Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 29 (244. szám) - Az ülésnap megnyitása - Európai integrációs politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz):
3303 úr mondta, a felzárkózásnak, a csatlakozásnak Európához - a területfejlesztés, szakszóval a strukturális kohéziós politika végrehajtására való felkészülés. Én is idézhetném az országjelentést, amely jót is és kevésbé jót is megáll apít. Átfogó megállapítása az, hogy Magyarország tovább közelítette jogi kereteit, és meghatározta a strukturális és kohéziós alapok programozásával és végrehajtásával kapcsolatos intézményi keretet. Úgy gondolom, a vitanapon túl kell lépni azon, hogy az e mlített országjelentésből vagy más dokumentumokból idézgessünk egymásnak jót és kevésbé jót. Mindazonáltal nagy előrehaladás történt a területpolitikában. Olyanokkal vitatkozunk a decentralizációs hatékonyság mértékéről, olyanok bírálnak bennünket, akik eg yoldalúan centralizációs politikát folytattak például a 4es metró ügyében (Bauer Tamás: Mi ebben a centralizáció?) vagy a Diósgyőri Acélművek megmentésében vagy BősNagymaros kérdésében. Mi pedig kétszáz kilométeren építünk gyorsforgalmi utat, Duna- és Ti szahidakat, valamint négyszeresére növeltük a területfejlesztési decentralizációt, a célalapokat. Vannak olyan területei a területfejlesztésnek, a területpolitikának, ahol igen nagy a lemaradás. Ez a keletmagyarországi régió és egyes megyékben, amelyeket meg is határoztunk, mintegy 33 kistérség, amely még a magyarországi átlagtól is lényegesen lemarad. Azokkal értek egyet, akik ezt tartják a legfontosabb felzárkóztatási politikának, hiszen Magyarországon belül is biztosítani kell az alkotmányos jogokat, a z elérhetőséget, az esélyt teremtő oktatást, a felzárkóztatást minden társadalmi réteg számára. Ezért tehát nekem az az internetüzenet jött, hogy mondjam meg azoknak a képviselőknek, akik csak a negatívumokat idézik, hogy ha mást nem tudnak, akkor legalább szurkoljanak Magyarországnak, mert optimális körülmények között, optimális feltételek mellett a magyar nemzet alapvető érdeke, hogy újra csatlakozzék ahhoz az Európához, ahova földrajzi, kulturális értelemben több mint ezer éve tartozik. Köszönöm a figyel met. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak. DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden a végén a kulturális és az audiovizuá lis politikai fejezetről szeretnék néhány gondolatot elmondani. A tavalyi országjelentés már említette a médiatörvény módosításának szükségességét, és akkor hangsúlyozták, hogy ennek elfogadása fontos lépés lenne a közösségi vívmányokhoz való közeledés irá nyába. Idén már keményebben fogalmaz a jelentés, leírja, hogy még mindig nincs teljes mértékben összhangban a magyarországi szabályozás a vonatkozó közösségi vívmányokkal, miután a médiatörvény parlamenti elfogadása még nem történt meg. Mivel kétharmados t örvényről van szó, a módosításához szükség van az ellenzék támogatására, és ennek akadálya a közszolgálati médiát felügyelő kuratóriumok ellenzéki tagjainak megválasztása. De szeretném hangsúlyozni, hogy az uniós elvárások nem ezzel a kérdéssel függenek ös sze, hanem egészen más szabályozási kérdéskörökkel, amelyek tárgyalása éppen most van a parlament előtt, és az ezekben a kérdésekben kialakított támogatás vagy konszenzus hozzájárulhatna ahhoz, hogy ezt a még lezáratlan és nagyon várt lezárását a fejezetne k be tudjuk fejezni. Nagyon szerencsés lenne, ha a szocialisták pusztán politikai érdekekből nem kapcsolnák össze ezt a két témát. Úgy gondolom, hogy a kiskorúak védelméről szóló rész, a hiányosságok, a médiatörvény belső ellentmondásainak feloldása olyan közös társadalmi cél és olyan érdek, amelyet holmi politikai taktikázásokért kár feláldozni. Szeretnék azonban még három egyéb témát, témakört is megemlíteni, és ha visszatekintünk, az elmúlt év ezt a területet érintő változást idézett elő. Az egyik, hogy egy egységes törvényt fogadott el a parlament a hírközlésről, amely biztosítja a fogyasztók védelmét, a piaci esélyegyenlőséget, valamint a nemzetközi piacnak megfelelő követelmények teljesítését. Elfogadtuk a törvényt a lopott vagy jogellenesen külföldre szállított kulturális javakkal kapcsolatos eljárásról, és végül a kulturális