Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 12 (185. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
79 ezt a bizonyosságot, s az általa tett úton megkísé reljük követni őt. Minél többen képesek erre, annál jobb lehet mindannyiunknak, a nemzetnek. Fontos lenne ezért, hogy ne csak különleges alkalomként jelenjen meg közöttünk, hanem szellemisége az Országgyűlés mindennapi, állandó vendége lehessen. (Taps a Fi desz és az FKGP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány részéről kíváne valaki reagálni az elhangzottakra. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, "Milyen szabadság az, amelyet a drogok szabad használata, a médiák manipuláló rosszakarata jellemez?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Az u tóbbi időkben, úgy tűnik, a szindrómák időszakát éljük. Gyakran hallunk az Öbölszindrómáról, amelyet most a Balkánszindróma váltott fel. Tudom, az ezeket takaró fogalmakat felesleges magyarázni, hiszen a napi politikához tartoznak. Én most az általam kie szelt szabadságszindrómát szeretném, ha csak felszínesen is, bemutatni. Tudjuk, a szabadság fogalma a relativitás gondolatkörét is magában foglalja. Ez jelentkezik már a legrégibb idők szabadságfogalmában is. A Krisztus előtti 600as években élt kínai böl cselőfilozófus, Laoce gondolataiból a következő olvasható ki: "A szabadságot ott emlegetik legtöbbet, ahol a legkevesebb van belőle." (20.00) Mindennek igazságát a mi életünk tapasztalatai számtalan konkrét formában igazolják. Pontosan tudjuk, hogy 1945ben tört ránk az idézőjelben értett szabadság hazánk megszállása által. Ez az időszak hozta magával a Szabadság című első, szabadnak mondott újságot, amelyet később a Szabad Nép, majd a Népszabadság váltott fel. A Szabadság című lap Erdélyben, Kolozsvárot t még napjainkban is létezik, mintha szemléltetni akarná azt a Laocei filozófiát, hogy a szabadságot ott emlegetik legtöbbet, ahol a legkevesebb van belőle. Gondolhatunk itt az erdélyi magyarság sokszor szorongatott helyzetére és az ezekkel kapcsolatos e seményekre. 1945tel hazánkban is létrejött a szabadnak mondott sajtó, a szabadnak mondott véleménynyilvánítás, jól tudjuk azonban, hogy mindez kizárólag a marxizmus, a kommunizmus eszméinek hirdetőire vonatkozott. Minden tilos volt a sajtóban és a vélemén ynyilvánításban, ami nem a zsarnokság eszméit szolgálta. A boldog szabadság szólamaival voltak tele a médiák, kötelezően előírt énekek. Sokan emlékezhetnek rá, hogy a fiataloknak, a marxistáknak még '90 előtt is tele tüdővel kellett fú jni: nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad. Tekintve, hogy az ilyen szabadságfogalmat agymosásszerűen, az óvodáktól a felsőoktatásig mindenkinek sulykolták, a sokszor súlyosan érzett konkrét tapasztalatok ellenére, érthető, hogy hazánkban és a hozzánk hasonló sorsú nemzetek körében milyen fogalmak alakulhattak ki a szabadságról. Tudjuk, hogy voltak szabad pártnapok, amelyekre büntetés terhe alatt kötelező volt elmenni, ugyanígy kötelezőek voltak a Szabad Népfélórák, és köte lezőek a felvonulások a rabszolgatartók által előírt szabadságünnepeken. Ugyanilyen kötelezőek voltak a spontánnak nyilvánított tapsok is. A szabadság hiányát talán a legjobban aposztrofálta a kötelezően előírt "Szabadság!" köszöntés, az ökölbe szorított, felemelt kézzel. Mindennek bornírtságát alkalmunk volt megtapasztalni, ezt nem kell könyvekből megtanulni. Ilyen szabadságeszmékkel nőttek fel generációk, azok, akik most a harmadik évezred remélhetőleg tiszta, örök érvényű szabadságfogalmának kialakítását hivatottak megvalósítani. Az
