Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1557 bűnszervezeten belül a szervező, irányító, közreműködő és segítő szerepeket egyaránt. A "tagjaként" való elkövetés azt feltételezné, képviselő úr, hogy a bűnszervezet valamiféle bejegyzett egyesül et, ahol van egy tagfelvételi nyilatkozat, és oda be lehet lépni, s a bíróság előtt majd bizonyítjuk, hogy ő tagja volt, ő meg nem volt tagja. Ez nem működik, képviselő úr, ez nem lehetséges. A lelkészek közfeladatot ellátó személyek lesznek. Igen, képvise lő úr, hiszen az egyházaknak, valamennyi történelmi egyháznak, a zsidó felekezettől a katolikus egyházig ez egybehangzóan kifejezett kívánsága volt. Különösen vidéki helyen, egyedül, szerény körülmények között élő lelkészek, papok bizony nagy bizonytalansá gban érzik magukat, bizony szükségük van arra a kis megnyugtatásra, arra az állami intézkedésre, amely az ellenük elkövetett bűncselekményeket a jövőben szigorúbban fogja büntetni. Abban én önnel egyetértek, hogy ettől önmagában nem fog csökkeni a papok sé relmére elkövetett bűncselekmények száma, azonban azt a fajta megközelítést sem tudom osztani, amelyet ön sugallt, hogy a taxisoknak e körbe való bevonása után nőtt a sérelmükre elkövetett bűncselekmények száma - mintha összefüggés lenne a két dolog között . Nem erről van szó - elvi kérdésről van szó. Ha a taxis közfeladatot lát el, akkor százszor inkább azt lát el a lelkész, s ez vonatkozik a postásra, a mentősre, és még tudnánk sorolni a példákat. Visszatérnék még nagyon röviden Kósáné Kovács Magda felszól alására, amelyben volt egy támogatható elem. Természetesen az állami szerv hiányára helyesen utalt, vissza fog kerülni módosító javaslattal költségvetési szervként a vesztegetés tényállásába. Ez valóban egy elírás. A büntetési tételt illetően feltehetően n em értette meg a törvényjavaslatot. Nincs olyan szabály a javaslatban, hogy a hivatali vesztegetést enyhébben büntetnék, mint a gazdasági vesztegetést. Mind a kettőt megfelelő súllyal méri meg a javaslat. Többen kifogásolták, így elsőként Kósáné Kovács Mag da, a közösség elleni izgatás, a gyűlöletbeszéd szankcionálásának a kérdését. Én nem szeretnék most hosszasan arra utalni, hogy a Szocialista Párt - ha jól emlékszem - egy munkacsoportot is létrehozott vagy egy évvel ezelőtt ennek a kérdésnek a vizsgálatár a, és az volt a konklúzió, ami a sajtóban is megjelent, hogy a hatályos alkotmányi keretek között nem lehet módosítani és nem lehet megváltoztatni a vonatkozó szabályozást. Ez szakmai körökben eléggé elterjedt álláspont. Egyébként az Alkotmánybíróság számo s határozatát szokták e tekintetben idézni, amikor is az Alkotmánybíróság a véleményszabadság körében egy igen liberális, rendkívül toleráns álláspontot foglalt el. Kétségtelen az is, hogy a legutóbbi idők fejleményei arra indították a legfőbb ügyész urat, hogy kezdeményezze az igazságügyminiszternél egy egyeztető folyamatnak, egy szakértői egyeztetésnek a megkezdését, mert lát szakmai lehetőséget arra - a korábban uralkodónak mondható szakmai véleményekkel szemben, melyek, mint jeleztem, korábban a Szocia lista Párt gondolkodását is áthatották , a legfőbb ügyész úr lát lehetőséget a Btk. megfelelő módosítására. Ez az egyeztetés megindult, az igazságügyminiszter természetesen készséggel vesz részt felkészült szakemberei útján ebben a munkában. Rendkívül bo nyolult kérdésről van szó, végleges eredmény még nincs. Amint eredményre jutnak a szakemberek, természetesen nem lesz akadálya a javaslat beterjesztésének. Itt jelezném, hogy maga az emberi jogi bizottság - amelynek az elnöke itt felszólalt - szavazott le egy, a kisebbségi biztos úr által készített jó szándékú, ám a szakmai mércét meg nem ütő javaslatot ebben a témakörben. Bauer képviselő úr a büntetési tételkeretek kérdésében szintén tévedett. Ő is utalt arra, hogy keletre és nyugatra mi van, hogy nyugatra enyhébbek a büntetések. Szeretnék utalni a már hivatkozott terrorcselekményekről szóló európai uniós kerethatározattervezetre. Ez a határozat olyannyira negligálja a szuverenitást, hogy maga meghatározza a büntetési tételkereteket, és igen magasan határo zza meg: 10től 20 évig terjedő keretben határozza meg a büntetési tételt. Répássy képviselő úr szólt a vesztegetés feljelentésének szankcionálásával kapcsolatban. Én a javaslatát támogatni tudom, az erre irányuló módosító javaslatot be fogjuk fogadni.