Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSIHA JUDIT, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1592 Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy az igazságszolgáltatási reform szükségességét 1994 óta senki nem kérdőjelezi me g sem a szakmában, sem a politikában. A Hornkormány 1994től a Borosskormány által 1991 januárjában elfogadott és általa kidolgozott koncepciót elfogadva látott hozzá az igazságszolgáltatási reform megvalósításához. E koncepció alapján széles körű társad almi, szakmai egyeztetés után került sor 1997től folyamatosan a szükséges törvények elfogadására, olyan törvények elfogadására, amelyek a hatékony, a korrekt, az állam büntetőhatalmát és az emberi jogokat egyaránt tiszteletben tartó törvényeket jelentetté k. Hosszú és nemegyszer heves viták kísérték valóban az egyes jogi megoldásokat, azonban lényegüket tekintve a törvények a szakma és a politika konszenzusával születtek. Ezt igazolják a jogászság egészét reprezentáló vándorgyűlések 1996os, 1997es állásfo glalásai, és nem utolsósorban maga a parlamenti vita, melynek alkalmával a büntetőeljárási törvényhez benyújtott 264 módosító indítványból a kormány 180at elfogadott, és a végszavazásnál a törvényt 184 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 54 tartózko dással fogadta el a tisztelt Ház. Így született az a törvény, képviselőtársaim, 1998ban, amelynek a megváltoztatásáról tárgyalunk ma. Teljesen természetes dolog, hogy ha egy elfogadott és a Magyar Közlönyben kihirdetett törvényt három és fél éven keresztü l nem alkalmaznak, akkor, ha valaki mégis alkalmazni kívánná, ezen módosítani kell. Nem vitatjuk, nem vitattuk és nem is fogjuk vitatni, hogy a jelen előterjesztés több mint háromszáz paragrafusából 5060 paragrafusra szükség van. Ezeket Gyimesi képviselőt ársam többékevésbé fel is sorolta, én nem töltöm azzal az időt, hogy újra felsoroljam. Ezeket mi nem is vitatjuk. Azonban az a büntetőpolitika, ami 1998 nyara óta jellemzi a magyar kormányt, nem szól másról, mint a reform szétveréséről, az állami hatalom túlhangsúlyozásáról, a korrekt és a fair eljárás helyett az elrettentő büntetőpolitikáról, a hatalmi ágak közötti kapcsolat torzulásáról, a bírói hatalommal kapcsolatos kormányzati konfliktusokról - ez jellemzi ma már, tisztelt képviselőtársaim, a kormány igazságszolgáltatással kapcsolatos tevékenységét. Ennek egy elég nagy terjedelmű bizonyítékát tárgyalja ma és a következő hetekben az Országgyűlés. Az 1998 márciusában kihirdetett, de hatályba léptetését folyamatosan elhalasztó büntetőeljárási törvényt ped ig ez a javaslat csaknem teljes egészében átírja. Ez nem csupán átszövegezést jelent, hanem teljes koncepcióváltást, visszatérést a korszerűsíteni, alapjaiban megváltoztatni szándékozott 1973as törvényhez. Sőt, egyes megoldásaiban még annak a túlhaladott rendelkezésein is túlmegy, visszafelé. E javaslat elfogadásától nem várható sem a bűnüldözés eredményességének, sem hatékonyságának javulása, sem az eljárások gyorsítása. Csorbítja viszont a Legfelsőbb Bíróság korábbi hatáskörét, ilyen módon tekintélyét, g yakorlatilag megsemmisíti a védelem jogait. Öszvér módon próbálja összefésülni az angolszász és kontinentális eljárási szabályokat, lehetetlen helyzetbe hozva a jogalkalmazókat. Nem hiszem, hogy szitokszó, tisztelt képviselőtársaim, ha azt mondom, hogy ez a javaslat konzervatív. Ez önmagában nem lenne baj, különösen nem baj egy konzervatív kormány előterjesztésében. Ami baj, az az, hogy visszafejlődést jelent a jogfejlődésben, és a világtendenciákkal valóban ellentétes irányú. Oly mértékben iktatja ki a gar anciális szabályokat, hogy a polgárnak a fair és korrekt eljáráshoz való joga semmisül meg. Tisztelt Ház! Helyeseljük a szigorodó büntetőpolitikát, hiszen a bűnözés szerkezete is hátrányára változik és változott. Többször elmondtam már e Ház falai között, és komolyan gondoltam akkor is, ma is, hogy az utóbbi évtizedben a súlyos bűncselekmények brutálisabbá váltak, az igazán veszélyes bűnözők leleplezése nehezebb lett, ellenük más, hatékonyabb eszközöket kell használni. De azért, mert bűnüldöző szerveink nem tartanak lépést a negatív irányú fejlődéssel, egy, az Európai Közösségbe tartó ország nem taszíthatja népét a folyamatos fenyegetettség állapotába. Az a fenyegetettség - emlékezzünk csak arra, hogy ma már több mint tízféle szervezetnek van joga titkos meg figyelési eszközöket alkalmazni , a kíméletlen, mérlegelés nélküli büntetés, rosszabb esetben évekig tartó előzetes letartóztatás mint előrehozott büntetés, hovatovább oda vezet, hogy bárki gyanúsítottá válik, ha a hatalom úgy gondolja, és a fordítottja i s igaz sajnos: ha a hatalom nem
