Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 10 (207. szám) - A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - BALLA GYÖRGY, a gazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BALLA GYÖRGY, a gazdasági bizottság előadója:
3216 Akkor a gazdasági bizottság előadójának, Balla György úrnak adom meg a szót. Tessék, képviselő úr! BALLA GYÖRGY , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államt itkár Úr! A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló jelentést, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatot 15 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett javasolta a gazdasági bizottság általános vitára alkalmasnak. A gazdasági bizottság annak tudatában hozta meg határozatát, hogy a jelentés nem tartalmazza a régiók behatárolásával kapcsolatos információkat. A határ menti együttműködés sel kapcsolatos elemzés részben szerepel, de pontos és részletes elemzése nem tudott ebben a jelentésben megtörténni, hiszen a területi folyamatok ezen a területen egyrészt lassan változnak, másrészt az európai integrációs folyamatok határozzák meg döntően . A jelentés az országos területfejlesztési koncepcióban megfogalmazott fő stratégiai célok, valamint az ágazati fejlesztési prioritások érvényesülésének helyzetét tekinti át, és javaslatokat tesz a legfontosabb intézkedésekre. Az országgyűlési jelentés m elléklete bemutatja a gazdasági és társadalmi folyamatokat ágazat szerint, továbbá a környezeti állapotváltozást, a műszaki infrastruktúra területi alakulását, valamint a területfejlesztési intézményrendszer változását. Különösen érdekes a gazdasági és tár sadalmi térszerkezetet közvetlenül alakító célok között a Budapest központú térszerkezet oldásával kapcsolatos elemzés. Rendkívül sok változás történt az áttekintett időszak alatt ebben a kérdéskörben, de az eredmények összegzése azt mutatja, hogy struktúr ájában változott ugyan, de a főváros súlya és hatása a térszerkezetre inkább növekedett. A területi információs rendszer országos szintjének kialakítása és adatfeltöltése kiemelt fontossággal bír, hiszen a területfejlesztés eszközeit enélkül lehetetlen hat ékonyan kihasználni. Gondoljunk csak a Phareprogramok iránt támasztott követelményekre vagy a vállalkozási övezetek egyedi feladatainak... (A mikrofonja recseg.) Már délelőtt sem működött a mikrofon. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tessék megvá rni a mozgatható mikrofont! Hosszú a hét még a technikának is, barátaim! BALLA GYÖRGY , a gazdasági bizottság előadója : (Hordozható mikrofonba:) Köszönöm szépen, elnök úr. Már délelőtt is volt ilyen probléma a mikrofonnal, úgyhogy ez nem új keletű. Nos, az információs rendszerről beszéltem, és ezen információs rendszerrel is nagyon szigorúan bánik az idő. Tudjuk, hogy az adatvédelem kérdésétől a közérdekű adat fogalmának meghatározásáig, a korszerű szoftverek folyamatos rendelkezésre állásáig nagyon sok aktu ális feladatot ad nap mint nap. Talán a legnehezebb munka ezen a téren a felhasználók felkészítése a rendszer igénybevételére. A területfejlesztési programok közül kiemelendők a regionális Phareprogramok, amelyek 1992 óta a nemzeti Phareprogram részeként , motorként működnek a területfejlesztés jogi és intézményi hátterének kialakításában. A területfejlesztési Phareprogramok forrásai az addicionalitás és a forráskoordináció elvének megfelelően egyre növekvő mértékben egészülnek ki a hazai társfinanszírozá si programokkal is. Az első regionális szintű kormányzati beavatkozási csomag az Alföldre készült, amely elsősorban ökológiai, környezetvédelmi problémák enyhítésére helyezte a hangsúlyt. Megállapítható a teljes anyag áttekintése után, hogy hazánk e legnag yobb tájegysége jogosan kapta elsőként e kiemelést.