Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 10 (207. szám) - A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BARÁTH ETELE, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3211 megismerték az anyagot. Továbbá a területfejlesztési politika érvényesülésének vizsgálata, ahol erre lehetőség nyílott, már a '99., illetve a 2000. évi adatokat is számításba vette. A vizsgálat területi szintjei általában a megyék - egyes témák esetében, ahol megyei adatok álltak csak rendelkezésre , a megyén túl települési szintű adatok is megismerhetőek voltak, valamint agglomerációs szintekre szorítkozott. A statisztikai kistérség eket illetően: mint agglomerációs lépték, ritkán került a vizsgálat fókuszába. Ahogy államtitkár úr ismertette, hangsúlyozni szeretném, hogy a célok tekintetében igen fontos szerepet kapott a területi egyenlőtlenségek mérséklésére tett intézkedések sorozat a, az erősen egyközpontú térszerkezet oldása, az innováció térbeli elterjesztése, elterjedése, a természeti állapot és minőségének védelme, továbbá a nemzetközi integráció elősegítése. Megállapította a bizottság, hogy egyértelműen csak hosszabb időtávban é rtékelhetőek azok az adatok, amelyek két év elmúltával csak néhány területen mutattak szignifikáns eltérést. Az is elhangzott a bizottság ülésén, amelyre érdemes mindannyiunknak odafigyelni, hogy néhány területen kiegészítő tájékoztatást kért a kormánytól a bizottság. (16.00) Elsősorban a középmagyarországi régió lehatárolásával kapcsolatosan különböző információk jutottak a birtokunkba. Megnyugtató, hogy az európai uniós csatlakozás tárgyalásai során a középmagyarországi régióval és általában a lehatárol ásokkal kapcsolatban semmi olyan veszély nem fenyegeti Magyarországot, amely a társulást vagy egyáltalán az előcsatlakozást, majd később, a csatlakozást követően bármelyik térségre nézve is kedvezőtlen hatásokkal járna, annak fejlettsége vagy fejletlensége miatt. Másrészt: kértük, hogy kapjon a bizottság és a parlament tájékoztatást a nemzeti fejlesztési terv egyes részleteiről és állásáról. Ezt mindannyian fontosnak tartottuk. Megállapítható volt az is, hogy időközben a területfejlesztési bizottság módszer esen tájékoztatást hallgatott meg az EUtámogatási programok 2000. évi, továbbá egyes területeken a 2001. évi feladatok állásáról és előrehaladásáról, amely jól szolgálta a tájékoztatást, továbbá elfogadta a parlament azt a határozatot, amely a területfejl esztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szólt. Tisztelt Ház! Olyan időszakban vagyunk, amikor ennek a témának a vizsgálata időszerű. Feltétlen fontos, hogy az országos rendezési tervv el, a budapesti agglomeráció koncepciójával és programjával, valamint tervével, továbbá a kiemelt térségekkel kapcsolatban is a parlament még ebben a ciklusban döntésre jusson. Egyetértett a bizottság kormánypárti része azzal is, hogy szükséges módosítani két évről négy évre a megfigyelési időt, és fontosnak tartjuk, hogy a decentralizáció és a versenyképesség javítása minden területen, minden ágazatnál fő szempont és kérdés legyen. Az abszorpciós képességnek a fejlesztése, növelése mindannyiunk érdeke. A t erületfejlesztési bizottságban 13 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találtuk a beszámolót és a jelentést. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi véleményt Baráth Etele képviselő úr ismerteti. Tessék! DR. BARÁTH ETELE , a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A kisebbségi véleményt az indokolta, hogy a bizottságban jelen lévő valamennyi ellen zéki képviselő, tehát a bizottság több mint egy harmada elutasította az országgyűlési határozatnak még a tárgysorozatbavételét is. Örülök annak, hogy a többségi véleményt elmondó elnök úr kitért egykét olyan kérdésre, amit mi vetettünk fö l, nevezetesen az elég nagy színvonalkülönbségre maga a jelentés és az országgyűlési