Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 11 (214. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
4027 kidolgozása most folyik. Amint az feldolgozásra kerül, akkor lehet sok minde nben dönteni. A legfontosabb az, hogy ebből a szempontból az ásatással kapcsolatos jogszabályi eljárások a védettséget biztosítják. E törvény ennek eleget tesz. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre kér szót Szabó Zoltán képviselő ú r, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt hiszem, Sasvári elnök úr egy kicsit félreértette azt, amit mondottam volt. Én nem azt mondtam, hogy a Műemlékvédelmi Hivatalban nincsenek szakértők. Azt mondtam, vagy azt szerettem volna m ondani, ha nem voltam teljesen világos, hogy adva van egy hivatali szervezet, amely jelen pillanatban a műemlékvédelem ügyével hatósági szinten foglalkozik. Ez a szervezet saját elhatározásából, vagy a miniszteri rendelet folytán, de kiegészítette magát eg y olyan szakmai tanácsadó testülettel, amit azt hiszem, Műemléki Tanácsnak hívnak. Ez az egyik dolog. Ez jelen pillanatban létezik. A másik, hogy jelen pillanatban egy működő intézményhálózattól kíván hatósági jogkört elvonni régészeti tekintetben ez a tör vényjavaslat. Ebben az esetben maguk a szakma művelői, a szóban forgó intézményekben, jelesül a múzeumokban dolgozó szakértők voltak azok, akik bizonyos fokig a hatósági jogköröket gyakorolták. Most ezt elvonják tőlük. Ahogyan Lezsák képviselő úr is mondta , ennek a szakmának a megnyugtatása, a szakma iránt tett gesztus volna az, ha... - ebben az esetben, elfogadom, nem egészen elegáns megoldás az, hogy az egyiket törvény hozza létre, a másikat miniszteri rendelet. Még egyszer mondom: ám emeljük be mind a há rmat a törvény szövegébe, én ez ellen nem emelek kifogást, de nem látom azt az esztétikai szempontot, hogy a törvényjavaslat három lába egyenszilárdságú legyen legitimitás szempontjából. Ezt az esztétikai szempontot messze nem látom azonos súlyúnak azzal a szemponttal, hogy itt, akárhogy is vesszük, a szakma művelőitől elvont hatáskört kíván a hivatal a régészet területén gyakorolni, és ennek a hatáskörelvonásának az ellensúlyozására hozzon létre egy olyan szakmai grémiumot, amely ezt tanácsokkal, netán fel ügyeleti jogkörrel segíti. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre kért szót Sasvári Szilárd képviselő úr, Fidesz. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, Szabó Zoltán hozzászólása még egyértelműbbé tette szám omra a dolgot, és talán jobban el tudom mondani, amit eddig szerettem volna. (17.10) Azt gondolom, hogy abból a megközelítésből, amit ő elmondott, a következőt tudom mondani: letisztul végre valami, aminek jó, hogy le kell tisztulnia. Vagyis: ami hatósági feladat, az hivatali feladattá válik; ami pedig az előkészítés dolga, az pedig a tanácsadó testületté válik. S ebből a szempontból nem keverednek a felelősségi viszonyok. Teljesen egyértelművé válik, hogy ami a szakmai előkészítéshez szükséges, az az ásata tási bizottságon, a műtárgyi bizottságon és más tanácsadó testületeken keresztül jelenik meg. A döntés, a döntéssel kapcsolatos felelősség pedig a hivatalé. És ez a hivatal hatóságként működik, a másik három testület pedig tanácsadó testületként működik. E z olyan elválasztás, ami - azt gondolom - a döntés és a felelősség szempontjából egyértelmű, és amely lehetővé teszi, hogy az a tudás, amelyik mind a hatóságnál és az azt megalapozó szakmai dolgokban, mind pedig az ásatási bizottságban, illetve más bizotts ágokban megvan, megmaradjon, és a döntésben szerepet kapjon. Eltérő szempontok vezérelnek egy szakmai szempontú döntést, és