Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "A nemzeti érdekek érvényesítése a polgári légiforgalomban és a légi irányításban, avagy megmenthető-e a privatizációs prédától a Malév Rt. és a Repülőtéri Légiforgalmi Igazgatóság" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
2183 Tisztelt Miniszter Úr! A gyógyszerkassza azért üres, mert a kormányoldal nem szavazta meg a szocialisták évközi módosító indítványát a gyógyszerkassza törvényes emelésére. (Bauer Tamás: Úgy van!) A pótlólagos 35 milliárd a 2001. évi hiányt van hivatva póto lni, ennek átvezetése a 2002. évre nem fog megtörténni. Botrány azért van, mert az egészségügyi dolgozóknak nincs méltó bére, a betegeknek pedig nincs méltó gyógyítási feltétele. Lehet, hogy az egészségügyi miniszter úr nem kívánja módosítani a 2002. évi k öltségvetést, azonban szeretném elmondani, hogy nem azért, mert erre nem lenne szükség, hanem azért, mert a kormányoldalban nincs meg a politikai akarat, és mert azt gondolják, hogy el lehet kábítani hamis ígéretekkel a dolgozókat és a betegeket. Nem lehet , jelentem! Ezért nem fogadom el a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő asszony nem fogadta el a miniszter válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadj ae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 143 igen szavazattal, 80 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta a választ. Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "A nemzeti érdekek érvényesítése a p olgári légiforgalomban és a légi irányításban, avagy megmenthetőe a privatizációs prédától a Malév Rt. és a Repülőtéri Légiforgalmi Igazgatóság" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Lentner Csaba, a MIÉP képviselő je, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, "A nemzeti érdekek érvényesítése a polgári légiforgalomban és a légi irányításban, avagy megmenthetőe a privatizációs prédától a Malév Rt. és a Repülőtéri Légiforgalmi Igazgatóság" címmel. Az interpellác ióra a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter távollétében Bogár László államtitkár úr válaszol. A képviselő urat illeti a szó. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt h etekben a kormány bejelentette, hogy a Malév Rt. megmentése érdekében felülvizsgálja a légiforgalmi vállalatot hátrányosan érintő, korábban kötött szerződéseket. Az elmúlt évek egyik legsötétebb ügylete a ferihegyi repülőgépkarbantartás kiszervezése a Mal év Rt. kizárólagos tulajdonában álló Aeroplex Kft.től, és átjátszása a Lufthansa légitársaságnak. A Malév tulajdonában lévő Aeroplex Kft. a '90es évek során világszínvonalú technológiát fejlesztett ki. Az adott piaci szegmensben a nyugateurópai karbanta rtó vállalatok méltó versenytársává vált, amelynek következtében a Lufthansa érdekeltséggel bíró Shannon Aerospace vállalattal szemben is sikerült megnyernie több igen jelentős értékű külföldi megrendelést. Megelőzendő az Aeroplex további terjeszkedését, a Lufthansa egy közös budapesti repülőgépkarbantartó bázis létrehozásának tervével kereste meg a versenytársának számító magyar Aeroplex Kft.t közvetlenül irányító Malév Részvénytársaságot. Ezzel a lépéssel a korábban százszázalékosan hazai kézben lévő re pülőgépkarbantartó tevékenység irányítása és annak nyeresége döntő többségben a Lufthansa érdekcsoport hatáskörébe került át.