Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 11 (208. szám) - "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása" című politikai vita - IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3360 (Dr. Szabó Erikát a jegyzői székben Németh Zsolt váltja fel.) IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Köszönöm a szót. Amikor szegénységről és annak a kezeléséről, az elszegényedés megállításáról beszélünk, akkor elsősorban a legszegényebbeket, az ő sorsukat kell szemügyre vennünk, hiszen az ő életminőségük változásában lehet leginkább lemérni a szándékok őszinteségét vagy hatékonyságát. Két csoportot szeretnék megemlíteni a legszegényebbek közül: az egyik a hajlé ktalanok csoportja, a másik pedig a roma lakosság, akikről hallom, államtitkár asszony szólt a vitanap elején. Sajnos, az ő felszólalását nem hallottam. A harmadik dolog, amire, ha marad időm, néhány szót tartogatnék, az a szegények megítélése és az a hang ulat, az a légkör, amiben szegénységüket át kell élniük. Amikor a hajléktalanokra gondolok, akkor azt kell aláhúznom, hogy azok a csoportok, amelyek arra kényszerülnek, hogy ebben az embertelen létformában éljék az életüket, valóságos kormányzati akarattal kimozdíthatók lennének ebből a helyzetből. Az egyik, hogy igen nagy számban vannak köztük öregek, elmebetegek, nincs elég szociális otthon, nincs elég elmeszociális otthon, nincs kellő elképzelés - különösen az elmebetegek kezelésére. Semmiképpen nem kell ene ezeknek a csoportoknak a hajléktalanok közt lenni, hajléktalanoknak sem kellene egy csoportot alkotniuk. Ez a harmadik dolog, hogy a szociális lakások építése nem ezt a kört érinti. A valódi szociális lakás az a hely, ahol belátjuk, hogy az ott élők ne m képesek a közüzemi díjakat fizetni. Nagyon sokszor elmondtam, de most ismét megismétlem: ha teljes egészében minden költségüket vállalná az állam a szociális lakásban élőknek, akkor is kevesebb összegbe kerülne a fenntartásuk, mint más intézményekben. Te rmészetes dolog persze, hogy egy ilyen helyzet nem ösztönözne továbbmozdulásra, és feltétlenül fontos lenne, hogy ne csak lakáshoz jussanak, hanem olyan munkahelyhez, ahol megfelelő kereset birtokában önmagukról gondoskodni tudnának. Ezek a munkahelyek azo nban nincsenek ma ebben a társadalomban, azok a rehabilitációs munkák pedig valójában csak valamilyen értelmes elfoglaltság felé terelik az érintettek figyelmét, arra nem alkalmasak, hogy megfelelően fenntartsák őket. (13.00) A másik csoporttal kapcsolatba n csak egyetlen élményről hadd szóljak. Nem tudom, rajtam kívül és az ott lévő képviselőkön kívül valaki ismerie az ózdi cigánytelepeket. (Szilágyiné dr. Szemkeő Judit bólint.) Körülbelül 12 ezer roma él abban a nagyon szegény városban, közülük körülbelül 300nak van munkahelye, és ez sem mind állandó munkahely. Körülbelül 3 ezren közülük - csecsemőtől aggastyánig - a semmiből élnek, nem tudni, hogy mire számíthatnak. A harmadik dolog, amiről szólni szeretnék a maradék időmben, az az, hogy a nyomorúság és a szegénység is elviselhetőbb, és senki sem szeret ebben a helyzetben élni, nem lehet azt mondani, hogy a passzív életforma - ahogy a kormány anyaga nevezi ezt a létformát - bárkit arra ösztönözne, hogy maradjon ebben a helyzetben; tehát akkor, amikor fiat aloknak külön gimnáziumban vagy immár külön általános iskolában kell tanulniuk, amikor napi szinten lehet tapasztalni gyűlöletbeszédet, és ennek nyomán megindul az elvándorlás az országból, és amikor azok az országok, amelyek befogadják ezeket az embereket , sok esetben arra a következtetésre jutnak, hogy csakugyan, a napi, gyakran hallott megalázás és gyűlöletbeszéd alkalmas arra, hogy ők rosszul érezzék magukat hazájukban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , akkor mégis azt k ell mondanunk, hogy ezen bizony változtatni kellene. (Az elnök folyamatosan csenget.) Bizony nem lenne szabad felelőssé tenni a szegényeket saját sorsukért, hanem bátorítani kellene őket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a rendelkezésre álló időkeret.
