Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Horn Gábor (SZDSZ) - az oktatási miniszterhez - "XXI. századi iskolák, XIX. századi feltételek" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár:
3565 önkormányzatoktól, hogy oldják meg ezt a problémát mint iskolafenntartók, miközben egykét milliár d forintot, idén 2,1 milliárd forint, jövőre 3 milliárd forint körüli összeget kívánnak rendelkezésre állítani az ennek sokszorosát jelentő feladat végrehajtására. Ennek megfelelően, azt gondolom, biztosra mondható, hogy nem történhet meg, nem fog megtörté nni az eszközjegyzékben szereplő eszközök odajuttatása az iskolákba, tehát 2003tól vagy törvénytelen állapotok lesznek a magyar közoktatásban, vagy az akkori kormányzatnak kell tűzoltó jelleggel ezt a problémát megoldani. Ezek alapján kérdezem öntől, álla mtitkár úr: szándékában álle a kormánynak a körülbelül szintén 200 milliárdnyi többletbevételből - ami az infláció tudatos alátervezésének következtében az önök rendelkezésére áll - legalább részben ezt a feladatot az elkövetkezőkben, akár a költségvetés módosításával finanszírozni? A másik kérdésem, hogy milyen egyéb lépéseket kívánnak tenni az elkövetkező szűk egy évben, amely a 2003as bombát valamilyen módon kezeli, és nem hárítja a teljes felelősséget az egyébként az infláció szempontjából teljesen há trányos helyzetbe kerülő önkormányzatokra. Köszönöm. Várom válaszát. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megadnám a szót államtitkár úrnak, egy kérdést kell föltennem, ugyanis a képviselő úr jelentőse n eltért az interpellációs szövegtől mind a kifejtő részt illetően, mind pedig a kérdést illetően. Ezért a Házszabály szerint meg kell kérdezem önt, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Pálinkás József: Igen.) Kíván válaszolni, ezért az államtit kár urat illeti a szó. (16.30) DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációs kérdésből azt állapítom meg, hogy a képviselő úr vagy nem járt mostanában magyar oktatá si intézményben, vagy fogalma sincs arról, hogy milyenek voltak a XIX. századi viszonyok az oktatási intézményben. Az interpellációs kérdése úgy kezdődik, hogy "a szándékosan alultervezett költségvetés" - nincs ilyen, képviselő úr! Nincs szándékosan alulte rvezett költségvetés. Azt pedig, hogy a költségvetés esetleges többletbevételéből fordítunke a magyar iskolák helyzetének javítására, a magyar iskolák eszközállományának fejlesztésére, majd eldöntjük akkor, hogy ha kiderült, vane a költségvetésnek többle tbevétele, olyan többletbevétele, amelyet erre fordíthatunk. Képviselő úr, két részre választjuk ezt a kérdést. Az egyik az iskolák ingatlanállománya, épületállománya. Magyarországon valóban vannak olyan iskolák, amelyek méltatlan körülmények közö tt dolgoznak, méltatlanok a XXI. századi viszonyokhoz. Sok iskola újjáépült, sok iskolát felújítottunk az elmúlt időszakban. A címzett támogatásokból, céltámogatásokból számos iskola felújítása megtörtént. Ez valóban az önkormányzatok feladata, az önkormán yzatok pályázati pénzekből ezeknek a felújításoknak jó részét megtették. Itt a törvényi keretek megteremtése a minisztérium feladata, például azoknak az építési szabályoknak az összefoglalása, hogy milyennek kell lennie egészségügyi, oktatási szempontból e gy oktatási intézménynek. Egy másik kérdés az eszközállomány kérdése. A képviselő úr úgy tette fel a kérdést, hogy mit tervezünk a 2003as bombával. Képviselő úr, nincs semmiféle 2003as bomba. A magyar közoktatási intézményekben rendben folyik ma is az ok tatás, folyik az eszközállomány megújítása. És ha lesz néhány iskola Magyarországon 2003ban, amelyikben nincs meg a kellő számú földgömb vagy bagoly (Derültség és szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) , azt gondolom, ettől nem fog megállni az oktatá s a magyar oktatási intézményekben, és semmiféle bomba nincs ebben az értelemben.