Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 5 (235. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2003 (14.30) Természeti adottságaink, geopolitikai helyzetünk, földünk termékenysége és a klímaváltozás aggasztó fenyegetései is arra kell hogy késztessenek bennünket, hogy mindenkinek a szerény munkával, ésszel, szorgalommal és együttműködéssel elért szerény gyarapodás életformáját kínáljuk fel és teremtsük meg. A szociális piacgazdaságra áttérni vagy visszatérni ma sokkal nehezebb, mint amilyen a rendszerváltás idején lett volna. Nyakunkon vannak a szipolyozó pénzerőművek, és egy egész belföldi siserahad él belőlük, szedi a belső államadósság kamatát, viszi, hordja ki a magyar nép verejtékes eredményét. Hiába történik néha jó is nagy erőfeszítésekkel, az egész még mindig rossz, a nép rossznak ítéli. Önmagunk irányába kell fordulnunk, a nemzetépí tő állam, a saját kicsi, de mindennapos gyarapodásunk, a szociális piacgazdaság irányába. Ma még lehet, jövőre dönthetünk felőle. A miniszterelnöknek november 4e előestéjén adott nagyarányú, nagy rangú Franz Josef Straussdíj ezt jelenti - november 4e ut án még inkább. Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki válaszolni az elhangzottakra. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. Megadom a szót Mécs Imre frakcióvezetőhelyettes úrnak, aki a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kívánja napirend előtti felszólalását elmondani. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tegnap volt negyvenöt éve, hogy a Szovjetunió lerohanta a kis Magyar országot, hogy a világ legnagyobb szárazföldi hadserege brutálisan vérbe fojtotta szabadságharcunkat, és nemcsak a magyarok, de a többi elnyomott nép reményeit és a közösségi gondolat megújulásának lehetőségeit csírájában elfojtotta. E napon több százan me ntünk el a Kerepesi temetőbe a Nemzeti Panteonba, hogy kegyeletünket lerójuk az ott nyugvó elesett szabadságharcosok és az agresszió áldozatai előtt. A méltóságteljesen emlékező és gyászoló közönség soraiban azonban nem csekély számban szélsőséges rendzava rók is ágáltak, akik ocsmány közbekiáltásokkal (Csurka István: Csőcselék!) , pfújolásokkal illették a nekik nem tetsző politikusokat. Igen, csőcselék. (Zaj.) S nemcsak a Magyar Szocialista Párt elnökét és társát, hanem Demszky Gábor főpolgármestert, valamin t az én személyemet is. Mindezt a Magyar Köztársaság vezetőinek, Mádl Ferenc köztársasági elnök úrnak, Áder János házelnök úrnak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a jelenlétében. Azt a Demszky Gábort gyalázták, aki a Charta '77. szerzői, Václav Havelék letartóztatása elleni tiltakozást többek között velem együtt aláírta; aki a szamizdat sajtó előállítását szervezte, amely először adott helyet Magyarországon az '56osoknak; aki illegális kiadót hozott létre, és aki velem együtt még a hatvanas évek végén k iment a 301es parcellába, amikor még a hozzátartozók is riadtan bújtak meg a bokrokban; akit 1988. június 16án a Batthyányörökmécsesnél feleségével együtt brutálisan összevertek. Kislányomat, a tizenhárom éves Annát is elvittem magammal, hiszen az eddig i tizenegy évi megemlékezések mindig méltóságteljesek voltak. Azt akartam, hogy lássa a halottainkat, és vegyen részt ebben, és megriadva, megdöbbenve hallotta, hogy apjának azt kiabálják: "Kár, hogy nem akasztottak fel!" Azt az apját pocskondiázzák, akit legalább négyszer kirúgtak állásából, aki Péterffy Miklós temetésén 1983ban először nevezte nyilvánosan forradalomnak a forradalmat, és reményét fejezte ki, hogy a történelem csavarmenete kiássa eltemetett igazságainkat. Folytathatnám a sort, de minek? A közönség nagy része megdöbbent az ocsmány közbekiáltásoktól, és tiszteletre méltó módon elkezdték az Úr imáját mondani, majd amikor erre sem csillapult a közbeordítozás, akkor a "Boldogasszony, anyánk..." népéneket kezdték el énekelni, ami aztán tényleg to mpította a rendzavarást. Köszönet a valóban emlékező, gyászoló, jó érzésű és jóakaratú embereknek.
