Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 30 (211. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. január 1. és december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló; valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DÖGEI IMRE (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP):
3756 Nyilván egy fiatal gyereknek, pláne aki első osztályos, vagy 1415 éves már - mert túlkorosak , nem használ. Ez egy dolog, de ez is hozzátartozik. Ezt nem rosszindulatból m ondtam, ez a valóság. Egy óriási hiba volt az elmúlt ciklusban. Ott, azon a környéken volt egy csodálatosan működő baromfifeldolgozó vállalat, ahol munkahelyteremtés volt - nem csak Törökszentmiklóson ; ahol körülbelül ezer főt számlál a cigányság, abból 300 vagy 400 ott dolgozott. Aki ezt nem hiszi el, jöjjön el, szívesen rendelkezésére állok, és elmegyünk, megnézi azt a munkahelyet. Legalább háromszor annyi egyént érintett, tehát szinte kenyeret adott azoknak a kisebbségieknek. Azok örömmel dolgoztak, m ert dolgozni akartak. Az, hogy keveredett a gondolatuk tíz év alatt, vagy az alatt a háromnégy év alatt, amíg ez megszűnt, más dolog. Gyanús körülmények között adták el azt a baromfifeldolgozó vállalatot, le is szerelték a gépsort, és a hírek szerint tal án valahova Ukrajnába került, mert a debreceni Hajdú Bt. rátette a kezét. Akkor ezt úgy aposztrofáltam, hogy hazaárulás történt Törökszentmiklóson, mert nemcsak a törökszentmiklósi etnikai kisebbségektől vették el a kenyeret, hanem a környező településekét ől is: Kengyel, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszabő, Tiszabura, Tiszagyenda. Ha ezeket a városokat, falvakat, községeket említem, aki oda eljön, az lehet, hogy elgondolkozik, hogy milyen helyzet van Baranyában, SzabolcsSzatmárban, és milyen helyzet van ott, a Tisza mellékén, Tiszabő, Tiszabura környékén. Azt hiszem, ha kocsival bemegy például Tiszabőre, alig győz hirtelen rükvercet kapcsolni, hogy kimenjen. Akkor több mint 1012 településről oda bejártak dolgozni, plusz a törökszentmiklósiak. Tehát azt mondt am a biztos úr tájékoztatóján, hogy azokat a segélyeket, a normatív támogatásokat, amit kapnak az etnikai kisebbségek, ami (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 230 ezer - most már lejjebb vették, de még ez is jelentős összeg , valahogy munkahelyteremtésre kellene fordítani. Mert higgyék el, hogy lehet a cigány emberekkel úgymond borozdolni - egy régi szót mondtam , de (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megértik azt, hogy szükség van rájuk, őnélkü lük nincs Magyarország, őnélkülük nem tudunk bemenni az EUba. Ez fennállt akkor is, fennáll most is, és nagy hibát követünk el, ha ezt elhallgatjuk. Nagy tisztelettel kérem, és a biztos úr felhívta a figyelmet és megragadta - azonnal befejezem... ELNÖK (G yimóthy Géza) : Képviselő úr, tessék befejezni! DÖGEI IMRE (FKGP) : Az EUcsatlakozásnál van egy ilyen szankció. Lehetnee erre az EUtól segélyt kapni? Ha ez létezik, akkor már tegnap fogjuk meg ezt a lehetőséget, mert foglalkoztatni kell ezeket az embereke t, akkor egyenlő partnerek leszünk. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen. Megadom a szót felszólalásra Balogh László képviselő úrnak, MSZP. DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fölte hetőleg az általam elmondandók stílusban egy kicsit eltérnek az előzőekben elhangzottaktól, de ezt vállalom. A nemzetiségi és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolója a Magyarországon élő kisebbségek társadalmi helyzetének pontos lenyo matát adja. Bemutatja a leglényegesebb problémákat és a helyzetükkel összefüggő kritikus, megválaszolásra váró kérdéseket. A beszámolóban szereplő vizsgálatai objektívek, pártatlanságot mutatnak. Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy a hazánkban élő kiseb bségek bizalommal vannak az országgyűlési biztos személye és hivatala iránt.