Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 1 (213. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3972 tagjai, az igazgatóság tagjai, valamint az MNB egyéb alkalmazottai - egyszerűsítsék le úgy, hogy az MNB alkalmazottai. Miért javasolja ezt a képviselő úr? Azért, mert a monetáris tanács tagjai és az igazgatóság tagjai is az MNB alkalmazottai. E gyetértek a képviselő úrral, hogy ha azt a megoldást alkalmazzuk, amit önök javasolnak, akkor a szöveget így le kell egyszerűsíteni - ha azt alkalmazzuk. Mert a monetáris tanács tagjai ugyanolyan alkalmazottai az MNBnek, mint a portás. Ez az, amit a szaba d demokraták nem tartanak jónak, ez az, ami meggyengíti, aláássa az MNB függetlenségét, ez az, amit a Fidesz akar. Köszönöm szépen. (Béki Gabriella tapsol.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kovács Tibor úr, az MSZP képviselője. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én is erre szerettem volna felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy összekeverte a dolgokat, tehát ami mellett ő érvelt, az van most. Ezt akarja megvá ltoztatni ez a javaslat, amit már Bauer képviselő úr is teljes részletességgel kifejtett, hogy amennyiben egy munkavállaló alkalmazottja, tehát beosztottja az MNB elnökének, akkor sehol nincs ide leírva, hogy az MNB elnökének az utasításait nem kell figyel embe vennie a monetáris tanács tagjának. Még egyszer szeretnék utalni arra a dologra, hogy a munkáltatónak a munka törvénykönyve szerint is vannak bizonyos jogosítványai, amikkel nyilvánvalóan a munkáltató él is, ha annak szükségét látja. Ajánlanám tehát a képviselő úrnak, hogy az érveit próbálja úgy sorba rakni, hogy vagy a mellett a javaslat mellett érveljen, ami most van, amire mi is javaslatot teszünk, hogy maradjon a jelenlegi helyzet, vagy pedig próbálja úgy felsorakoztatni az érveket, hogy amellett é rveljen, ami a kormány javaslata, de itt a kettő keveredése hangzott el, és úgy gondolom, hogy nem egyezik a kormánypárti többség véleményével az ön által kifejtett álláspont. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik H orváth János úr, a Fidesz képviselője. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Hálás vagyok képviselőtársaimnak, hogy a logikai összefüggéseimre vigyázni kívá nnak, tessenek azonban megengedni nekem: az ellenvetésekben volt logikai hiány. Nevezetesen, azt mondtam - és ismétlem , hogy nem alárendeltje a monetáris tanács tagja a monetáris tanács elnökének. Az, hogy munkaviszonyban áll az intézménnyel, természetes . Onnan kapja a fizetését azért a munkáért, amit elvégez. Az azonban nem áll, tisztelt képviselő urak, hogy beosztottja a monetáris tanács tagja az elnöknek és hogy tőle utasításokat fogad el. Ilyen nincs! Ha így tetszik gondolni, akkor érdemes visszavenni és újból átgondolni az intézmény struktúráját és szerepét. A Magyar Nemzeti Bank mint intézmény, annak az igazgatósága egy másik jogi személy, egy másik intézmény, és az igazgatósági tagok - az elnökkel - a Magyar Nemzeti Bank igazgatását, adminisztrációj át végrehajtandó tevékenykednek. Az összefüggés az igazgatósági tag és az elnök között, a monetáris tanács, a Nemzeti Bank elnöke és a monetáris tanács tagjai között nagyon, de nagyon különbözik. Ezt kívántam elmondani. Ha nem sikerült, akkor remélem, hogy most tisztázódott, mert ez a dolog lényege. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom.