Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 11 (208. szám) - "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HORVÁTH BÉLA (FKGP):
3352 venni ezeket a kedvezményeket. Holott ha lenne némi szociális érzék, azt a kérdést is feltehették volna, hogy a mai, személyre szabott adórendszer szerencsére nem érinti a gyermekes cs aládok 55 százalékát. De vajon a maradék 45 százaléktól nem vone el igazságtalanul, az arányos közteherviselés elvével szembenállva jövedelmeket? Ismerve a gyermekek létszükségleteit, ennél lényegesen kisebb az adókedvezmény mértéke, azaz még ma is túladó ztatottak a gyermekesek. Paradox módon az 55 százalékos adóvisszatérítéskihasználtsági kör ebben a családtípusban nem a kudarc jelzőszáma, hanem igenis a sikeré. A mai jövedelemelosztási viszonyokat ismerve akkor lesz arányos a közteherviselés, ha a három- és többgyermekes családoknak már a 7580 százaléka nem tudja kihasználni az adókedvezmény lehetőségét. Akkor majd nem háborogni kell azon, hogy az ilyen családok 7580 százaléka nem kapja vissza azt az adót, amit be sem fizetett, hanem örülni kell annak, hogy a több gyermeket nevelők 7580 százalékát nem bünteti gyermekvállalásuk miatt az adórendszer. (Révész Máriusz tapsol.) A családosokat sújtó vagy védő adópolitika kulcskérdése a mai szegénység elleni küzdelemnek. Az eddigi kormányzati intézkedések sik erét egyértelműen igazolják a 2000. évi, a jövedelmi szakadék mérséklődését tanúsító adatok. (12.20) Tisztelt Ház! A továbbiakban nagyon röviden a segélyezési politikáról kívánok még szólni. A szociális ellátások területén már egy évtizede tartóssá váltak a szociális ellátás alapelveiben fennálló véleménykülönbségek. Amíg a jelenlegi kormánypártok a saját erőből történő kiemelkedés szándékát kívánják erősíteni a szociális ellátások folyósítása terén, azaz az aktív szociálpolitika elvét vallják, addig a szoc ialista és a szabad demokrata pártok a passzív szociális ellátások hívei. Megfogalmazásuk szerint automatikusan járnak a rászorulóknak a szociális ellátások, függetlenül attól, hogy miért váltak rászorulóvá, és miért nem iparkodnak helyzetük megváltoztatás án. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről benyújtott törvényjavaslat vitája során úgy tűnt, hogy a kormányzat az ellenzéki támadások hatására felhagy a foglalkoztatáspolitika területén az aktív eszközök szorgalmazásával. Erre utalt az is , hogy kezdetben befagyasztotta, még az inflációval sem növelte a közmunkaprogramok költségvetési támogatását. Kemény vitákat követően a passzív segélyezés visszaállítását indítványozók kisebbségbe kerültek, azaz folytatódik az 1998tól datálható aktív szo ciálpolitika. A vitákon többször elhangzott, hogy a passzív segélyezés szegénységi csapdához vezet. Azok a társadalmi csoportok ugyanis, amelyekben a szociális segélyekből élő személyek dominálnak, nem érdekeltek abban, hogy saját maguk biztosítsák megélhe tésük forrását, mert ezzel elveszítenék a segélyre való jogosultságukat. Emellett meggyengülne a feketegazdaságban történő részvételi lehetőségük is. Igenis kell bizonyos törvényhozói kényszer és késztetés, hogy ne váljon példa értékűvé ez az életfelfogás. A legszegényebb rétegek leszakadásának megakadályozására a kormányfő szerint csakis a munkalehetőségek növelése alkalmas. Véleménye szerint nem lehet egymilliós, sem félmilliós tömeget segélyekből fenntartani. A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal a kor mányzati céllal, hogy 34 százalékra kell és lehet leszorítani a munkanélküliséget. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Horváth Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője . HORVÁTH BÉLA (FKGP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, Lezsák Sándor képviselőtársunk beszéde, különösen az első része rendkívüli jelentőségű volt, hiszen rávilágított arra, hogy a szegénység nem napjaink fogalma, hanem a szegénység megtalálha tó volt a KádárGrószkorszakban is. Itt vissza szeretnék utalni néhai képviselőtársunkra, az SZDSZes Solt Ottiliára, aki ha ma élne, el tudná mondani, hogy 1990 előtt az úgynevezett ellenzék vagy legalábbis az akkori rendszer szemében
