Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi és szociális bizottság előadója:
2127 Kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslatta l szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Velük szemben az önkormányzati szövetségek, a betegek érdekképviseleti szervei, az orvostanhallgatók, a rezidensek és a fiatal orvosok képviselői, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége és számos más szakmai szervezet, köztük a Nemzeti Egészségügyi Tanács az új rend, vagyis a törvényjavaslat mellett szavazott. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Most önökön a sor, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot, egészítsék ki jobbító szándékú módosító indítványokkal, mindent fontoljanak meg, de haladjunk. A törvénytervezet természetesen nem tökéletes abból a szempontból, hogy a későbbiekben a gyakorlat által implikált módosításokra szükség lehet, úgy, ahogy ez történt az elmúlt tíz évben a gazdasági átalakulást szolgáló jogszabályok esetében is. A törvénytervezet elfogadása új lendületet, hitet és optimizmust kölcsönözhet az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó valamennyi intézménynek, az orvostársadalomnak és mindazoknak, akik ezen szolgáltatásokat igénybe veszik. Haladjunk, ezt kérem a betegek, az egészségügyben és az egészségügyért dolgozók, és minden magyar áll ampolgár érdekében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, vane kijelölt bizottsági előadójuk. Kérem, hogy a kijelölt bizottsági előadó gombnyomással jelezze, hogy felszólalni kíván. Schvarcz Tibor, az MSZP képviselője, gondolom, az egészségügyi bizottság véleményét fogja ismertetni. Megkérdezem, vane kisebbségi vélemény is, vagy egyben ismerteti a két véleményt. (Közbeszólások: Van kiseb bségi. - Surján László.) Surján képviselő fogja a kisebbségi véleményt ismertetni. Megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak. DR. SCHVARCZ TIBOR , az egészségügyi és szociális bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tis ztelt Miniszter Úr! A szociális és egészségügyi bizottság október 9én megtárgyalta a fenti törvényjavaslatot; a törvényjavaslat tárgyalására a ciklus leghosszabb idejét szentelve, tiszta időben több mint négy órát. Az ülésen több mint 32 kérdést kapott az előterjesztő képviselője. Az ülésre meghívást kaptak a szakma érdekképviseleti szervei, szakmai szervezetei, és a vitában el is mondhatták véleményüket, válaszolhattak a hozzájuk intézett kérdésekre. A bizottsági vitá ban abban konszenzus volt, hogy ez a törvény a ciklus legfontosabb törvénye, mivel hosszú távra meghatározhatja az egész egészségügy jövőjét, a betegellátást. Abban is egységes volt a hozzászólók véleménye, hogy két dolog kivételével nem ad többet, mint am it a ma hatályos jogszabályok lehetővé tesznek, hiszen ma is átalakulhatnak közhasznú társasággá a kórházak. Ez a célvagyon és a szellemi szabadfoglalkozás kérdése. Abban is egység volt, hogy nem kaptunk gazdasági háttérszámításokat, nem készült hatástanul mány. Legelőször mindenki definíciókat vett górcső alá, mivel nem egyeztek az egészségügyi törvényben megfogalmazottakkal. Komoly aggály fogalmazódott meg az indoklás, a szóbeli kommunikáció és a törvényjavaslat mögötti szándékokat illetően, vagyis ezek eg ymást nem fedő dolgoknak tűnnek. Másról beszélünk, mint amit valójában a leírt szöveg takar. Abban már nem volt olyan egység, hogy az előterjesztő indokolása alapján a törvényjavaslat megoldja az egészségügy jelenlegi gondjainak jelentős részét, jelesül: h ogyan kerül pluszforrás a rendszerbe, mi a garancia, hogy megjelennek a mazochista befektetők, akik a mai, lerobbant egészségügybe kívánnak pénzt fektetni, hogy majd nonprofit alapon működtetve a rendszert, tisztes megélhetést biztosítsanak maguknak, és me gtérüljön a befektetett pénzük, különben miért