Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALOGH LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2980 Ne felejtsük el, hogy 1996ban a jelenlegi pártok kö zül egyik sem szavazott a törvény ellen, pedig politikai félelmek megfogalmazódtak, ám ezen az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánypártok képesek voltak túllépni. Talán nem járok messze az igazságtól, tisztelt képviselőtársaim, ha azt gondolom, hogy a csat lakozás tervezett időpontjáig nem tudnánk konszenzusra jutni valamennyi megoldandó kérdésben. Arra kérem azonban önöket, hogy ez alkalommal kíséreljük meg csupán ezeknek a megkérdőjelezhetetlenül közös, mindannyiunkat összekötő kérdéseknek a megoldását. Ké rem ebben szíves támogatásukat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalása és a kisebbségi vélemények ismertetése következik ötötperces időkeretben. Els őként Balogh Lászlónak, a kulturális és sajtóbizottság előadójának adom meg a szót. BALOGH LÁSZLÓ , a kulturális és sajtóbizottság előadója : Államtitkár Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. 2001. május 2án tárgyalta a kulturális bizottság ismételte n ezt a törvénytervezetet. Azért mondom, hogy ismételten, mert ezt megelőzően egy évvel már tettünk egy kísérletet arra, hogy ez a törvénytervezet a tisztelt Ház előtt megtárgyalva és a kétharmados többséget megkapva normális mederbe terelje Magyarország E Ucsatlakozását. A többségi vélemény megfogalmazásához - bírva a kormánypárti képviselőtársaim bizalmát - idézni szeretném a bizottsági ülésen elmondott véleményemet. Ezt megelőzően azonban tájékoztatnom kell a tisztelt Házat, hogy nem a törvényről vitatko ztunk. Arról vitatkoztunk, hogy egyáltalán hogyan viszonyuljunk ehhez az új helyzethez, ugyanis a két ellenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ megfogalmazta azon véleményét, hogy bár a törvénytervezet minden szavával egyetért, mégsem hajlandó azt megszavazni. I nnentől kezdve a bizottságunk ezzel a témával foglalkozott. Engedje meg, elnök úr, hogy idézzem az ott elmondott szavaimat. "Azt gondoltam, hogy az ezelőtt egy évvel lefolytatott vitáink után, amikor mindnyájan elmondtuk a parlamentben, a bizottságban, az albizottságban, a sajtótájékoztatón, hogy mi a véleményünk erről, az ellenzék is megértette azt, hogy mit lehet elérni és mit lehet akadályozni e törvény hiányával. Optimistán jöttem ide, feltételeztem azt, hogy itt most nem folytatjuk a médiával kapcsolat os harcainkat, hanem meg tudunk egyezni abban, hogy amiben szakmailag egyetértünk, márpedig az ellenzék minden pártja elmondta annak idején is erről a tervezetről, hogy semmiféle szakmai kifogása nincs, meg tudunk egyezni. Azt viszont nem tartom jó kommuni kációnak, ha itt elhangzik, hogy semmi szakmai kifogás nincs, majd hozzárendelünk egy olyan problémát, amely problémák megoldását természetesen mi a kormánypárti oldalról másképp látjuk, mint az ellenzék, és ezek után nemzetközi sajtó előtt, nemzetközi sze rvezetek előtt arról beszélni, hogy a jogharmonizáció nem indult el ebben az ügyben, és elfelejteni azt, hogy ennek a jogharmonizációnak a jelenlegi ellenzék két pártja a gátja. Hangsúlyozom, azt hittem, hogy ma már sokkal okosabbak vagyunk ennél, és egy s zakmai módosítást el tudunk fogadni Magyarország ezzel kapcsolatos szakmai tekintélye emelése érdekében." Tisztelt Ház! Én most is optimista vagyok. Hiszem azt, hogy a bizottsági ülés óta eltelt egy hét elegendő idő volt arra, hogy az ellenzék két pártja, az MSZP és az SZDSZ átgondolja szakmailag nem tartható véleményét (Keller László: És ti is!) , és ezt az előterjesztést a kétharmados törvényre való tekintettel meg fogja szavazni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : A megfogalmazódott kisebbségi véleményt Pető Iván ismerteti.