Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998. január 1-je és december 31-e közötti időszakokban végzett tevékenységéről szóló beszámoló; a Közbeszerzések Tanácsának a köz... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PERLAKI JENŐ (Fidesz):
296 - itt elsősorban az önkormányzatokra gondolok , bizonyos szervezési knowhowk kismértékű elterjedtsége, valamint maga az eljárás, ahol nem lehet az árat módosítani. Egy gazdasági társaság nem tekinthet és ne m tekint el attól a jogától, hogy tárgyaláson és értékelemzésen keresztül kipréselje magának a legelőnyösebb árérték helyzetet, természetesen beszerzőként. És persze összehasonlítják az árakat is, ami sajnos hazánkban nemigen fordul elő, annak ellenére, h ogy a '80as években már, sőt a '70es években is léteztek olyan normajegyzékek, amelyek ezt lehetővé tették. Éppen ezért a tárgyalásos eljárások, illetve az árlejtés felé kell fordítanunk tekintetünket. Szeretném elmondani, hogy a tárgyalásos eljárá s mint valami rossz irány jelent meg a korábbi években, mind a beszámolókban, mind pedig a bizottságok munkájában. Először is szeretném kijelenteni azt, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás valóban kérdéseket vet fel, de abban az esetben, ha hirde tménnyel indul, akkor viszont az a kérdés, hogy vajon a műszaki feltételekben vane értelme módosítani az ajánlatot. Álláspontunk az, hogy az árlejtés lehetőségét kell megteremteni. Ezt alátámasztja az is, hogy az Európai Unió is a változtatás irányában go ndolkodik, hogy a tárgyalásos eljárások nagyobb számban jöhessenek létre. Szeretnék néhány jelenségre rámutatni, amelyeket a beszámolók tártak elénk. A hirdetmény nélküli eljárások száma '98ban 1000 volt nagyjából a 4500hoz - azért nem mondok pontosabb s zámot, hogy könnyebben lehessen a nagyságrendet érzékelni , 1150 a 3800hoz - kis aránynövekedés - '99ben, majd 560 a 3700hoz 2000ben. Ez számomra azt jelenti, hogy a hirdetmény nélküli eljárás feltételei valóban - ahogy az elnök úr is mondta - szigoro dtak, és itt a jogkövetés megvalósult. Másrészt valamiért 1999ben sürgősek voltak az eljárások, hiszen ha megnézzük a jogorvoslatok fényében ugyanezt, akkor a jogorvoslatok száma '98ban 9 az ilyen típusú eljárások ellen, majd 49, és most, 2000ben 137. D e látunk egy megduplázódást is a jogorvoslatok számában, amit érdemes végiggondolni, hogy miért következett be. A fő ok véleményem szerint az, hogy jobban látják az ajánlattevők azt, hogy mi történik, hogy világosabbá tette a jogszabálymódosítás '99ben a zt, hogy hol történhetnek az értékelésben tévedések vagy rosszhiszemű értékelések, esetleg az alkalmasságot tekintve hol jártak el hibásan. Ez a fő ok, és ez egyébként pozitívnak is tekinthető, mármint az, hogy átláthatóbbá vált. Ugyanakkor - és erre, azt hiszem, Hende Csaba államtitkár úr is kitért - az eljárás kezdeményezését érdemes összekötni egy magasabb eljárási díjjal. Hiszen egy ajánlattevő, aki nem nyert, és esetleg nem is nyerhetett volna a gyenge ajánlat miatt, 30 ezer forintot könnyen fizet azér t, hogy akadályozza az eljárást. Ez esetben is az a tapasztalat, hogy bizonybizony gyakran elő is fordul ilyen. Szeretném elmondani, hogy a minősített ajánlattevők azok, akik különösen a tárgyalásos eljárások szempontjából vannak jó helyzetben. Ezek a min ősített ajánlattevők véleményem szerint már több előnyt kaphatnának, és ennek még lesz szerepe, amikor a közbeszerzés majd egy elektronizált, tőzsdeszerű műveletté válik a jövőben, de mégis, a magyar gazdaság színejavát jelentik. Ami azt illeti, nem mondt uk el eddig, de figyelembe kell vennünk, amikor az európai uniós szabályokhoz való közelítésről gondolkodunk, hogy az európai uniós értékhatárok lényegesen magasabbak, és persze időt is hagynak arra, hogy európai méretekben lehessen ajánlatokat tenni, tehá t mondjuk, Norvégiából vagy Spanyolországból is érkezhessen ajánlat. No, de ez csak magas értékhatárral összekötve helyes! Éppen ezért az úgynevezett közbeszerzési bizottságban az az álláspont alakult ki, hogy amikor közelítünk szépen az uniós elvárások fe lé, akkor az értékhatárokat a közelítéssel együtt emeljük. A kartell kérdése nagyonnagyon éles kérdés. A szakmai közvélemény eddig nemigen kezelte le azt, hogy amikor összebeszélnek az ajánlattevők, amikor ugyanaz az alvállalkozó szerepel minden egyes ajá nlat mögött, akkor ezt hogyan kell szűrni, hogyan kell ennek a káros hatásait, különösen az
