Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Gansperger Gyula hagyatéka" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
796 Államtitkár Úr! Én úgy gondolom, hog y megalapozottabb szakmai véleménynyilvánításra lett volna szükség az ön részéről. Igénylődött volna, hogy legalább beszerezte volna a két fbelnök véleményét, akiket úgy hívnak, hogy Chikán és Matolcsy urak, akkor biztos nem mondott volna olyat, mint amit elmondott a válaszadásában. (Zaj a Fidesz padsoraiban.) Ez a döntés, amit önök meghoztak, politikai döntés. Ez nem az a politikai döntés, amivel a Happy End Kft.nél vagy a Defendnél jelentős nyereséget lehet produkálni. Itt egy komoly nagyvállalatról va n szó, s ez a döntés ezreknek az életét jelenti a jövőt illetően. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.) (15.20) Úgy ítéljük meg, hogy a dunaújvárosiakra kimondtak egy ítéletet, és ez az ítélet a következő években fog bekövetkezni. Ezért én a Dunaújvárosban d olgozók és a Dunaferr vállalatcsoportnál dolgozók nevében az ön válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a választ. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 160 igen, 97 nem szavazattal, 17 tartózkodással a választ elfogadta. Kovács Kálmán (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Gansperger Gyula hagyatéka" címmel ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmán, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: "Gansperger Gyula hagyatéka" címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörr el rendelkező Stumpf István, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter távollétében Bogár László államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban angolosan távozott az ÁPV Rt. éléről Gansperger Gyula, aki három éven át töltötte be az elnökvezérigazgatói posztot. A miniszterelnök úr szokásos szerdai rádióüzenetében régi időket idéző módon méltatta a távozó vezérigazgatót. De meg kell jegyeznem, hogy ez sokat nem árul el Gansperger úr működéséről, mivel három hónappal ezelőtt ugyanebben a műsorban szintén Orbán Viktor miniszterelnök úr ugyanúgy dicsérte Torgyán Józsefnek, az agrártárca azóta távozott miniszterének szakmai munkáját is. Úgy gondolom, bármely feladat elvégzéséről illik szá mot adni a megbízóknak a megbízás lejártakor. Gansperger Gyula szemmel láthatóan nem ért ezzel egyet, mivel a Magyar Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt nem szándékozott beszámolni az elmúlt hároméves tevékenységéről. Ennek hiányában kénytelenek vagyun k nélküle itt elkészíteni egy rövid leltárt, az interpelláció szűkös időkeretét felhasználva. Az SZDSZ azt vallja, hogy az állam rossz tulajdonos, a piaci versenyben nem tudja megőrizni, gyarapítani a rábízott vagyont, nem képes a piac szereplőivel hatékon yan versenyezni. Ez nem egy új felismerés, ez a rendszerváltás egyik alapgondolata. Ennek alapján született a privatizációs törvény. Az OrbánTorgyánkormány a privatizációs törvényben előírt feladatokat nem teljesítette, ezáltal az állami társaságok jelen tős részét elértéktelenítette. Ahol mégis megkezdték a privatizációt, ott a szakmailag rossz előkészítés előrevetítette a várható kudarcot. Meggyőződésem, hogy az ÁPV Rt. az elmúlt hároméves tevékenységével több tízmilliárd forintos kárt okozott az országn ak, az adófizető polgároknak. Csak példaképpen: az Antenna