Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2141 "azt gondolom, a nagy kérdésekben muszáj politikailag is konszenzust kötni", és kétséget nem hagyott afelől, hogy az egészségügy átformálását, megreformálását ilyen nagy kérdésnek tekinti; hogy "nélkülözhetetlen a hatpárti ko nszenzus megszületése". Azt ígérte, hogy ezeket a kérdéseket össze fogja gyűjteni, és ide fogja hozni, mármint az egészségügyi bizottság elé; hogy "néhány cölöpöt le kell verni ahhoz, hogy építkezni tudjunk"; hogy nagyon hosszú távú megalapozása szükséges a dolognak, mert való igaz - az egészségügyre éppúgy, mint a nyugdíjrendszerre , hogy itt bizony négyéves kormányzati ciklusokon átívelő megoldásokban kellene gondolkodni, tehát nagyon indokolt lenne a konszenzuskeresés. Én azt állítom, hogy nemcsak nem k eresett konszenzust a miniszter úr, amikor például ezt az előterjesztést beterjesztette, de meg sem kísérelte, hogy hatpárti megegyezéssel szülessen meg valami a megoldás irányában. Tehát valóban egyfelől vannak álláspontok, amelyek szerint egyfajta csodas zerként van előállítva ez a törvényjavaslat, másfelől viszont azt látjuk, hogy a szakma, a Magyar Orvosi Kamara olyan indulattal utasítja el ezt a javaslatot, hogy konszenzusról nemcsak politikai értelemben, hanem szakmai értelemben sem beszélhetünk, hisze n éppen ellenkezőleg: nagyon sokakban ez a törvényjavaslat nem azt az érzetet kelti, hogy most itt egy megváltó csodaszer van a kezünkben, hanem azt gondolják, nagyon hátrányos, hogy azt kell mérlegelni: milyen károk keletkeznek, milyen károkat idéz elő a törvényjavaslat. Hogy baj van az egészségüggyel, azzal én ebben a rövid beszédben nem akarok foglalkozni, hiszen állandóan elmondjuk - a múlt héten is vagy az utolsó plenáris ülésen is interpelláltam a miniszter úrhoz, ma is fogok , a kórházak bizony nagy onnagyon hangosan kongatják a vészharangot. Az is igaz, hogy a diagnózisban, hogy hogyan értékeljük azokat a bajokat, időnként találkoznak az álláspontok: most már ott tartunk, hogy a forráshiányt mint olyat, senki nem kérdőjelezi meg. Bár nekem felrémlik , hallottam a miniszter úrtól egy olyan szellemes mondást: lehet, hogy nem a takaró rövid, hanem keresztben van az ágyon; hogy az lenne az összes tennivalója, mondjuk, az egészségügyi miniszternek, hogy megfordítja a takarót, hogy jobban elhelyezkedjen. Ez egyfajta üzenete volt annak, hogy igazából nem is forráshiány, hanem nagyon rosszul felhasznált pénzek vannak az egészségügyben. Azt gondolom, hogy a forráshiányt nem lehet megkérdőjelezni, különösen akkor nem, ha európai összehasonlítást teszünk, hogy a GDP 4,9 százalékát fordítjuk egészségügyre, míg a fejlett európai országok az ő sokkal nagyobb GDPjüknek a 89 százalékát. Ebből nagyon sok minden következik. A hiány és a pazarlás valóban egyszerre van jelen az egészségügyben. Az a kérdés, hogy amikor vá ltoztatni akarunk, akkor érdemi, lényegi változás következhete abból, ha csak a formához nyúlunk hozzá, és nem a tartalomhoz. A szabad demokraták álláspontja szerint ez a törvényjavaslat lényegében formai oldalról közelít a kérdésekhez, miközben a tartalm i oldalát a kérdéseknek egyáltalán nem érinti és nem kezeli. Hiszen szervezeti formaváltozást javasol egyfelől, amikor egészségügyi intézményrendszert, kórházakat, járóbetegszakellátást megoldásképpen káhátésíteni ajánl, másfelől amikor az orvosok jogállá sához nyúl hozzá, az orvosi tevékenység végzésének a formáit írja újra és hozza létre azt a bizonyos sokat emlegetett szabadfoglalkozású orvoslás kifejezést. Mi változik ettől a törvénytől, ha megszületik? Lehete kht.t létrehozni, szervezeti formát válto ztatni a mai jogrendszer alapján? A miniszter úr is kijelentette a beszédében, hogy igen, lehet, hogy ilyen típusú átalakításra a jelenleg hatályos jogrend szerint is van lehetőség. Nem kell tehát ahhoz külön jogszabályt, mondjuk, ezt a törvényt létrehozni , hogy ilyen átalakítási folyamat beinduljon az egészségügyben; azt kellene megvizsgálni, hogy ha most is van rá lehetőség, akkor miért is nem indul be egy ilyen nagyobb arányú folyamat. Szó esett itt a kimazsolázásról, arról, hogy a privatizációs folyamat elindult az egészségügyben spontán módon, de rosszul; ez azt jelenti, hogy a hatékony, jobban jövedelmező területeket kimazsolázgatják az intézményrendszerből. Az a kérdés, megakadályozzae az ilyen típusú privatizálást ez a törvény, ha életbe lép. Nekem az a válaszom erre, hogy nem. Ez a javaslat ugyanis
