Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 19 (217. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Mennyit fizet a Betonút Rt. az állami tulajdon használatáért?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
98 Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő úr! A probléma valós, és ha röviden kellene válaszolnom, mert sietnénk valahová, akkor mindkét kérdésére azt tudnám mondani, hogy igen. A problémával három minisztérium, a Sz ociális és Családügyi Minisztérium, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium foglalkozott. Arra a megállapításra jutottunk, hogy ez olyan horderejű gond, amit feltétlenül szükséges megoldani, hiszen a 600 fő alatti települések tekintetében valóban alapfeladat a falugondnoki szolgálat, így ennek a járműnek az üzemeltetése is. Ez az országban mintegy ötszáz darab gépjárművet érint, és ennek a terhe az érintett önkormányzatok esetében mintegy 500 millió forint lenne. Mivel ezek éppen a legkisebb és legszegényebb önkormányzatok, ezért nyilvánvalóan nem várható el, hogy ez a terhet a saját költségvetésükből fizessék meg, ezért olyan megoldást kerestünk, amely egyrészt EUkonform, versenysemleges, tehát nem emel ki kistel epüléseket a versenysemlegesség szabályai alól, másrészt pedig ne jelentsen többletterhet az adott településeknek, de a probléma megoldódjon. Úgy látjuk, hogy a megvalósításhoz nem kell rendeletet módosítani, és - amint említettem - az a legfontosabb, hogy ne jelentsen többletterhet az adott települések számára. A Szociális és Családügyi Minisztérium kapott megbízást arra, hogy pontosan gyűjtse össze ezeknek a településeknek a névsorát, és a Pénzügyminisztérium fog technikai megoldást javasolni arra, hogy s e a jogszabályok, se az állami költségvetés ne sérüljön, és a kistelepüléseknek se jelentsen ez többletterhet. A megoldás technikai része vélhetőleg napokon belül megszületik és nyilvánosságra fog kerülni, és semmiképpen nem fog a kistelepülések érdeke cso rbulni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Mennyit fizet a Betonút Rt. az állami tulajdon használatáért?" címmel ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, "Mennyit fizet a Betonút Rt. az állami tulajdon használatáért?" címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az autópályák építése kapcsán sokszor homály fedi, hogy ki, hogyan és főleg mennyiért dolgozik a fővállalkozónak, hogyan, milyen kritériumok szerint lehet bekerülni ebb e a körbe. Emlékszünk, már a kezdet is jellemző volt, hisz a két fővállalkozó verseny nélkül kapta meg az útépítés jogát. Számos mendemonda kereng megállapodásokról, tudunk meglévő, működő bányák melletti bányanyitásokról, és szól a fáma titkos szerződések ről, ajánlatkérésekről. Mindegyikben közös, hogy nem lehet tisztán látni, mert a válasz megtagadása arra épül, hogy a magánszerződések adatai nem publikusak. A Füzesabony és Polgár között épülő M3as autópálya a mezőkövesdi repülőtér közelében halad. Aki m ost a volt orosz katonai repülőtér közelébe kerül, láthatja, hogy az autópálya építésének egyik