Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 29 (244. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
3364 próbálj a behozni, és ebben a vitaszakaszban és ebben a törvényben meg is nyitották. Az agráregyetemek példáján próbálja a felsőoktatásban és a minisztériumhoz tartozó egyetemi intézményekben a minisztérium koordináló szerepét és valamilyen módon meghatározó szere pét az ágazat kutatófejlesztő tevékenységében, gazdálkodásában és a hozzá tartozó intézményekben biztosítani. Korábban, a felsőoktatási törvény módosítása kapcsán az egészségügyi tárca valamilyen módon ezt a lehetőséget elszalasztotta. Én arra kérném képv iselőtársaimat, hogy ha lenne lehetőség, kapcsolódó módosító indítvánnyal próbálják meg ezt a módosítást adaptálni az egészségügyi ágazatra, hogy a tárcának nagyobb befolyása és meghatározó szerepe legyen a felsőoktatási intézményekben, tehát a orvosi egye temeken a további működésre. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Annál is inkább, mert ha ezek valamilyen módon átalakulnak gazdasági társasággá, ez a szerep valamilyen módon megmaradjon vagy erősödjön. Köszönöm. ELNÖK (dr. Sz ili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, ezen a késői órán már én is rendkívül toleráns vagyok a kétperces időkeretek felhasználásával. Tekintettel arra, hogy több felszólaló ebben a vitaszakaszban nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita utolsó szakaszát az ajánlás 4859. terjedő pontjai szerint. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Ma gyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Ebben a vitaszakaszban igen sokféle módosító indítványt hoztak elő kormánypárti képviselőtársaim. Ezek közül egy olyannal szeretnék foglalkozni , amelyet az egészségügyi bizottságban nem támogattunk, és amelyik a többi bizottságban támogatásra talált, ráadásul előterjesztőként a minisztérium is egyetértett vele. Ez pedig az a javaslat, hogy 15 nap álljon rendelkezésre a Magyar Orvosi Kamarának ahh oz, hogy a törvényben számára biztosított véleményezési jogot gyakorolja. Ez a határidő olyan mértékben jogvesztő határidő, hogy úgy kell tekinteni a 15. naptól a meg nem érkező véleményt, mintha a Magyar Orvosi Kamara a benyújtott javaslattal egyet is ért ett volna. (19.30) Én szeretném tudni, melyik az a szabály, melyik az a másik törvény, ahol egyébként az orvosoknak szeretnének, az orvosok közösségének, az egészségügyi dolgozóknak egyfelől kedvezni, másfelől egy olyan hatalmas átalakulási folyamatban, mi nt az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulása akár tulajdonosváltással, akár anélkül, vállalkozások keletkezése és megszűnése, gazdasági társaságok bevonása vagy elvetése, feladatátvállalási szerződések minősítése, és még számtalan olyat tu dok mondani, amelyet csak a módosító indítványok által most a kamara többletfeladatként és többletjogosítványként kapott meg - gondoljunk csak például az ügyeleti díjakra, az általános szerződési feltételek minősítésére , hogy ilyen rövid időt adnak a vél eményezésre. Ha a területi kamaráknak van véleményezési joguk, például egy megyei egészségügyi ellátó intézmény privatizációja, részprivatizációja vagy gazdasági társasággá alakulása ügyében, a kamara egy alulról építkező szervezet meghatározott jogosítván yokkal. Nem hozom elő, hogy a kormánypárti módosító indítványok egyáltalán nem igazodnak a kamara szerveződéséhez, bár ezt a bizottsági ülésen a kamara főtitkára kifogásolta, csak azt a tényt szeretném elmondani, hogy mi ilyen sietős. Rosszul előkészített törvény; kihirdetése előtt alig egy hónappal, egymásra rakott módosító indítványok, amelyek ellentmondásban vannak egymással. Januári kihirdetés; kéthetes határidő egy köztestületi kamarának.