Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 11 (214. szám) - A fogyatékos személyeknek adható egyes pénzbeli ellátásokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY az egészségügyi és szociális bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
4059 szociális érzé kenység és az egészségkárosodott emberek iránt érzett szolidaritás. Példát mutattunk erre 1998 tavaszán, akkor, amikor az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt. S talán ilyen különleges alkalomnak ígérkezik ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása is, hiszen a fogyatékossági támogatás méltánytalanul szerény összegének felemeléséről dönthetünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Több tízezer veleszületett vagy sze rzett fogyatékos, vak és értelmi sérült, továbbá kerekes széket használó mozgáskorlátozott, illetőleg hallássérült társunk figyel most a törvényhozásra, és reménykedve várja, teszünke egy lépést a jó irányba. Mert ne ringassuk illúziókba magunkat, képvise lőtársaim: ezzel a módosítással most nem oldjuk meg a fogyatékos emberek pénzbeli ellátásának összes zavarát és igazságtalanságát, amelyet az 1999ből származó, nem kellő körültekintéssel alkotott szabályozás idézett elő. Azzal azonban, hogy nem csupán a m a még a fogyatékossági ellátás alternatíváját jelentő, emelt összegű családi pótlék megállapíthatóságának határidejét hosszabbítjuk meg, hanem a szigorú feltételekkel adható fogyatékossági támogatás havi összegét alapesetekben a legkisebb öregségi nyugdíj 50 százalékáról 65 százalékra, tehát közel 3000 forinttal emeljük, valamit törlesztünk abból az adósságból, amelynek megfizetésére már az esélyegyenlőségi törvény megszavazásával kötelezettséget vállaltunk a fogyatékkal élők hátrányainak enyhítése érdekébe n. Elnök úr, önálló indítványunk három módosítást tartalmaz. Először a családok támogatásáról szóló, 1998. évi LXXXIV. törvény megváltoztatásával szeretnénk rendezni azt az ellentmondást, amely a 18 év feletti személy számára meghatározott családi pótlék m egállapításával kapcsolatos. Eddig ugyanis a felnőtt korú személy számára folyósított ellátás jogosultja is a szülő volt, így ha a szülő meghalt és a fogyatékos nem részesült intézményi elhelyezésben, elveszítette ezt az ellátást. Ezért azt kezdeményezzük, hogy a 18 éves koron túl folyósított családi pótlékot saját jogon kaphassa meg a nagykorú személy. Ide kapcsolódik az a javaslat is, amely szerint a családi pótlékra jogosult fogyatékos nagykorú embert is gyermekként vegyék figyelembe a nevelési ellátás ö sszegének megállapításánál. Másodszor, a tervezet tartalmazza a nem halmozottan fogyatékosoknak adható támogatás mértékének emelését, mint ahogy arról a bevezetőben szóltam. Ez a döntés több mint százezer ember helyzetén javíthat, de nagyobb érdekeltséget teremt a fogyatékossági támogatás igényléséhez, hiszen a módosítás után, a jelenlegi összegeket alapul véve a támogatás összege körülbelül ezer forinttal lesz magasabb az emelt összegű családi pótlék jelenlegi mértékénél. Végül harmadszor, az emelt szintű családi pótlék megállapíthatóságának határidejét másfél évvel, 2002. december 31éig javasoljuk kitolni, továbbra is választási lehetőséget teremtve az érintettek körében a fogyatékossági támogatás és a családi pótlék között. Tisztelt Országgyűlés! El kell mondanom, hogy a törvényjavaslat benyújtását több egyeztetés előzte meg. Kormánypárti képviselők először csupán a határidő módosítására nyújtottak be indítványt, felismerve, hogy a támogatás brutálisan szigorúra sikeredett feltételrendszerében nagyon keve sen igényelték a fogyatékossági támogatást, így tartani lehetett attól, hogy az emelt szintű családi pótlék megállapíthatóságának megszűntével sok rászoruló kívül marad a támogatáson. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja e l.) A szocialista és szabad demokrata képviselők azonban nem nyugodtak abba bele, hogy kizárólag az átállási idő meghosszabbítására kerüljön sor. A szaktárcával folytatott konzultáció végül olyan kompromisszumot eredményezett, hogy a határidő megváltoztatá sa mellett a fogyatékossági támogatás mértékének emelésére is legyen mód. Erre van költségvetési fedezet; miután a támogatás iránti igény elmarad a tervezettől, ezért itt megtakarítás várható. Az egészségügyi és szociális bizottság ülésén a Fideszfrakció tagjai visszavonták indítványukat, így megnyílt az út a bizottság kezdeményezésének megfogalmazására, amelyet a fogyatékkal élők érdekképviseleti szövetségei is támogatnak.