Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
247 védelmet nyújtanak jogszabályaink a tanúk, a sértettek, illetve a bűnbánó tettestársak részére, hiszen a törvényjavaslat elsősorban a z ő védettségüket reméli teljesebbé tenni. A büntetőeljárást lefolytató hatóságoknak - legegyszerűbben megfogalmazva - az a feladatuk és céljuk, hogy az elkövetett bűncselekményeket felderítsék, az elkövetőket felelősségre vonják, illetve az ártatlanul meg vádoltakat megvédjék. Ahhoz, hogy ez a tevékenységük eredményes legyen, egy múltbéli eseményt kell felidézniük a rendelkezésre álló és többnyire általuk beszerzett bizonyítékok segítségével. Ezt a tevékenységet a jogászok úgy fogalmazzák meg, hogy a tényál lást alaposan és hiánytalanul tisztázni kell. Amikor a nyomozó hatóság, az ügyész és végül a bíróság e feladatát végzi, tehát azt vizsgálja, hogy mi is történt valójában, akkor ezen hatóságok nem tesznek mást, mint a lényeges tényekre vonatkozó bizonyítéko kat összegyűjtik, ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik és ezen alapuló meggyőződésük szerint elbírálják. A bizonyítékok mérlegelése - mert ezt a folyamatot így hívják a jogászok - alapján kialakuló meggyőződés a bíróság döntésében, ítéleté ben jelenik meg, amely az érintettek szabadságát, vagyonát, egyéni sorsát, társadalmi helyzetét évekre, évtizedekre meghatározza, legyen az érintett vádlott vagy az ügy sértettje. Ezért könnyű belátni, hogy a meggyőződést kialakító bizonyítékok hitelességé nek megőrzése és védelme az igazságszolgáltatás központi kérdése. A tárgyi bizonyítékok esetében a helyzet egyszerűbbnek tűnik, hiszen a lefoglalt bizonyítási eszközök: okiratok, hajminták, ruhaminták, számítógépes programok, kések, fegyverek - és minden m ás ebbe a körbe tartozik - szerencsés esetben a hatóság őrizetébe kerülnek, és ők, illetve a szakértők gondoskodnak e bizonyítási eszközök őrzéséről. A bizonyítás más eszközei, így a bizonyítási kísérlet, szemle, helyszínelés, felismerésre bemutatás esetéb en ezt a garanciát ugyancsak megtaláljuk, hiszen ezen eljárásokat maga a hatóság folytatja le. De ki vigyáz a tanúra, sértettre vagy a terhelő vallomást tevő tettestársra, tehát azokra, akik vallomásukkal segítik az igazság kiderítését? Mindennapi tapaszta latunk, hogy ma nem szívesen tanúskodnak az emberek; talán kényelemből, talán félelemből elfordítják a fejüket, ha akár közterületen, akár a közös lépcsőházban erőszakos vagy más jogellenes cselekményeket tapasztalnak - nem gondolnak arra, hogy holnap ők i s lehetnek áldozatok, és rászorulhatnak arra a segítségre, amelyet a most bajba jutott hiábavalóan remél. Ők vallják a népi bölcsességet: ne szólj szám, nem fáj fejem. Az emberi közömbösség, a tanúskodástól való idegenkedés megítélésem szerint legalább két okra vezethető vissza. Az egyik könnyen megszüntethető, csak a hatóságoknak kellene tapintatosabban eljárniuk. Azok, akik nem fordítják el a fejüket, akik vállalják a tanúskodással szükségszerűen együtt járó kényelmetlenségeket, tehát az igazságszolgáltat ás munkáját segíteni akarók gyakran olyan megalázó helyzetbe kerülnek, amely könnyen elkerülhető lenne. A rendőrautóval kivitt idézés, a rendőrségi várókban és a bíróság folyosóin eltöltött értelmetlen órák, a munkahelyi félreértések mind ebbe a körbe tart oznak. Ki védi meg a bíróság folyosóján a tanút, a sértettet a vele együtt várakozó vádlott vagy rokonai megjegyzéseitől, gyalázkodásaitól, szóbeli fenyegetéseitől? Ehhez törvénymódosítás sem kell, csak tapintat, megértés és néhány belső, igazgatási jelleg ű intézkedés. A másik ok a félelem, amely egyre több embert tart vissza attól, hogy tanúvallomás megtételével segítse az igazság kiderítését. Elvárhatjuke, hogy észleléseiről, tapasztalatairól hitelesen és valósághűen tájékoztassa a hatóságokat az a tanú, akihez eljutottak már a fenyegetések? Képese befolyástól mentesen vallani az igazságról az, akinek álmát névtelen telefonok szakítják meg vagy tudomására hozzák: ismerik iskolába egyedül járó gyermekét? A tanúnak bíznia kell abban, hogy az őt terhelő köt elezettségek számonkérése ellenében, ha arra rászorul, az állam védelmet is képes biztosítani számára. 1999 előtt a büntetőeljárási törvény szinte csak kötelezettségeket rótt a tanúkra, a megjelenési, vallomástételi és igazmondási kötelezettség törvényi el őírása, e kötelezettségek egyre súlyosabb szankcionálása, bebizonyosodott, hogy nem vezethet eredményre, szükség van az igazságszolgáltatás oltalma, védelme iránti bizalom kialakítására. E bizalmi viszony nélkül a félelem fog győzni: inkább vállalni fogja a tanú a távolmaradás, a vallomás megtagadása miatti rendbírságot, a valóság
