Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
251 Úgy ítéljük meg, hogy a szervezett bűnözéssel összefüggésben is cáfolhatatlanul ki mutatható a kormány torz, felületes és a valódi koncepciót nélkülöző politikája. Arról van szó, hogy az elmúlt három esztendőben más sem történt, mint hogy a szervezett bűnözéssel való fenyegetőzés jegyében a hatóságok plusz hatásköröket kaptak, ezek a hat áskörök, illetőleg alkalmazásuk gyakorlatilag ellenőrizhetetlen; ködös jogi fogalmakra épített hatósági beavatkozások lehetőségei szélesedtek szinte korlátlanul. Ahogy a kormány politikájának más területén is tapasztalhattuk, egyegy ilyen akció után azonn al beindul a sikerpropaganda, és mindjárt elhangzanak az első győzelmi jelentések. Emlékeztetni szeretném ennek kapcsán a tisztelt Országgyűlést arra, hogy amikor némi vita és az ellenzék követelésére valamifajta garanciák beépülése után megszületett az úg ynevezett maffiacsomag, rá nem sokkal elhangzott a bejelentés az országos főkapitány úr részéről, aztán a belügyminiszter úr részéről, hogy 120 bűnszervezet közül, azt hiszem, 112t már felszámoltak. Ezek után, azt hiszem, nem meglepetés, hogy a Magyar Köz társaság miniszterelnöke képes volt egy képtelen ostobaságot itt, a parlamentben elmondani, nevezetesen azt, hogy Magyarország hamarosan szervezett bűnözéstől mentes országgá válik. Csak csendesen kérdezem meg, hogy ha ez igaz lenne, akkor nem tudom, hogy erre a törvényjavaslatra szükség lennee. A kérdés itt tehát az, tisztelt Országgyűlés, meg tudjae valaki valósan mondani, hogy mondjuk, tényleg 120 szervezett bűnözői csoport volt vagy van ebben az országban, amiről az országos főkapitány úr beszélt. A v álasz, azt hiszem, az, hogy nem; nem tudjuk, hogy mi mennyi, és sok mindent nem tudunk. Nem tudjuk azt sem, mit jelentenek azok a homályos jogi fogalmak, amelyek bekerültek a magyar jogrendszerbe éppen a szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében, mint pé ldául, hogy "a szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható", aztán ebben a törvényjavaslatban megint egy új fogalom jelenik meg, hogy "a szervezett bűnözés vagy nemzetközi bűnözés ismérvei fellelhetők". Megkérdezem, tisztelt Országgyűlés, tisztelt államtitká r úr, a szervezett bűnözés melyik ismérveire tetszenek gondolni. Mert soksok tudományos meghatározása van ennek, soksok nemzetközi ajánlása is van, de tessék nekem megmondani, hogy a hatóság hol találja meg ezeket az ismérveket. A kérdés ebből következőe n megint az, hogy hány állampolgár bankszámláját vagy netántán kórlapját lehet nyilvántartásba venni, bizalmas információt szerezni róla ilyen ködös jogi fogalmak alapján. Nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy hány állampolgár szerepel ma a legkülönbözőbb hatóságok , bűnüldöző apparátusok nyilvántartásában. Nem tudjuk például azt, hogy a titkosszolgálati eszközök alkalmazását vagy a bizalmas információszerzést engedélyező bírák és ügyészek milyen felfogásban döntenek. Szigorúan vizsgáljáke a javaslatot vagy pedig la zán? Azt hiszem, ez nem mindegy! Nincs ma a társadalomnak képe erről a helyzetről. Vagy folytathatnánk a sort ugyancsak a miniszterelnök úrnak egy ominózus gondolatával. Ő tudniillik azt mondta a televízió nyilvánossága előtt, hogy ha akarta volna, akár mi lliárdos megrendeléseket is elintézhetett volna az édesapja cégének. Nyilvánvalóan igaza van a miniszterelnök úrnak, ezt megtehette volna, de azt hiszem, ezt úgy hívják, hogy befolyással való üzérkedés. De ez a dolog egyik oldala. A másik oldala az, hogy t essék nekem megmondani, egy ilyen bejelentés után egy köztisztviselő, akit mondjuk, vállalkozók bizonyos döntésekre befolyásolni akarnak, mit fog gondolni. Erősítie benne a norma következetes megtartásának akaratát és szándékát, vagy pedig esetleg könnyeb ben fogja fel a dolgokat? (9.40) Milyen magatartást sugall egy ilyen bejelentés? Itt tehát arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy a szervezett bűnözés elleni harc döntő területe, mint minden bűnözés elleni küzdelemnek, maga a társadalompolitika, maga a társadalom mozgása, és azokat a társadalmi körülményeket és mozgásokat kell támadni igazán, csak ez hozhat eredményt, amelyek ezeket a normaszegő magatartásokat indukálják.