Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 12 (215. szám) - Bejelentés képviselő frakcióból történő kizárásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
4094 BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Felszólalásomban egy két héttel ezelőtti parlamenti szóváltásra szeretnék visszatérni, amikor az azonnali kérdések órájában a jelenlegi miniszterelnök úr és köztem volt egy vita. Én felidéztem a jelenlegi kormány hároméves botránysorozatát, és a felsorolás végén említést tettem a Dunaferr és az Orbánbányák körüli szóbeszédekről. Ez a dolog persze még '99 áprilisában indult, amikor egy MIÉPes interpellációban támadták meg a Dunaferr vagyonkezelési szerződését, majd egy évvel később a miniszterelnök maga folytatta a sort, amikor az ÁPV Rt.nél ennek a vagyonkezelési szerződésnek a felülvizsgálatát kezdeményezte. Egy fél évvel később, tavalyelőtt novemberben a m iniszterelnök már azt szorgalmazta, hogy mondják is fel ezt a szerződést, és 2001 februárjában le is váltották az addigi vezetést. Ekkoriban terjedt a szóbeszéd: a dolog mögött talán az áll, hogy az Orbán család bányacége és a Dunaferr között nem megfelelő en alakultak a szállítói kapcsolatok. Itt az Országgyűlésben is hangot kapott ez a feltételezés március 6án egy interpellációban; a kormány nevében válaszoló gazdasági minisztériumi államtitkár nem cáfolt, nem vitatkozott, hanem másfajta vádakkal reagált. Május 8án egy napirend előtti felszólalásban ismét hangot kapott ez a feltevés, és kiegészült azzal, hogy talán az autópályaépítkezésnél is van szerepe ennek a családi vállalkozásnak. Május 28án egy másik ellenzéki napirend előtti felszólalásban ismét részletesen ismertették azt a történetet, hogyan vált az Orbán család cége a Dunaferr beszállítójává, és hogyan történt ebben a minap változás. (9.10) Ezt követően, május 29én ebben az azonnali kérdésben én is a botránysorozat csúcsaként említettem meg ez t az elterjedt szóbeszédet. Ekkor már - első ízben - választ is kaptunk, hiszen a miniszterelnök maga kapta a kérdést. A miniszterelnök úr először azt mondta, hogy semmi sem igaz abból, ami elhangzott, majd mindjárt meg is erősítette, hogy igen, van üzleti kapcsolat az Orbáncsalád bányája és a Dunaferr között, ami azonban még az előző vezetés idején alakult ki. Ezt egyébként az ellenzéki képviselők is így tudták. A másnapi Magyar Nemzet viszont azt is megerősítette, hogy ez az üzleti kapcsolat - mármint a korábbi szállítóval való üzleti kapcsolat - valóban megszűnt nem is olyan régen, és helyébe az Orbáncsalád bányavállalkozása lépett. Tisztelt Országgyűlés! Vannak tehát szóbeszédek, és vannak száraz tények. Száraz tény az, hogy az Orbáncsalád cége jelen volt a Dunaferr szállítói között; száraz tény az, hogy a miniszterelnök kezdeményezte a vezetőváltást ennél a cégnél; és száraz tény az is, hogy megváltozott az, hogy ki a fő dolomitszállító. Tisztelt Országgyűlés! A látszat tehát az, hogy a politikai hata lmat a család gazdasági előnyszerzésére használták föl. Tisztelt Országgyűlés! Ha egy demokráciában ilyen látszat keletkezik, akkor parlamenti vizsgálóbizottságot szokás felállítani. Ez történt Magyarországon ez előző parlamenti ciklusban is, akár a magyarszovjet olajszállítások ügyében, akár az úgynevezett Tocsikügyben. Amikor az ellenzék ki akart vizsgálni egy ilyen szóbeszédet és gyanút, akkor az előző Országgyűlés fölállította a vizsgálóbizottságot, és közösen állapították meg a tényeket kormánypárti és ellenzéki képviselők; az érintett politikusok megjelentek a vizsgálóbizottságnál, a vizsgálóbizottságok megkapták a szükséges dokumentumokat. Most is erről van szó: gyanú van, szóbeszédek vannak, újságcikkek vannak, ezért kezdeményeztük, hogy ezt a kérd ést is vizsgálóbizottságnak kell kivizsgálnia, és kormánypárti és ellenzéki képviselőknek a tényeket megállapítaniuk. Szeretném itt bejelenteni, tisztelt miniszter úr, tisztelt Országgyűlés: ha az Országgyűlés kezdeményezésünkre a jövő héten fölállítja ezt a vizsgálóbizottságot, ha a vizsgálóbizottság megkapja az érintett vállalkozások összes dokumentumát, ha az érintett személyek: Orbán Viktor miniszterelnök, Orbán Győző tulajdonos, Faragó Csaba, Simicska Lajos és a többi érintett személy megjelenik a vizs gálóbizottság nyilvános ülésén, és válaszol a kérdésekre, és ellenzéki és