Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 27 (242. szám) - Koltai Ildikó (Fidesz) - a gazdasági miniszterhez - "Hamisítják-e a tejet?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
3015 A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelentésének részletes táblázatából kitűnik, hogy két gyártó, a SOLE Hungária Rt. Szeged és a SMART Kft. Kecskemét tejeinek átlagos fehérjetartalma mélyen alatta mara d a tej természetes fehérjetartalmának, illetve a csomagoláson feltüntetett értéknek. Szakértők ezzel összefüggésben felvetik annak a gyanúját, hogy a fenti gyártók esetében a gyártási előírások szándékos megsértésével van dolgunk. Ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy néhány gyártó tudatosan, szándékosan és rendszeresen hamisítja a tejet, becsapja és megkárosítja a fogyasztókat, ráadásul tisztességtelen piaci előnyhöz jut. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem képezheti vita tárgyát, hogy a tej kedvező élettani ha tásai miatt a tejfogyasztás népegészségügyi szempontból fontos kérdés. Meggyőződésem, hogy a fentiekben vázolt, súlyosan hátrányos következmények elkerülése megköveteli az illetékes hatóságok gyors és határozott fellépését a nem megfelelő minőségű tej előá llítóival szemben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , mielőtt az országosan tapasztalható probléma olyan méreteket öltene, amely visszafordíthatatlan. Kérem válaszát! (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Fere nc) : Az interpellációra Glattfelder Béla államtitkár úr válaszol. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Asszony! Köszönöm szépen, hogy a fogyaszt ókat érintő nagyon fontos kérdésre ráirányította a figyelmet. Teljesen nyilvánvaló, hogy a tej fogyasztásához számos nemzetgazdasági és egészségügyi szempont és érdek is kapcsolódik, éppen ezért mindannyiunk érdeke az, hogy a fogyasztók bizalmát a különböz ő tejtermékek iránt ne csak fenntartsuk, de meg is erősítsük. Ezért nagyon fontosnak tartom már a válaszom elején hangsúlyozni azt, hogy mindazok a problémák, amelyeket képviselő asszony fölvetett, egyes gyártókra igazak különösképpen. A mi törekvésünk az, hogy ezeket az egyes gyártókat, akik konkrétan elmarasztalhatóak a termékek minőségének rontásában, kiszorítsuk a piacról, arra kényszerítsük, hogy a jogszabályoknak, a csomagoláson feltüntetett adatoknak megfelelő, jó minőségű terméket adjanak a fogyaszt óknak. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet a Gazdasági Minisztérium által jóváhagyott ellenőrzési terv alapján végzi vizsgálatait, és ebben kérésünkre mindig kiemelt hangsúllyal szerepel a tejtermékek ellenőrzése is. Tapasztalva a tavaszi gondokat, képviselő a sszony kérésének is eleget téve ez év második felében utóellenőrzést rendeltünk el a tejtermékek vonatkozásában az érintett előállítóknál, gyártóknál. Sajnálatosan újra azt kellett tapasztalnunk, hogy a beltartalmi értékek területén, zsír- és fehérjetartal om területén a helyzet nem javult, hiába hívtuk erre föl korábban a gyártók figyelmét, hiába bírságoltunk. Nemcsak a fogyasztókat csapják be, akik gyengébb minőségű tejet kapnak, de magukat a tejtermelő gazdákat is, akik abban a hiszemben adják el jó minős égű tejüket a gyártóknak, feldolgozóknak, hogy az hasonlóan jó minőségben kerül majd a fogyasztók asztalára. Ha jobb minőségű tejet adnának a boltokban, akkor a magyar gazdák tejéből többet lehetne Magyarországon értékesíteni. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztériumot is megkerestük és kértük a feldolgozott termékek fokozott ellenőrzését. Hozzájuk tartozik az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési állomások láncolata, ők is végezhetnek ilyen vizsgálatokat. Ők viszont elvégezhetik ezeket a vizsgálat okat a gyártó telephelyén is, ahova a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet nem mehet be vizsgálat céljából; ők csak a kereskedelmi forgalomban kapható terméket ellenőrzik. Minőségvédelmi bírságok kiszabására került sor. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet 3 millió fo rintot, a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó szervezet pedig 4,5 millió forint bírságot szabott ki. A gond az, hogy egyes esetekben legfeljebb csak 1 millió forint a kiszabható bírság, és a korábbi jogszabálymódosítások hatására adók módjára nem hajt ható be. Következésképpen