Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Szervezzük-e a magyar szakértelem szervezett bekapcsolását nagyobb térségünk fejlődésébe?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár:
806 szférával; ilyen a közigazgatási reform, a bankszektor kiépülése; ilyen volt korábban, de még most sem lefutott téma a privatizáció. Az igény tehát megvan; a kielégítését viszont, úgy érzem, lehetne szervezettebbé tenni. Hiszen a magyarországi kis- és k özépvállalkozások, a kutatóintézetek aligha férnek hozzá nemzetközi szervezetek vagy éppen az érintett államok technikai segélyakcióihoz. Ez a terület ígéretes, államilag vezérelt területté tehető, ha valahol felmérik a támogatandó országok szükségleteit, és a külkereskedelmi, külügyi és a gazdaságfejlesztésben érintett szerveknél létezik egy olyan erre vonatkozó jegyzék, amelyből akár pályáztatással is kiválaszthatók a szolgáltatók. Az ilyen tevékenység fontos lehet a kialakuló kapcsolati tőkét tekintve, é s országunk vonzó arculatát is erősítené. Különösen vonatkozik ez azokra az országokra, amelyekkel történelmileg kialakult kapcsolataink nem problémamentesek. Kérdésem tehát az, megvalósíthatónak látjae a kormány és az államtitkár úr egy ilyen tevékenység összehangolását, tárcaközi szintre emelését, a megfelelő adatbázis kiépítése, kezelő szervezetének működtetése révén. Várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Németh Zsolt államtitkár úr vá laszol. Megadom a szót. NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Ön egy nagyon fontos kérdést vetett fel, és ennek a kérdésnek a megvalósítása szerepel a kormányzat tervei között. Magyarország donorországgá vált, és ennek megfel elően Magyarországnak ki kell alakítania a maga segélyezési, támogatási politikáját. Azt várjuk, mint ahogy a nemzetközi közösség életében is ez a segélyezési politika komoly eredményeket hozott, a mi vonatkozásunkban is komoly eredményeket hozhat, részben azáltal, hogy az érintett országok helyzetén segítünk, részben pedig azáltal, hogy szerepet vállalunk a nemzetközi politikai és gazdasági szolidaritásból, és részben azáltal, hogy elősegíthetjük a demokratikus értékrend globális elterjedését is. (16.00) M ellékes haszon, hogy hazánk nemzetközi tekintélye öregbedik, és Magyarország megváltozott nemzetközi státusából is fakad, hogy ilyen elvárásokat támasztanak Magyarországgal szemben. Jelenleg egyébként főként a nagy donori múlttal rendelkező multilaterális szervezetekkel együttműködve folytatunk segélyezési tevékenységet, az ENSZszel, a Valutaalappal, a Világbankkal. A kormány 1999 decemberében fogadta el azt a határozatát, amely egy átfogó segélypolitikai koncepció kidolgozásáról szólt. Ennek a koncepcióna k összhangban kell lenni a legfejlettebb országokat tömörítő OECD segélypolitikai bizottságának az elgondolásaival, illetőleg az Európai Unió segélypolitikai gyakorlatával is. Ennek a koncepciónak a kidolgozása folyamatban van, és hamarosan véglegesítésre is fog kerülni. Ennek az eredményeként tájékoztathatom a képviselő urat arról, hogy egy jelentősebb költségvetési forrásokkal és saját intézményi kerettel rendelkező segélypolitika fog létrejönni Magyarországon. A középpontba a bilaterális jellegű segélyez ést szeretnénk helyezni, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a támogatásnak a magyar jellegét ezekben a relációkban meg tudjuk jeleníteni. Hazánk, Magyarország mindenekelőtt az ország komparatív előnyeit kívánja kihasználni, tehát szeretnénk a rendszerváltó tap asztalatainkat a politikademokrácia, illetőleg a piacgazdaság területén kamatoztatni. Néhány példát hadd mondjak, képviselő úr! Mongóliával példának okáért szerződéses kapcsolataink keretében rögzítjük a rendszerváltó tapasztalatok átadásának a módját. Van egy precedens már EUtagországgal folytatott közös segélypolitikai fellépésre is, de egy háromoldalú együttműködést dolgoztunk ki, dán, magyar, vietnami relációban, DélVietnamban valósítunk meg egy közös halászati programot. Vagy, hogy egy nagyobb volume nű programról tájékoztassam a