Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 11 (208. szám) - "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása" című politikai vita - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
3379 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is hadd kezdjem azzal, hogy Hegyi Gyula képviselőtársam önmagával keveredett ellentmondásba. Ha keményebben akarunk fogalmazni, akkor önmagát leplezte le, hiszen a második idézet telj esen másról szólt, mint amit először mondott. A második idézetben benne volt az, kedves képviselőtársam, hogy a felhalmozott tudás is például a polgárság egyik ismertetőjele lehet, és úgy gondolom, hogy már csak az, aki írniolvasni tud, egyértelműen valam iféle tudással rendelkezik, sőt ellenzéki képviselőtársaim sem vitatták, hogy a szegénység felszámolásának egyik legfontosabb lehetősége éppen a tanulásban rejlik. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen túl valóban úgy gondolom, hogy komoly különbség van a jobbkö zép és az előző kormány szociálpolitikája között. Hegyi Gyula szavaival: nyugdíjasoknak, szegényeknek, diákoknak, munkavállalóknak, azt hiszem, egyértelműen kedvezőbb az a fajta szociálpolitika, amit ez a kormány folytat. Elég csak megnézni a statisztikáka t: mi történt például a nyugdíjasokkal az előző négy évben, és hogyan változtak a nyugdíjak ebben az évben? Persze, lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársam, hogy más volt a gazdasági helyzet, de az az igazság, hogy ha mondjuk, a GDPnövekedéssel vetjük össze, azzal állítjuk arányba azt a nyugdíjcsökkenést, a nyugdíjnak azt az értékcsökkenését, ami az önök kormányzása alatt bekövetkezett, meg a mostani GDPnövekedéssel állítjuk arányba a nyugdíjak növekedését, ezzel korrigáljuk, akkor is teljesen egyérte lműen látszik a különbség. De filozófiai különbség is van. Az előző kormány a segélyezésben látta a szegények felemelésének egyetlen lehetőségét, és valóban a legszegényebb rétegekre koncentrálva próbált valamiféle segélyezési rendszert kialakítani. Mi ebb en nem hiszünk. Legalább három fontos problémát látunk pusztán a segélyezéssel kapcsolatban: egyrészt visszafogja a gazdaságot, hiszen abban teszi érdekeltté az embereket, hogy ne dolgozzanak többet, hiszen ha a család egy főre jutó jövedelme véletlenül át lépi a 15 500 forintot, abban a pillanatban elesik a családi pótléktól; vagy a feketegazdaság irányába irányítja a jövedelmeket, hogy rejtse el, és akkor még az állami támogatásokra is igényt tarthat. Ráadásul még társadalmi feszültségeket is gerjeszt, his zen a társadalom egyes rétegei azt élik meg, hogy bizony egyes rétegek kerülőutakon részesülnek azokból a javakból, amelyeket ők megtermeltek. (14.30) Én azt gondolom, hogy a két társadalomfilozófia között a különbséget nagyon jól szimbolizálja az a vita, ami a családi pótlék iskoláztatási támogatása környékén lezajlott. Az ellenzék azt mondta, hogy ne alakítsuk a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá, mert azok a szerencsétlen gyerekek, ahol a szülők nem járatják iskolába a gyermekeket, elesnek a csal ádi pótléktól, és ebből milyen problémák lesznek. A kormánypártok, a koalíció azt mondta, hogy nem megoldás, ha a gyermeket 18 éves koráig segélyezzük, és ez alatt elvégzi a harmadik vagy negyedik osztályt, hiszen iskolába se kellett járnia, mert utána ez a gyermek miből tud megélni. Meg tud élni továbbra is segélyekből, vagy meg tud élni lopásból, rablásból - egyáltalán nem megoldás ilyen módon a segélyezés. De ugyanezt a vitát folytattuk le, mondjuk, az önkényes lakásfoglalók esetében is. Az ellenzéki pad sorokból többen felháborodtak, hogy azokat, akik feltörtek egy lakást, és önkényesen elfoglalták, nemcsak bírósági úton, hanem ennél rövidebb úton is ki lehetett lakoltatni. Mi azt mondjuk, hogy azok a megoldási módok, amelyeket ellenzéki képviselőtársaink felvetettek, nem megoldások a szegénységre. A tanulásra ösztönzés, a munkára ösztönzés az elsődleges feladat, hiszen hosszú távon csak a tanulással és a munkával lehet kitörni a szegénységből. Átmenetileg szükség van a segélyezésre, ezt nem vitatja senki, de az igazi kitörési pontot nem ez jelenti. A tanulás, az én szakterületem ebből kifolyólag különösen fontos. S ha megnézzük, hogy milyen folyamatok történtek a rendszerváltás óta a magyar társadalomban, mondjuk, az oktatás területén, akkor egy különösen szomorú statisztika az,
