Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 13 (216. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
4292 Az igazságtalanságok ellen mindnyájunknak küzdeni kell. Ha pedig az iga zságtalanságok megtörténtek, a jóvátétel érdekében cselekedni kötelesség. Ez néha megnehezül azzal, hogy a helyes elveket helytelenül vagy félrevezetően alkalmazzák. Nyolcvanegy évvel ezelőtt a trianoni békeszerződésben - hadd nevezzem ezt politikai mohács i vésznek - Európában az önrendelkezési jog alapján rendezték újjá az érintett területeket. A baj az volt, hogy az elszakított területeken élő magyarság nem élhetett az önrendelkezési jogával, soha nem élhetett vele. Ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy az új járendezett Európa egyikmásik részén, Koszovó környékén, a NATO beavatkozása ellenére még mindig nem a béke és a megértés templomát építik, hanem szinte hetente tárják fel az ártatlanul kivégzettek tömegsírjait. Csehszlovákia is megszűnt, szerencsére béké sen. Az elszakított területeken élő magyarság a nemzeti kisebbségi jogaiért élethalálharcot vív. Szomorú, hogy ezt a küzdelmét az érintett területeken nagyon sok helyen ellentétesen magyarázzák, mintha ez egy bizonyos fokú izgatás vagy állam elleni cselekv és volna. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1993as - kissé későn, de erről most nem szólok - határozatában megállapította, hogy a nemzeti kisebbségi jog jelenti az anyanyelv használatát, az érintett nemzetiségek kultúrájának ápolását, a közéletben való rész vételét; és szabadon cselekedni mindaz, ami az ember természetéből és az emberi jogokból jön. Érthető, hogy akik járják az elszakított területek magyar lakta tájait, és ismerik a helyzetet - de ez nem is szükséges , tudják, hogy aki az anyanyelvét nem tud ja szabadon használni, aki nem tudja a tehetségét kifejteni úgy, ahogy szeretné, az az egyéniségét nem tudja kialakítani és az emberi értékeit sem. Ez megcsonkult élet, nemcsak területileg, de emberileg is. Ezekért a jogokért, amelyeket az Egyesült Nemzete k Közgyűlésében Románia, Szlovákia és a többiek is megszavaztak, kell szinte naponta harcot folytatni. Értelmetlenül állunk az előtt, amikor egy egyetem létrehozásáért is emberfeletti küzdelmet kell folytatni, és nem is egészen sikerül. Ugyanakkor szeretné m felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy a nemzeti kisebbségi jogokért folyó küzdelem kapcsán az a hiba, hogy azok nem érvényesülnek, az nem a kisebbségi polgárok hibája, hanem a kormányoké, amelyek nem teszik lehetővé ennek az érvényesülésé t. 1994ben Bécsben, az egyetemes emberi jogok vitájánál - akkor még értekezletnek hívtuk a szövetséget, amely most már szövetség, az együttműködés és a béke szövetsége - az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet egyik határozata kapcsán az volt a javaslat, hogy az emberi jogok érvényesülését a kormányoknak biztosítaniuk kell, mert amennyiben ezt nem biztosítanák, akkor ezzel a béke és a demokrácia fejlődését gátolják. Felálltam és javasoltam, hogy az emberi jogok mellé tegyék oda a nemzeti kisebbs égi jogokat is. Ekkor történt meg először, hogy a nemzetközi szervezet határozatában az emberi jogok mellé odakerültek a nemzeti kisebbségi jogok, és megszavazták azt - Románia és Szlovákia nem, de a nagy többség igen , hogy az a kormány, amelyik nem segí ti elő az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlását, az igenis a béke és a demokrácia fejlődését gátolja. Ez történt az Interparlamentáris Unió 1994. szeptemberi koppenhágai értekezletén, ahol szintén a javaslatomra a határozatba megint bekerült az emberi jogok mellé a nemzeti kisebbségi jog, és a határozat úgy szólt, hogy minden kormánynak kötelessége az emberi és a nemzeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kisebbségi jogokat biztosítani. Lezárom, elnök úr, egy megjeg yzésem van még. Tehát amikor harcolnunk kell a nemzeti kisebbségi jogok érvényesüléséért, az nem a mi hibánk, hanem a kormányok hibája, amelyek a kötelességüket (Az elnök ismét csenget.) nem teljesítik. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki reagálni az elhangzottakra. (Nincs ilyen jelzés.) Nem.