Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 12 (215. szám) - Az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egé... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
4120 E miatt a kicsinyes szemlélet miatt van szükség a 20. § alkalmazására jövőre. Ebben az évben amiatt kell alkalmaznunk ezt a paragrafust, mert az év elején megugrott a minimálbér, és emiatt a tavaly megállapított ellátmányok sérelmet szenvedtek. Itt is emlékeztetem arra képviselőtársaimat és az államtitkár asszonyt, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselői éppen amiatt javasolták korábban a gyermekgondozási díjnak a minimálbér két és félszeres összegében történő maximálását, hogy a díj két év alatti emelkedése ne értéktelenítse el a két évvel ezelőtt megállapított ellátmányokat. Nos, ez a törvényi változtatás visszaigazolja és részben megoldja a korábbi aggodalmainkat. Nem értettünk egyet a törvényjavaslat ama szemléletével, amely a biztosítási szférából kizárná a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Itt a 23. § előírására gondolok, amely kategorikusan leszögezi, hogy a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás megállapítása tárgyában született határozatokkal szemben nincs hely e bírósági felülvizsgálatnak. Mi nagyon szemben állunk ezzel a jogállamiságot sértő szemlélettel. Nincs tévedhetetlen társadalombiztosítási igazgatás, egy jogállamban még az Országgyűlés sem tilthatja meg a jogorvoslati szándékokat, azaz ebben a formájában az előterjesztés alkotmányt is sérthet. Az idézett törvényhely korábban is elzárta méltányossági döntések esetében a bírósági fórumok megkeresését, de ez érthető megszorítás, hiszen a méltányosság gyakorlása nem kötelező, és mértéke sem szabható meg. Ebbe n az esetben azonban a biztosítói és biztosítotti jogviszony egyenlősége csorbát szenvedne, ha a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás tárgyában született határozatok helyességét nem lehetne bírói fórumokon vitatni. Hadd hívjam fel mé g egy kifogásunkra a tisztelt Ház figyelmét! A 25. § arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a külföldiek kilétét. Sajnos, a javasolt meghatározás meglehetősen pontatlan, miszerint a külföldi az a természetes személy, aki a Magyar Köztársaság területén lak óhellyel nem rendelkezik. Ebben az esetben például az összes hajléktalan, akik sajnos többek között lakóhellyel sem rendelkeznek az ország területén, mind külföldi? Javaslom, hogy mindaddig, amíg nem találnak precízebb meghatározást a külföldi fogalmának é rtelmezésére, maradjon hatályban a korábbi értelmezés, miszerint külföldi az a természetes személy, akinek nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyi igazolványa, illetőleg azzal jogszabály értelmében nem köteles rendelkezni. Itt is emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a személyi igazolvány szükségességének az ügyében már volt vitánk ezzel a tárcával, és most, ebben az esetben is csak azért jutottak erre a szerencsétlen meghatározásra, mert a szemükben állami túlhatalmat jelképe ző személyi igazolvány alkalmatlan az önazonosításra. Mindezen kifogásaink ellenére a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak ítéli, és módosító indítványai elfogadása esetén fenntartás nélkül támogatja. Köszönöm megt isztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására következő ülésünkön kerül sor. Most pedig ebédszünetet rendelek el, 13 órakor folytatjuk munkánkat. Jó étvágyat kívánok mindenkinek! (Szünet: 11.2513.02 Elnök: dr. Wekler Ferenc Jegyzők: Kocsi László és dr. Vidoven Árpád) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket, miniszter urakat, államtitkárokat és mindaz okat, akik figyelik a mai munkánkat. Most az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor.