Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 27 (242. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - a belügyminiszterhez - "Hol tart a vizsgálat a közel 12 ezer védett madár ügyében?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
2994 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valamennyi természetszerető emberrel együtt magam is mély megdöbbenéssel értesültem erről az esztelen p usztításról, ami közel 12 ezer védett és különösen védett madár elpusztítását eredményezte. Talán nem túloznak azok, akik azt mondják, hogy a tiszai ciánszennyezés óta ilyen mértékű természetkárosítás nem volt. Engedje meg, hogy önt és a tisztelt Házat táj ékoztassam a nyomozás állásáról. Úgy, ahogy ön elmondta, ez év november 5én a vám- és pénzügyőrség feljelentést tett két olasz állampolgár ellen, akiknél 2001. november 5én 38 különféle fajú, összesen 11 668 darab védett, illetőleg különösen védett madár fagyasztott tetemét találták meg. Az elejtett vadak eszmei értéke 303 millió forint volt. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság természetkárosítás és közokirathamisítás alapos gyanúja miatt még aznap nyomozást rendelt el az ügyben. A nyomozás jelenlegi s zakaszában házkutatást tartottak, szakértői véleményeket, valamint az összes magyarországi telefontársaságtól híváslistákat szereztek be. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján egy olasz állampolgárt természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt m ár őrizetbe vettek. Vele kapcsolatban az eljárás lefolytatásáig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság, míg társával szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Az ügyben érintett magyar állampolgárral szemben természetkárosítás és közokirathamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt szintén lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Az ügy tisztázása érdekében további szakértői vélemények beszerzése folyamatban van, emellett a hatékony felderítés érdekében külön háromtagú nyomozócsoportot állíto tt fel a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság, amelyben ornitológiai ismeretekkel is rendelkező rendőrtisztek és a vadászkamara szaktanácsadói is segítik a munkát. Tisztelt Képviselő Úr! Bízom abban, hogy ez a példátlan bűnügy teljes mértékben felderítést n yer, és a bíróság a kellő súlyú büntetéseket fogja kiszabni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm az államtitkár úr válasza it. Képviselőként mindenképpen szükségesnek tartom a vadászati törvény felülvizsgálatát, valamint a szigorú hatósági ellenőrzést. Hadd tájékoztassam az Országgyűlést arról, amiről engem Ékes József MDFes képviselőtársam tájékoztatott, hogy ma délelőtt a p arlament környezetvédelmi bizottságának albizottsága megalakult. Ez a madárpusztítást követően, a mai alakuló ülésén, az érintett tárcák, környezetvédelmi hatóságok, vadásztársaságok, vám- és pénzügyőrség, a nyomozati folyamatban részt vevő megyei rendőrka pitányságok bevonásával alapos és kiterjedt vizsgálatot kezdett el. Nagyon bízom abban, hogy mielőbb hűvösre kerülnek a jómadarak, a szabad madarak pedig hadd röpködjenek a szabadban. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Á der János) : Kérdezem az államtitkár urat, hogy kíváne a viszontválasz lehetőségével élni. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tehát úgy, ahogy mondtam, minden esély megvan arra, ho gy a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozása eredményes lesz. Emellett szeretném tájékoztatni önt arról is, hogy ennek az ügynek az egyéb tanulságait is célszerű levonni, ami a Belügyminisztérium kompetenciáját meghaladja. Itt a vadászati szabályok