Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1702 Igen, alapvetően van probléma az önszerveződés bátorításával, a jogalkotás területén is. Talán elindult va lami ebben az évben, kihasználva azt is, hogy 2001 az önkéntesek éve az ENSZ szerint is. Magyarországon is alakult nemzeti bizottság, civil szervezetek alakították meg, és készültek anyagok a különböző jogszabályok változtatása tekintetében is. Tárgyalt má r az ügyről a társadalmi szervezetek bizottsága, tárgyalni fog még az idén is erről. Érdemes arra készülnünk - ez nyilván áthúzódik a következő ciklus elejére , hogy ezeket a javaslatokat a törvényalkotásban is vegyük figyelembe; ezek mind az önszerveződé s, az önkéntesség kérdéseit segítenék, és sok mindent tehetnénk ebben. Ez adott esetben nemcsak a direkt finanszírozás, hanem a törvényeken keresztüli és áttételes segítése ennek a dolognak, de szerintem is kulcskérdés. Lezsák Sándor beszélt arról a sok an omáliáról, ami a magyar civil világot, és elsősorban az alapítványi világot sújtja a jogszabályok hiánya miatt, éppen az átalakulások tekintetében is. Szerencsére az Igazságügyi Minisztérium már több mint egy éve elkezdte azt a munkát, amely éppen ezeket v áltozatná meg - erről is sokat tárgyaltunk persze a bizottságokban. Elkészült az a javaslat, amit az igazságügyminiszter asszony be is nyújtott, és a Ház előtt van - ez ezt a kérdést meg fogja oldani, hiszen ha önmagában nem is, de módosító indítványokkal a bent nem lévő részletek is még mind kezelhetők. Ez a társadalmi szervezetek és alapítványok egyes jogszabályainak változása, talán hasonló címet viselő törvényjavaslat, itt van a Ház előtt. A kettő együtt, ha összeér és elkészül, talán így is tud segíte ni. Hogy hány évig visszamenőleg legyen ez a nyilvánosság, ezt módosító indítvánnyal bizonyára érdemes lenne pontosítani. Azt gondolom, a világháló elbírja ezt, tehát ha most elkezdjük, akkor mindig legyen rajta, ne csak az utolsó öt év, hanem mindegyik. H ogy visszamenőleg szükségese vagy nem, ebben nem vagyok biztos, de amiatt nincs nagy akadálya ennek, mert amelyik ilyet kapott, mindegyik civil szervezetnek nyilvánosságra kellett hozni, tehát akár ez is belefér a véleményem szerint. Ha van ilyen módosító indítvány, bizonyára megfontolják az előterjesztők ezt a pontosítást. A Horn Gábor által elmondott dolgok is nagyon fontosak. Látva, hogy a közalapítványok kapcsán megvan ez az egy év lehetőség, és nyilván azt nem akarjuk, hogy ez két évre változzon, és m ivel gyakorlatilag úgy működik a civil szféra, ahogy jeleztem is, hogy a kiemelkedően közhasznú - ha már van ilyen kategória, és van - alapítványok, szervezetek és a közalapítványok teljesen hasonló munkát végeznek, és az ombudsmani jelentés is ezt támaszt ja alá, én magam azt gondolom, ez az egy év a kiemelkedően közhasznú szervezetek esetén nagyon fontos. Én nagyon szeretném, ha ez így maradna, és ezt így fogadnánk el. Viszont amit ön mondott, az is megfontolandó - és ha ilyen módosító indítvány érkezik, a zt gondolom, megfontolás után támogatható , hogy a közhasznú szervezetek és az ilyen minősítést nem kapottak esetében pedig ez legyen két év. Valóban én is érzek ott egy fontos dilemmát, hogy a helyi, tényleg fontos tevékenységet végző szervezeteknél sem kell már három évet várni, látjuk a gyakorlat alapján, hogy elég lehet a két év is; egyfajta, mondhatom így, kompromisszum is lehet a dologban, és az alapjavaslatunk elvét sem sérti. Remélem, a részletes vita során lesz majd ezen dolgok pontos megvitatásár a is lehetőségünk. Köszönöm szépen a véleményeket és a figyelmüket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :