Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 19 (234. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1904 magunknak. Ehhez minden segítséget tisztelettel megköszönünk. Nem is kérünk semmi többet, mint azt, hogy a feleslegesen ránk rakott terhet, hogy ne kelljen cipelnünk 2019ig, mert a törlesztési időszak 2019ig tart, azt kérjük tisztelettel a Magyar Országgyűléstől, hogy ennek a vállalatnak, amelynek az áldásos vagy áldatlan tevékenységét az imént már próbáltam érzékeltetni, amely vállalatot tulajdonképpen a Hornkormány választotta ki és bízta meg egy felületes, hibás kormányközi szerződés keretében, ezt a terhet kérjük levenni a hét önkormányzat válláról. A módosító javaslatom pontosítása során ez a teherlevétel 1 milliárd 102 millió forintot jelentene, amely 17,5 százaléka a fennálló hiteltartozásnak, a jövő év november 20ától kezdve minden év november 20án 61 millió forinttal csökkenne az Országgyűlés, illetve a költségvetés bevétele, amely tétel, én úgy vélem, nem túl n agy ár ahhoz képest a társadalom szempontjából, amekkora segítséget jelent a térség önkormányzatainak. Némelyik önkormányzat esetében egész egyszerűen a csőd közeli helyzetbe kerülést vagy egyenesen a csődöt jelenti ez az évi 61 millió forint összeg. Még a nnyi megjegyzést hadd fűzzek hozzá, hogy a kétéves költségvetésben az idei év bevételtervezetét nem érinti, a jövő évi bevételtervezet pedig már módosult azzal, hogy a hitelszerződéseket a Magyar Köztársaság és az érintett önkormányzatok a közelmúltban mód osították, így a tervezett összeghez képest már különböző számok szerepelnek a jövő évi költségvetés tervezetében. Megint egy olyan probléma, amelyet örököltünk az előző ciklusból, én kérem arra az Országgyűlés valamennyi tagját, hogy tegye túl magát azon, hogy ki hibázott. Egyet kérek elismerni: egy hibás államközi, kormányközi megállapodásból keletkezett pénzügyi probléma, és ebből pedig komoly társadalmi probléma és feszültség az, amelyet kérek, hogy segítsenek nekünk Várpalotán és térségében megoldani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, az egyik a 18., a másik a 19. Én azt reméltem, hogy Sasvári képviselő úr itt be fog számolni arról, hogy hogyan jutott arra a következtetésre, hogy egy magáncégnek az állammal szembeni tartozását, igaz, 21 millió forint értékben, engedje el az Országgyűlés. A költségvetési bizottságban próbáltuk megfejteni ezt a rejtélyt, hogy mégis hogyan került a XI. kerületi képviselő KeletMagyarországon egy cég közelébe, akinek van az állammal szemben ilyen tartozása, és most a képvi selő úr arra tesz javaslatot, hogy ez legyen elengedve. A költségvetési bizottságban sem kaptunk erre értelmes választ. Azt reméltem, és arra vártam, hogy majd Sasvári képviselő úr megmagyarázza, hogy miért szükséges ez. Ezt annál is inkább meg kellene ten ni, mert a gazdasági bizottságban sikerült a bizottság támogatását megszerezni, és látható módon egyetért az előterjesztő is ezzel a javaslattal. Elég furcsa, ha a választások előtt néhány hónappal itt képviselők arra tesznek javaslatot, hogy különböző köz tartozásokat engedjünk el, az emberben a gyanú azért felmerül, hogy ez aztán mivel járhat együtt. (10.00) Babák képviselő úr már nem húszmilliózik, hanem milliárdos köztartozás elengedésére tesz javaslatot, a Magyar Televízió Részvénytársaság (Babák Mihály : Összegyűjtöttétek...) ez évben képződött köztartozásai elengedését javasolja a képviselő úr. A bizottsági ülésen hosszú vitát folytattunk, aminek eredményeként sikerült a költségvetési bizottság többségét meggyőzni arról, hogy ilyen módosító javaslatot n em lehet támogatni. Tessék megnézni az ajánlást, a költségvetési bizottság nem támogatja ezt a javaslatot, ugyanis az Országgyűlés tavaly közel 10 milliárd forintos köztartozását engedte el a Magyar Televízió Rt.nek. Akkor a bizottsági ülésen megkérdeztem a kuratórium elnökét: kedves elnök úr, mi a garancia arra, hogy nem ismétlődik meg újra ez a