Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - Bauer Tamás (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Miféle eszközöket használ a Fidesz?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
811 Jóhiszemű hipotézis alapján mégis induljunk ki abból, hogy a szóban forgó képviselők méltányolható társadalmi részérdekek megjelenítése közben elfelejtették javaslataikat egymás között egyeztetni. Az ellenzéki politikusok esetében, akik kormányzati értelemben véve a politikai felelőtlenség felhőtlen nyugalmát élvezhetik, ez persze teljes mértékben érthető és megbocsátható; a kormánynak azonban kötelessége a felmerülő részérdekeket összességükben áttekinteni és arányos érvényesülésükről folyamatosan gondoskodni. A kormány szándéknyilatkozata a gázüzletág átvételére egyébként szintén ezt célozta. A MOL azonban alighanem maga is úgy látja most már, hogy képes megfelelni ellátási kötel ezettségének, és ezért nem él, egyáltalán nem kíván élni a felajánlott lehetőséggel. Emiatt konkrét árajánlattételre egyébként egyik oldalról sem került sor, és így, azt gondolom, az ön drámai aggodalmai teljesen alaptalanok. Köszönöm a figyelmét és kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselőt, elfogadjae a választ. (16.20) GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan ott tartok, hogy meg kell értenem: ön a helyzeténél fogva egyszerűen nem akarja megérteni ezt a problémát, miszerint az átverés lényege abban van, hogy mindenki azonos árat fizet, és nincs kedvezmény a szegényeknek, akik fizetésképtelenek, s nekik is meg kell fizetni a 43 százalék begyűrűz ő hatását. (Ughy Attila: Demszkytől is meg kellene kérdezni...) Ugyanakkor nem beszélt arról, hogy mi történik azoknak a kisbefektetőknek a pénzével, akik a tőzsdén bent vannak, és nincs válasz arra, hogy kinek akarja átjátszani a kormány ezt a gázüzletága t. Ezért a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Helyes!) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el az államtitkár válaszát. Megkérdezem az Országgyűlést, elfoga djae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 164 igen szavazattal, 107 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár válaszát. Bauer Tamás (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Miféle eszközöket haszná l a Fidesz?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője, interpellációt (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Jaj!) nyújtott be a miniszterelnökhöz: "Miféle eszközöket használ a Fidesz?" címmel. Az interpellác ióra adott miniszterelnöki választ Bogár László államtitkár úr ismerteti. Megadom a szót a képviselő úrnak. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor miniszterelnök úr koalíciós partnere, T orgyán József korábbi földművelésügyi miniszter a következőket nyilatkozta a Népszabadság január 4ei számában. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) "A Fidesznek nagyon sok olyan lehetősége van a politikai támadások visszaverésére,