Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 26 (218. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter:
192 megszavazott, és csak 2 szenátor szavazott ellene. Önök eldönthetik, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor kinek volt igaza, a nagy többségnek vagy a kisebbségnek. Ma is itt a helyzet: dönthetünk. Dönthetünk jól is, tisztelt képviselőtársaim! (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kormány nevében Pokorni Zoltán miniszter úr válaszol az elhangzottakra. POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt bizottsági Elnök Úr! Ahogy arra ön is utalt, az ön által vezet ett külügyi bizottság jövő héten tesz látogatást Romániában. (Dr. Kis Zoltán: Holnap! - Horn Gábor: Lehet a jövő hét is, ez nem probléma!) Ezek szerint holnap. Hadd hívjam fel az ön figyelmét is valamennyiünk felelősségére ebben a kérdésben. Ön is erről be szélt és erről szólt. Talán abban nincs közöttünk vita, hogy a szomszédos államokban élő magyarok, közösségeik, intézményeik ügye, sorsa nem lehet pártpolitikai kérdés. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) (12.40) Megengedhetetlen lenne, ha ebben a kérdésb en bármelyik parlamenti párt a "minél rosszabb, annál jobb" elvét művelné. Szemben áll ez - ebben egyetértünk, képviselő úr - a szomszédos államokban élő magyarokkal szemben diktált alapvető erkölcsi kötelességünkkel. Azokat az erős szavakat - bár hasonlat formájában hangzottak el , amelyek az Egyesült Államok vietnami hadbalépéséhez vezető döntéshez hasonlították a parlament minapi, 90 százalék fölött meghozott, státustörvényre vonatkozó döntését, én rossz hasonlatnak gondolom, nem olyannak, amely ebben a logikában, ebben az erkölcsi alapvetésben gondolkozik, ezért nem is akarok vele foglalkozni. Egyetértünk abban, képviselő úr, hogy a határon túli magyarok intézményeit, iskoláit támogatni kell. Épp a múlt héten, a státustörvény elfogadását követő napon, s zerdán volt szerencsém Kárpátalján, Beregszászban, a beregszászi főiskolán átadni az első diplomákat, nyolc év küzdelme után, az ukrán állam által is elfogadott, akkreditált főiskola diákjainak. Az első végzős diákok voltak huszonnégyen, akik átvehették ez t a diplomát. Nagy munka van ebben, nyolc év hosszú idő. Az MDF vezette kormány kezdte el ennek a főiskolának a támogatását, tudtommal adott ehhez támogatást az önök idejében is a Külügyminisztérium, és a polgári kormány idején sikerült megerősíteni ezt az intézményt oly módon, hogy végre az adott állam is elismeri, elfogadja őt. Legyünk büszkék erre, amit közösen tettünk például Kárpátalján, Ukrajnában, és ne tulajdonítsunk egymásnak kizárólagos szándékot! Ön pontosan jól tudja, képviselő úr, mint mindenki ebben a teremben, hogy a státustörvény mellett léteznek, működnek az intézményeket megerősítő programok. Csak a saját tárcámról hadd beszéljek; az Oktatási Minisztérium épp a napokban adott át 45 iskolának, kultúrháznak internetes csatlakozást, és kötötte be őket hosszú évek munkáját követően. De ugyanígy létezik a vállalkozásfejlesztő program közalapítványi formában, és mindazok az intézmények, amelyeket ön, egyébként nagyon helyesen, támogatandónak mond. Emellett az a kedvezmé nyrendszer, kedvezménytörvény, amelyről a magyar parlament döntött, megfér. Nem hiszem, hogy az értékeli le a szomszédos országok vezetőit, azok a parlamenti pártok vagy képviselők, akik ezt a törvényt megszavazták, hanem azok, akik mindezt kvázi hadüzenet ként, vietnamihoz hasonló eszkalációhoz vezető fenyegetésként fogalmazzák meg. Közös célunk, és az ön felelőssége is mint a külügyi bizottság elnökéé, hogy ez a racionalitás, a ráció medrében folyjon, ezeket a konzultációkat a kormány mellett a parlament b izottsága is elvégezze, és bízzunk abban, hogy mind a román külügyminisztérium, mind a kormány megérti ennek a törvénynek a lényegét (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és nem félreérti vagy félreértelmezi azt. Ez a hitünk töre tlen kell hogy legyen, közösen az öné is és a miénk is, mert ezt diktálja a szomszédos államokban élő magyarokkal szembeni erkölcsi felelősség.
