Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 4 (221. szám) - Béki Gabriella (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "Miért korlátozza a kormány a mozgásukban korlátozottak támogatási lehetőségét?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
206 A kormányrendel et 3. §a a lakásakadálymentesítési támogatás 1984ben kialakított rendjét változtatta meg, a mozgássérültek számára rendkívül hátrányos módon. Korábban egy 1984 óta létező jogszabály alapján évente 1015 ezer ember részesült ebben a támogatásban. Az új r endelet szerint csak a fogyatékostámogatásra jogosult, súlyos mozgássérültek kaphatnának lakásátalakításhoz támogatást, vagyis legfeljebb néhány száz érintett, a mozgássérültek megközelítően 5 százaléka. 2001. augusztus 17én a Mozgássérültek Egyesületeine k Országos Szövetsége levélben fordult a miniszterelnök úrhoz tiltakozásul az ellen, hogy a kormány említett rendelete mozgássérültek tízezreit zárja ki egy több mint 15 éve működő támogatási rendszerből. Érthetetlen, hogy a szaktárcák úgy nyúltak hozzá a meglévő támogatási rendszerhez, hogy az érintettek érdekvédelmi szervezete, a MEOSZ véleményét a rendelet megalkotása előtt nem kérték ki. Az előzetes konzultációval pedig nagyon sok komoly izgalomtól kímélhették volna meg az érintetteket. Kifejezetten mél tánytalan és a létező joggyakorlattal is ellentétes, hogy a 2001. július 31én dátumozott rendelkezés, amely a Magyar Közlöny augusztus 8i kézbesítése után jutott a MEOSZ tudomására, augusztus 1jén hatályba lépett, és a rendelkezéseit a már folyamatban l évő ügyekre, vagyis visszamenőleg is alkalmazni kell. Ez gyakorlatilag visszamenőleges hatályba léptetést jelent, és azt, hogy a folyamatban lévő ügyek 95 százalékát el kellene utasítani. Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni az államt itkár úrnak: Miért nem mérlegelték a kormányrendelet kidolgozásánál, hogy a döntésük sok ezer mozgáskorlátozottat hátrányosan érint? Miért nem egyeztettek a rendelet kidolgozása előtt a MEOSZszal vagy a Fogyatékosügyi Tanáccsal? Várom államtitkár úr válas zát. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Az interpellációra Glattfelder Béla államtitkár úr válaszol. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Asszony! A kor mány az otthonteremtés területén több lépést is tett. Ennek eredményeképpen Magyarországon a lakásépítési kedv az elmúlt időszakban a korábbi kétszeresére növekedett, és Magyarországon 15 év után újra épülnek állami támogatással bérlakások. Az állami támog atások kibővítéséről döntöttünk augusztus 1jén, augusztus 1jei hatállyal. Ennek több része volt. Egyrészről a Nagycsaládosok Országos Egyesületének javaslatára lehetővé tettük, hogy a három- vagy többgyermekes családok igénybe vegyék az úgynevezett félsz ocpoltámogatást használt lakás vásárlásához, kétszeresére növeltük a lakáshitelek támogatási futamidejét, és így jelentősen csökkentettük a havi törlesztőrészletet, és ezáltal sokkal több magyar állampolgár, az alacsonyabb jövedelműek is most már hozzájut hatnak az állami támogatású hitelekhez. Csökkentettük a jelzáloglevelek kamatait, és új támogatási rendszert alakítottunk ki az önkormányzatok telekkialakításának támogatására. (16.10) Az említett rendelkezések előkészítése közben kaptunk egy javaslatot a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségétől, amely több felvetést is tartalmazott. Egyrészt bizonyos technikai problémák kiküszöbölésére tettek javaslatot, másrészt pedig tulajdonképpen bővíteni javasolták a támogatásban részesítettek körét. A zt javasolták, hogy terjesszük ki ezt a 18 évnél fiatalabbakra, illetve a nyugdíjasokra, az idősebbekre is. A mi szándékunk az volt, hogy teljes egészében az ő javaslatukat elfogadva kiszélesítsük, bővítsük a támogatásra jogosultak körét. Azonban a végreha jtás során egy technikai hiba történt. Az történt, hogy a jogszabály megszövegezésénél egy jogszabályi hivatkozás kimaradt az előterjesztésből, és ennek hatására - szándékainkkal ellentétben - nem a mozgáskorlátozottak javára, hanem a hátrányára változott a jogszabály.