Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - "Kórház a csőd szélén" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ):
1415 Azt is támogatjuk, hogy a Kárpátmedencében az 1956tal kapcsolatos elítéltek ügyét a státustörvény vég rehajtásával egy időben, a magyar igazolvánnyal összefüggésben célszerű rendezni. Tehát most célszerű rendezni, ugyanúgy, képviselőtársaim, mint ahogy a második világháború utáni hadiözvegyeknek, hadiárváknak a sorsát is, akik a jelenlegi országhatárokon k ívül rekedtek, a státustörvénnyel kell rendezni. Erre vonatkozóan a státustörvény vitájakor volt egy indítványom, azonban azt az Országgyűlés többsége elvetette. Amit szeretnék még mondani: ezelőtt 45 évvel, amikor forradalom készülődött, szabadságharc vol t előkészületben, azoknak az embereknek, akik '56ot elindították, a lelkében, szívében már izzott '56nak, a forradalomnak a szelleme. Most, 45 év elteltével becsüljük meg azokat az embereket, akik a magyarság szabadságáért tettek valamit! Félmegoldásokka l, látszatmegoldásokkal az ő érdekeiket nem lehet képviselni! (14.10) Ezért, Font képviselő úr, az a kérésünk: ezt a munkát vigye tovább (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , illetve az Országgyűlést arra kérjük, hogy érdemben fogla lkozzon az '56osok sorsával. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Miután több jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság javasolja az Országgyűlésnek, hogy az interpellációra adott választ a kiegészítéssel együtt, a Házszabály 117. § (4) bekezdés b) pontja alapján fogadja el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Az eredményjelző táblán 116 igen, 28 nem szavazat é s 46 tartózkodás jelenik meg.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés határozatképtelen. Kérem, foglalják el helyüket, megismételjük a szavazást. (Zaj.) Kérem a kedves képviselőtársaimat, fejezzék be a telefonbeszélgetést az ülésteremben, és foglalják el a helyüket! Megismételjük a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 128 igen szavazattal, 54 nem ellenében, 31 tartózkodással elfogadta a választ. Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - "Kó rház a csőd szélén" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk következnek. Kóródi Mária, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: "Kórház a csőd szélén" címmel. A képviselő asszonyt illeti a sz ó. DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte naponta kapunk döbbenetes híreket az egészségügy, kórházaink katasztrofális állapotáról, arról, hogy milyen súlyos ember- és eszközhiánnyal küszködnek. A súlyos hírek k özött is feltűnést kelt a valamikor nagyon jó hírű belügyminisztériumi központi kórház csőd közeli állapota. Az ügynek különös és szomorú aktualitást ad, hogy ma, a terrorizmus elleni háború idején rendőreinknek, határőreinknek, tűzoltóinknak még fokozotta bb gondot kell fordítaniuk biztonságunkra, adott esetben kockára téve testi épségüket is. Megérdemelnék, hogy legyen egy jól felkészült, őket jól ellátni képes kórházuk. De ilyen kórházuk nincs. Mert van ugyan a belügyi kórház, de itt szervezési, vezetési és irányítási okból kaotikus állapotok uralkodnak. A finanszírozási gondokon túl szakmailag és személyi állományában ez a kórház ma már nem alkalmas feladatai ellátására. A kórház két év alatt