Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 10 (207. szám) - A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BARÁTH ETELE (MSZP):
3225 építkező folyamat. De ha egysze r leírják, hogy valami nagyon rossz, és súlyos aggodalomra ad okot, mert ezt írják, kérem elővenni, megvizsgálni, intézkedni, behozni a parlament elé, kérni a döntést, és előremenni. Ez nem kizárólag egy kormánynak a szégyene, ez az ország fejlődési folyam atának a jelentős akadálya lehet. Ez egy nagyon fontos dolog. Éppen ezért, én azt gondolom, ebben az országgyűlési határozatban úgy, ahogy van, hibás - ezt előzetesen már más formában elmondtam - az 5. pontban megjelenő, és azt kell mondanom, hogy számomra teljesen megfoghatatlan mondat, hogy a soron következő módosítása annak a bizonyos XXI. számú törvénynek. Nem tudom, hogy ki milyen módon akarja ezt módosítani. (Dr. Világosi Gábort a jegyzői székben Kocsi László váltja fel.) Itt az ajánlatom, kérem előve nni a törvényt, megnézni, hogy az itt elhangzott kritikák alapján az országjelentésnek melyik elemeit kellene módosítani - tudom fejből mondani egyébként, hogy mit, például az állami szervek részvétele a területfejlesztési tanácsokban, például nagyon kevés közvetlen területi forrás , be kell tenni ebbe a törvénymódosításba, és akár a jövő hónapban be lehet hozni, mert annyira világosak ezek az ellentmondások pillanatnyilag. És akkor azt mondom, hogy van értelme a soron következő módosításnak. Annak is voln a értelme, hogy az országgyűlési határozat ezt a feladatot kiadja, hogy miért kell módosítani a törvényt. De csak egyszerűen leírni, hogy a soron következő módosítása, ez egyszerűen abszurd! Van egy másik nagyon jelentős hiányossága, kérem szépen, a jelent ésnek, illetve a jelentésből készült országgyűlési határozatnak, nevezetesen az, amire nagyon röviden már valaki utalt, ez a magyarországi tervezésistatisztikai régiók lehatárolása. Az országgyűlési határozat kőkeményen előírja, hogy 2000. december 31éig ennek a felülvizsgálatát el kell végezni, és erről a parlamentnek be kell számolni. Egyetlenegy szó erről a dologról nincs, nem írjuk le itt az országgyűlési határozatban, hogy ennek a dolognak mije van és hogyan van, egy előrehozott törvényben történő rö gzítés rendkívüli nehézségeket jelent. Kérem elővenni az Európai Unió országjelentését - nekem biztos nem hisznek a tisztelt kormánypárti képviselők , leírja benne a körzete hatásával kapcsolatos alapvető kérdéseit; meg kell vizsgálni. Nem igaz az, ami Bu dapesttel kapcsolatban elhangzik, és óriási anyagi, gazdasági, társadalmi veszélyeket hordoz magában. Kérem szépen, egy kicsit el kellene mélyedni elméletileg abban, hogy szabade támadnunk, és ha igen, miben kellene elkezdeni támadni Budapestet és ezt a f ajta koncentrációt. Ha egy korszerű gondolatmenetben készülne a jelentés felülvizsgálata, tehát az azóta eltelt időszak politikai, szakmai és egyéb más dolgait figyelembe venné, akkor említést tenne önálló fejezetben a globalizáció folyamatáról, megvizsgál ná, hogy mi folyik Európában és a világban, és rájönne, hogy a globalizáció egy abszolút koncentrációs folyamat, tőke, tudomány, technika, technológia, és így tovább, adott esetben, hogy Magyarország versenyképessége - ez egy olyan fogalom, ami sehol nincs meghatározva, hogy versenyképesség, pedig az ország leglényegesebb eleme - érdekében ez a koncentráció elengedhetetlen. Nem lebontani kell valamit, hanem a dolgok megtartása, erősítése mellett, hozzáviszonyítva a többit kell fejleszteni és javítani. Ennek egészen más eszköze van, mint a lebontásból próbáló kibontakozás. Az 1960as évek végén, az 1970es évek elején, 1985ben megszülettek azok a határozatok, amelyek adott esetben a tudomány, a kultúra, az oktatás decentralizációjáról szóltak. Kérem szépen, ennek ellenére a koncentráció folyamata haladt tovább; hadd ne beszéljek arról, hogy mi történt a felsőoktatásban végül is az univerzitások és mások létrehozásával, egyfajta koncentráció jön létre, akár akarjuk, akár nem, a világ ebbe az irányba megy. Ha v iszont ezt politikainak elfogadjuk, akkor elképzelhető, hogy a Nyíregyháza és Budapest között megépítendő autópálya a koncentrációt segíti elő, és a koncentrációnak nagyon pozitív együvé tartozást kifejező jelenségi oka és magyarázata is van. Tehát nem vol na szabad ezekről a kérdésekről felületesen és nagyon blöffösen beszélni. A másik dolog, ami abszolút módon hiányzik, és ez hiányzik az egészből, hiába mondjuk büszkén, és ma már, komolyan mondom, a kis csecsemők az anyatejjel magukba szívják a Széchenyit ervről szóló mindenfajta füzetet, híradást, azt a dicshimnuszt, hogy hány vállalatnál