Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 16 (189. szám) - Mádl Ferenc köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez miniszteri megbízatás megszűnéséről és államtitkári felmentésről: - A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
522 amelynek a kihatása nagyon hosszú ideig tart , nevezetesen abban, hogy a magyar akkumuláció, amely 1945 után egészen 1989ig megvalósult, és amely az akkumulációs mértékeket tekintve nem csekély, hanem kiemelkedően magas akkumuláció volt, nagyrészt veszteségbe torkollott. A tőke elvesztette értékét, azért, mert azok a beruházások, amelyeket az elmúlt évtizedekben, az elmúlt 45 évben - most az 1989 előtti időszakról beszélek - végrehajtottunk, a világpiaci versenyfeltételek között veszteséggé váltak, nem tudtak működni. A CW Bank az ilyen veszteségek k özé tartozik, és ennek a veszteségnek egy viszonylag szerény csoportját jelenti. Ez nem azt jelenti, hogy a veszteséget el kell fogadni, ez nem azt jelenti, hogy a veszteség kezelésének és minimalizálásának 1989 után kialakult feladatait feltétlenül jól ha jtottuk végre, és hogy azt nem kell ellenőrizni, és ennek a kérdéséről nem célszerű beszélni, de tudni kell, hogy itt is erről van szó. A CW Bank ezen belül még egy speciális tevékenység is, mert tudvalevő dolog, hogy a CW Bankot arra használták fel, hogy politikailag a keleteurópai, a szovjet politika szempontjából meghatározó nyugateurópai tevékenységek finanszírozására szolgáljon, és ezért egy különös törvényellenes, rendszerellenes tevékenységet folytatott Ausztriában, amelyben, nyilvánvaló dolog, a m agyar politikai vezetés, az 1989 előtti politikai vezetés felelőssége megfogalmazható és egyértelmű. Ezután arról szeretnék beszélni, hogy mi is volt az MNB feladata abban az időszakban, amikor a CW Bankjelenség mint jelenség már megfogalmazódott. Nyilván való, hogy az alapfeladata az volt, hogy a magyar gazdaság finanszírozási kérdéseit, a magyar pénzügyi mérlegek problémáját kezelje, és ez egy nagyon súlyos feladat volt akkor, amikor a megörökölt tőkeállomány nemcsak rossz struktúrájú volt, hanem a jelent ős, világméretekben kiemelkedően magas adósságállomány finanszírozási feladata is a Nemzeti Bank feladata volt. Ez egy objektív helyzet az 1989 utáni időben, amit bírálni lehet itt, hogy miért adósodott el a magyar kommunista rendszer olyan mértékben, mint ahogy eladósodott, minden bírálat ebben a vonatkozásban jogosult, de az, hogy ezzel az adósságteherrel gazdálkodni kell, ezt revolválni kell, folyamatosan csökkenteni kell, igyekezni kell olyan feltételeket teremteni, amikor a kamatterhei viszonylag alacs onyak - nem azt mondom, hogy a magyar teher alacsony, hanem a nemzetközi normákhoz és a Magyarországgal szemben kialakítható adóterhekhez képest kedvező , alapvető feladata volt a Nemzeti Banknak, és még ma is alapvető feladata sajnos. Ilyen körülmények k özött kell megítélni azt az állítást, amelyet Surányi Györgytől hallottunk, hogy ő milyen dilemma előtt állt, amikor másodszori elnöki megválasztásakor világossá vált a CW Bank helyzete. (11.00) Amire még fel szeretném hívni a figyelmet, az az, hogy komoly an kell vennünk, hogy eljárás indult azok ellen az urak és hölgyek ellen, akik ebben a kérdésben leleplezetten hibás politikát vagy stratégiát folytattak a CW Banknál, és fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a szakértői jelentések azt mutatják, hogy az utolsó két vagy három évben a CW Bank felszámolásával kapcsolatos akciók alapjában véve sikeresnek mutatkoztak. Szeretnék egy mellékes megjegyzést tenni, a témához képest mellékes, de lényeges kérdés: sajnálattal vettem tudomásul, hogy a CW Bank ügyének tárgyalásával párhuzamosan meghirdetett másik nemzeti banki program lekerült a napirendről, és így azt a pozitív értékelést, amit a Nemzeti Bank tevékenységéről, többek között a CW Bank felszámolásával kapcsolatos tevékenységéről itt előterjesztés alapján tárgyalni tudtunk, ma és a következő rövidebb időszakban nem fogjuk tudni tárgyalni. Lényegében ez a véleményem a kérdésről. Még egy utolsó összefüggést szeretnék mondani: nem tartom indokolatlannak, ha az elmúlt tíz évben bekövetkezett tőkeveszteség rész letkérdéseiről a parlament tájékozódni akar, ennek egy részletkérdése lehet a CW Bankkal kapcsolatos további információk szerzése is, de itt viszonylag gazdagok az információk. Olyan esetekben azonban, amikor a veszteség nem örökölt veszteség, nem