, illetőleg a tartalomszolgáltatás de finíciójának bevezetéséről mondott, és amelyre nézve indítványt tettünk. Van egy meglehetősen bonyolult, nyakatekert szabályozás a törvényjavaslatban, amely az egyes szolgáltatók, illetőleg szolgáltatói típusok felelősségéről szól. Ez az egész bonyolult, n ehezen követhető és nehezen alkalmazható szabályozás lenne kiváltható azzal, ha a tisztelt Ház elfogadná azt a javaslatunkat, hogy vezessük be a fizikai szolgáltató és a tartalomszolgáltató elkülönített fogalmát, és a fizikai szolgáltató ne legyen felelős azért a tartalomért, ami esetleg valakinek a jogait vagy érdekeit sérti. Nagyon egyszerű az analógia erre. Ha felhívok valakit telefonon és elkezdem sértegetni, akkor elvileg becsületsértést követhetek el, ezért azonban egészen biztosan nem felelős a Matáv vagy a Westel, amelynek a hálózatán keresztül felhívtam az illetőt. A szóban forgó távközlési szolgáltató a lehetőséget biztosítja a számomra, hogy felhívjak valakit, és nem kíván és nem is tud beleszólni abba, hogy én szerelmi vallomást teszeke az illet őnek vagy lehordom a sárga földig. Ebben a vonatkozásban logikus, ésszerű és a meglévő technikai eszközök analógiájára megvalósítható annak a világos különválasztása, hogy ki az, aki felelős a tartalomért - az, aki azt létrehozza, és a fizikai szolgáltató eszközeit felhasználva továbbítja, eljuttatja valakihez , és nem felelős az, aki egyébként visszterhesség, ellenérték fejében rendelkezésére bocsátja azt a hálózatot vagy azt az infrastruktúrát, amelyen keresztül ez az üzenet eljut, anélkül, hogy a tartal omhoz bármi köze volna. Még egyszer - noha a kormány nem javasolta, nem támogatta ennek a módosításnak a bevezetését - nyomatékosan felhívnám a képviselőtársaim figyelmét ennek a szabályozásnak az ésszerűségére, egyszerűségére, a meglévő technikai eszközök kel való analógiájára és ezért követhetőségére, és arra, hogy ezáltal egy meglehetősen bonyolult és sok jogi vitára alkalmat adó szabályozást lehet mintegy Nagy Sándor módjára a gordiuszi csomót kettévágva - (Tóth András felé:) nem erre gondoltam, képvisel ő úr, én Alexandroszra gondoltam , tehát a gordiuszi csomót kettévágva megoldani. Köszönöm szépen, tisztelt Ház. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokra ta Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!