Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Katona Béla és Tóth Károly (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - "Mi folyik itt?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH KÁROLY (MSZP):
1417 munkájukért, és szeretném itt, a tisztelt Ház előtt elmondani, hogy a jövőben is számítunk rájuk, mint ahogy ők is számíthatnak ránk. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy meghívjam a Belügyminisztérium Központi Kórházába, hogy saját szemével is meggyőződhessen arról, hogy az intézményünkben rend, fegyelem és tisztaság mellett az orvosi ellátás minősége is magas színvonalú. Bízom abban, hogy mind meghívásomat, mind pedig válaszomat elfogadja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem a képviselő asszonyt, elfogadjae az államtitkár válaszát. DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Államtitkár úr, a valós tények megismerését nem én akadályozom, hanem leginkább önök. Például alátámasztja ezt az is, hogy a Kossuth rádió "16 óra" című műsorában a belügyi kórház állapotairól szóló riport nem mehetett le. Egy perc nem ele gendő, hogy felsoroljam, hogy a válasza miben tért el a tényektől és a kérdéseimtől. Önök a vizsgálatról tájékoztatást például a Független Rendőr Szakszervezetnek nem adtak. Önök a vizsgálatot valójában nem folytatták le. Önök körül tönkremennek a dolgok, és önök elégedettek. Elégedettek voltak Torgyánnal és Szabadival, most is elégedettek Grespikkel és Mikolával, és elégedettek egy kórház főigazgatójával, akinek semmi más érdeme nincsen, csak hogy fideszes képviselőjelölt volt, és gyakran hivatkozik ma is politikai befolyására. Ha semmi más, de egy letiltott riport a rádióban ezt a politikai befolyást igazolja, válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) (14.20) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő asszony nem fogadta el az államtitkár válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 157 igen szavazattal, 82 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a választ. K atona Béla és Tóth Károly (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - "Mi folyik itt?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Katona Béla és Tóth Károly, az MSZP képviselői, interpellációt nyújtottak be a legfőbb ügyészhez: "Mi folyik itt?" címmel. Me gkérdezem, hogy melyikük kezdi. (Tóth Károly jelentkezik.) Tóth képviselő úrnak adom meg a szót. TÓTH KÁROLY (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Változatlan formában ismételten beadtuk képviselőtársammal az interpellációt, egyrészt, mer t ön azt mondta, hogy "teljesen egyetértek azzal, hogy a hatékony bűnüldözés és a hatóságokba vetett bizalom mindannyiunk közös érdeke, közös felelőssége", és ezzel egyetértünk; másrészt mert esélyt akarunk adni önnek, hogy a konkrét kérdésre is érdemi vál aszt adhasson. Három hete ez nem sikerült. Valószínűleg igaz, hogy a közel 740 ezer ügyforgalom jelentős részében elfogulatlanul járnak el a hatóságok; nagy baj a kritikus, a közfigyelemmel kísért ügyekben van. Látják a tévében, hogy a