Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 11 (208. szám) - "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
3363 ÉszakMagyarországról, KeletMagyarországról származnak, és a problémák súlyát rendkívül precízen jelzik. A munkanélküliséget szokta emlegetni a kormány dicséretes módon, hogy 6,5 százalék körüli országos átlagban, ez Borsod megyé ben 20,5 százalék, és a keletmagyarországi régiókban pedig 17,5 százalék. Megjegyzem, ez 1 százalékkal magasabb, mint 1997ben volt. A nettó jövedelem az elmúlt évben 1,5 százalékkal emelkedett országos szinten, ez Borsod megyében mínusz 1 százalék. És né hány adat ahhoz, amit már a képviselőtársam is emlegetett: miközben az országban az elmúlt évben 12 százalékkal nőtt az új lakások száma, addig Borsod megyében ez 28 százalékkal csökkent, az ország egyik legnagyobb megyéjében mindössze 940 darab lakás épül t. Ezek az adatok mutatják, hogy milyen mértékben torzít az a tükör, amelyet a Fidesz a társadalom elé tart. És el kell mondanom önöknek, hogy sajnálatos módon az ezekben a régiókban élő állampolgáraink a rendszerváltozást nem a lehetőségeik kiszélesedéséb en és az esélyeik növekedésében, hanem pontosan az ellenkezőjében élik meg. Az is mondható, hogy mindenki vesztes, aki a rendszerváltástól egy igazságosabb, humánusabb társadalmat várt, és nem azt kapta. És az lehet a sikeres, akinek esélyei vannak, és aki knek nincsenek esélyeik sem, azok a vesztesek közé tartoznak. Kinek vannak esélyei a mi véleményünk szerint, különösen a hátrányos helyzetű régiókban? Annak vannak esélyei, akinek esélye van arra, hogy jól fizető állást kaphat, jól fizető állást talál. Teh át a munkahelyteremtés kulcskérdés, nemcsak a leszakadó régiókban, hanem az egész országban. Természetes dolog, hogy ezek az emberek élni akarnak, munkát akarnak saját maguknak, és nem pedig segélyekből akarnak élni. Bebizonyosodott, hogy a felzárkóztatás, a válságkezelés tisztán piacgazdasági eszközökkel és módszerekkel nem valósítható meg. Európai példák sokasága igazolja, hogy a felzárkóztatás egyik évről a másikra nem valósítható meg. 1015 éves, hosszú távú folyamatokról van szó, amelyeket következetes en kell végrehajtani. Különösen igaz ez akkor, amikor a gazdasági átalakulás és a gazdaság fejlődése megteremti az ehhez szükséges forrásokat; érthetetlen, hogy a kormány miért nem ezt az utat követi. Hivatkozások történnek arra, hogy: de hát mit akartok, épül az M3as autópálya is?! Igen, szükséges, de nem elégséges feltétel. Ott van a Széchenyiterv; csak bebizonyosodott a Széchenyitervről, hogy ez nem jelent többet a hátrányos helyzetű régiókban, mint az előző időszak lehetőségei, hanem - éppen a hátrán yos helyzetből adódóan - kevesebbet jelent, tehát nem megfelelő megoldás a felzárkóztatásra. Mit kell még ahhoz tenni a véleményünk szerint, hogy az esélyek növekedjenek? Például azt, hogy hagyni kell élni azokat, akik önmaguktól is fejlődni képesek, akarn ak is fejlődni, tudnak is fejlődni, és nem kell őket akadályozni ebben. Mert az Európai Unióra is jellemző az, hogy vannak fejlesztési centrumok, amelyek húzóerők egyegy térség, egyegy körzet számára. Szükséges a decentralizált intézményrendszer, a decen tralizált források, amelyekről ott helyben tudnak a leghatékonyabban és a legjobban dönteni. Iszonyatos felelőssége a kormánynak az, hogy a hátrányos helyzetű térségek ne ismételten kudarcként éljék meg az európai csatlakozást, ugyanúgy, mint a rendszervál tás időszakát. Ezek a térségek újabb kudarcot nem tudnak elviselni. Az idő rövidsége miatt még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: ezen térségek hátrányos helyzetéből adódóan az egyik legfontosabb területre, az oktatásra nem jut elegendő forrás, ne m jut elegendő forrás azért, mert a források a szociálpolitikára fordítódnak, és egyéb eszközökre nem jut megfelelő pénz. Sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt, de zárásként szeretném mint kereszténydemokrata ember figyelmét felhívni III. Leó pápa encikl ikájára, aki ezt mondja: "Az államnak különös gondoskodást kell tanúsítania a gyengékkel, a szegényekkel szemben. A gazdagok osztályának, mely önmagában elég erős, kevésbé van szüksége az állam védelmére. A munkásosztály, amelynek nincsen saját támasza, mi ndenekelőtt az állam védelmére szorul." Mi azt akarjuk, hogy Magyarország valóságosan mindannyiunké legyen.
