Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
745 Én soha nem találkoztam az elmúlt tíz évben annyi építőipari vállalkozóval, mint most az elmúlt két évben. Nem találkoztam, mert nincs munkájuk. És ha nincs munkájuk, akkor munkát akarnak szerezni. Munkát akarnak szerezni, mert az embereiknek bért akarna k fizetni, és ha bért akarnak fizetni, meg akarják a saját vállalkozásukat tartani, akkor bizony sok mindenre hajlandók lennének. Én nagyon örülök, hogy nálunk nincs ilyen dolog, és nagyon remélem, hogy nincs, de az esélye benne van, mert hiány van, és a h iányt korrupcióval lehet - hogy mondjam? - kiváltani, vagy ez egy jó forrása ennek a dolognak. Idesorolom azt is, hogy az elmúlt évben és ebben az évben is csak arról hallottunk, hogy milyen jó lakáspolitikája van a kormánynak, de ha megnézik a statisztika i adatokat, akkor '99ben már nagyon alacsony a lakásépítések száma, 2000ben pedig majdnem az évtized legkevesebb lakása épült meg ebben az országban, és természetesen ez is azt jelenti, hogy az építőipari vállalkozóknak nem volt elég munkájuk. Tehát össz efoglalva: én mindent támogatok, és a Szocialista Párt is támogat minden olyan törekvést, amely egy átláthatóbb közigazgatást, átláthatóbb politikai légkört valósít meg. De ennek nem egyedüli eszköze a vagyonnyilatkozat, amit ma már fetisizálunk, ma már úg y tűnik, hogy attól lesz egy ember tisztességes, ha hetente vagy havonta vagyonnyilatkozatokat ad be, vagy hetente és havonta politikusok vagy erre kiképzett emberek a vagyonnyilatkozatukat ellenőrizik, fitogtatják és nézegetik. Egyébként csak egy megjegyz ést szeretnék erre tenni. Azt gondolom, hogy az átláthatóság egyik feltétele, hogy bele merjüke írni a telefonkönyvbe a telefonszámunkat. Szeretném megkérdezni, hogy hány országgyűlési képviselő nem meri a telefonszámát ma beírni a telefonkönyvbe. Mert, a zt gondolom, ez is lényeges, hogy lehessen tudni, hogy én hol lakom, oda bárki eljöhessen, és bárki megnézhesse, hogy hol lakom. A kiemelt köztisztviselői kör; tisztelt képviselők, én hajlamos vagyok elhinni azt, hogy egy országnak szüksége van kiemelt köz tisztviselői körre, akik nagyon komoly szakmai tudással rendelkeznek, akik képesek a jövőről gondolkodni, és ha már a gondolattal játszom, csak nem merem mondani, mert bizonyára ellenérzést fog kiváltani, mondjuk, egy Országos Tervhivatal réme is felmerülh et ebben a témakörben. De most ebben a szituációban, úgy gondolom, szükségtelen és felesleges ezt a szervezetet létrehozni, és nem fogjuk támogatni ennek a megszavazását. Nem érezné az ember annyira átlátszónak ezt a törekvést, ha, mondjuk, a hatálybalépés ét a következő választás utáni január 1jével tenné a kormány, mert akkor úgy gondoljuk, hogy benne van a kockázata, hogy ha ez a kormány nyer, akkor ő fog kiemelt köztisztviselői kört létrehozni, ha a másik párt nyer, akkor ő fog létrehozni ilyet. De úgy gondolom, hogy inkább el kellene most felejteni ezt a dolgot, és nem kellene ezt létrehozni. Egyetlen dolgot szerettem volna még mondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az érdekegyeztetésről, de majd a kollégáim ezt elmond ják. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném felhívni az államtitká r úr figyelmét arra a házszabályi lehetőségre, hogy önnek mint az előterjesztő képviselőjének, bármikor joga van előadni azokat az érveit, amelyekkel meg tudja védeni a kormány által benyújtott javaslatot. Itt a képviselőtársaim számos, nagyon komoly érvet sorakoztattak fel a kormány megoldásával szemben. Azt gondolom, hogy a parlament lényegéhez hozzátartozik, hogy részben az előterjesztő képviselője, részben a kormánypárti képviselők ismertessék velünk azokat az érveket, amelyeket szembe tudnak szegezni, ha vannak ilyen érvek, amiben én nem vagyok biztos, de ha önöknek vannak ilyen érveik, akkor szíveskedjenek azt az országgyűlési képviselőkkel és az ország nyilvánosságával ismertetni.