Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 27 (242. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.4.) Ogy. határozat megvalósulásáról szóló beszámoló; a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
2971 meg, sokkal jobban, mint bármilyen más, minőség szerinti értékelési mutató. Nincs szó a beszámolóban a felhasználókka l, a vállalatokkal, a gazdasággal való kapcsolatról. Nem foglalkozik a beszámoló a doktoranduszok elhelyezkedésével, és azzal, hogy hányan fejezik be a megkezdett PhDképzést; sokan esnek ki - vajon miért? Egy szó sem hangzik el a nagy vitát kavart, az elő ző ciklusban beindított Széchenyi professzori ösztöndíjról, amely pedig éveken át nyújtott a magyar professzorok jelentős hányadának többletfizetéssel egyenértékű pluszbérezést, az egyetemi autonómia megkerülésével, központi pályázat alkalmazásával. Az ösz töndíj ebben a formában megszűnt, de erre vonatkozóan semminemű elemzést nem találunk. A kreditrendszer jelenleg még végképp nem minősíthető, ezért túlzás azt mondani, hogy nagyrészt megvalósult. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a MIÉP véleménye szerint n éha kissé túldimenzionált a kreditrendszer előtérbe kerülése. Természetesen szükség van ilyen azonos értékű egységek megállapítására, adott mértékig nyilván szükség van az átjárhatóságra, és természetesen örülünk annak, ha megnyílnak a külföldi felsőfokú t anulmányok folytatásának a lehetőségei is, meggyőződésünk azonban, hogy a legmagasabb szintű minőségi képzést itt, Magyarországon, az állami felsőoktatásnak kell biztosítania. A szakonkénti hitelesítés meglehetősen formális volt. Az ellenőrzésnek a tervbe vett, nyolcévenkénti ismétlése nem alkalmas az oktatás színvonalának a garantálására; nem ismételt akkreditációra van szükség, a minőségellenőrzésnek egész más rendszerét kell megtalálni. Nem foglalkozik a beszámoló részleteiben a költségtérítéses képzéss el, ennek ellentmondásaival. Természetesen egyetértünk azzal, hogy egy felsőoktatási intézménynek legyenek saját bevételei, legyenek olyan kurzusai, tanfolyamai, amelyekből a kiadásaihoz megfelelő szinten saját bevételre tesz szert. Annak a helyzetnek azon ban, hogy egyes szakokon a nappali képzés tekintetében is bizony jelentős mértékben elterjedt a költségtérítéses képzés, számos ellentmondása van; közvetlenül kihat a képzés színvonalára, hogy 61 pontos teljesítmény is elegendő az ebben való részvételre. F elmerül a kérdés: egy állami felsőoktatási intézmény, amennyiben a kapacitása adott szinten mégiscsak alkalmas arra, hogy ezek a hallgatók részt vegyenek a nappali képzésben, miért kér ezért pénzt. Úgy érzem, hogy emögött van egy hallgatólagos megegyezés, egy kényszerhelyzet: az állam nem tudja finanszírozni ennek a képzésnek a teljes volumenét, ezért azt mondja az intézményeknek: szedjél be pénzt, oldd meg, vegyél fel olyan hallgatókat, akik ugyanezért a képzésért fizetni is fognak. (11.30) Az oktatási és tudományos bizottságban több oldalról, kormánypárti oldalról is felmerült, hogy át kellene tekinteni a költségtérítéses képzés egészét. Erre való utalást nem találtam. Az elmúlt évek legnagyobb változása a felsőoktatásban az intézményi integ ráció és a hallgatói létszám növekedése volt. Az intézményi integráció szerves fejlődés eredménye, új szakok jöhettek létre bizonyos intézményekben. Ugyanakkor több helyen arról van szó csupán, hogy majd talán összecsiszolódnak ezek az intézmények - és err e sok helyen láthatóan nem fog sor kerülni. És vannak olyan integrációk, amelyek esetében eleve látható volt a megoldatlanság, például ide tartozik a Testnevelési Egyetem beintegrálása a Semmelweis Orvostudományi Egyetembe. Nyilvánvalóan az új rendszerben sem csak az intézmények mérete alapján lehet önálló intézményről szó: itt vannak a művészeti felsőfokú intézmények. Ezek számunkra mind azt erősítik meg, elfogadva és elismerve, hogy az integráció több területen hozott pozitív eredményeket, a felülvizsgála t azonban ilyen értelemben indokolt. Egyébként szükség lenne azt is megnézni, hogy vajon ez a bizonyos gazdasági hatékonyság érdemben hogyan valósult meg az integráció kapcsán, mert éppen hogy sok helyen ellentétes tapasztalatok is vannak. Az integráció mé zesmadzagja volt a világbanki program, hiszen azt hallottuk, hogy az ország nem rendelkezik saját erőforrásokkal a nagyarányú beruházási fejlesztéshez, és íme, itt a kedvező
